MEDITÁCIÓ - a kolostor udvarán

Újévi jókívánság : kreatív és örömteli íróasztalt! Kedvelem az íróasztalokat, és különösen azokat, amiket munkájuk közben láthatok. Alkotótársak ezek a bútorok, múzsa, fegyverhordó, szerszámosláda, vagy akár alkímiai műhelyként is szolgál. Ősi társ, még ha modern eszközökkel is pakoljuk tele. Jöjjön tehát így az év végével egy különös személyes hóbort az íróasztalok varázslatos világából.  Két nagy alkotói univerzum tölti ki az életemet,  és mindkettő ugyanahhoz az íróasztalhoz köthető. Az egyik világban pénzt kezelek, saját tőkét fektetek be Európa részvénypiacain , a másikban pedig szövegeket írok hobby jelleggel. Cikk, blog, haiku, könyv, miegymás. Mindkét tevékenységet kedvelem, és már hosszú évek óta folytatom. E két világot pedig sok minden egyéb mellett egy fontos dolog köti össze: az íróasztalom. Széles, nagydarab, masszív barna asztal. Kedvelem, tisztelem, társnak tekintem, és örömmel tölt el, hogy már hosszú évek óta menetelünk együtt az idő hullámzó ö...

Ünnepi fények közt lépkedünk Zsuzsával Sopron belvárosában. Amúgyis kedvelem az épületeit és a hangulatát, de így a karácsony közeledtével különös varázsa van ezeknek az utcáknak és tereknek. Emberek mindenfelé, sapka, sál. Puncs és forralt bor illatát hozza a hideg decemberi este. Sültek, cukorkák, és egyéb finom falatok. Karácsonyi árusok, kézműves ajándékok. Lassan közelítünk esténk tervezett helyszínére, a belvárosi evangélikus templomhoz, ahol Szekeres Adrien ad ünnepi koncertet. Az utcába befordulva már messziről kígyózó sort látunk. Mindenki türelemmel vár a hidegben. Beállunk mi is. Ahogy hallom, még a hétköznapok dolgai tölti ki a körülöttünk állók beszélgetéseit. Bevásárlás, busz, orvos, kisebb-nagyobb nyűgök és örömök, aztán egyszercsak megindul a sor, kinyílt a templom ajtaja. Helyet foglalunk az évszázados falak közt, és lassan tele lesznek a padsorok, a később érkezők pedig a karzatra mennek fel. Csendesedik a tömeg zsizsegése, távolodunk a hétköznapoktól, ére...

  A híres német festő születésnapjának 250. évfordulóját ünnepelte idén a kulturális világ. Mivel egyik festménye különös személyes érintettségbe lép a sziklákon és a ködtenger felett vándorló lelkemmel , ezért beleástam magam én is alaposan a témába. Több cikken, interjún, könyvön és dokumentumfilmen rágtam át magam idén. Leültem Friedrich úr szemlélődő vándorai mellé, hogy együtt nézzük a hajókat, a tengert, az eget, a tájat, a világot, és talán önmagunkat, vagy inkább a rajtunk is túlmutatót. Magányos, csendes szemlélődésem végül elvezetett az egyik legkülönösebb jelenséghez, magához Caspar David Friedrich mágikus szeméhez. Rám tekintett, én rá, és mintha kettőnk között lett volna még valami természetfeletti. Erről fog szólni mostani írásom.  Különös utazás egy különös alkotó világában,  ahol otthonosan érzem magam a megfestett alakok társaságában. Magamhoz közel érzem őket. Vándorolnak, tűnődnek, szemlélődnek, kérdéseiket az égre vetik, a hullámokat hal...

Nagyításhoz klikk a képre! A kulturális világ az idei évben ünnepelte az egyik legjelentősebb német festő, Caspar David Friedrich születésnapjának 250. évfordulóját. A témával azután kezdtem el mélyebben foglalkozni, miután rájöttem, egyik képén (a fenti) megfestett engem. Egyszer hasonlót éltem már át Claude Monet csónakban ülő alakjával kapcsolatban, és most újra, tessék, én magam állok ott vándorként a hegyen, legalábbis ennyire ezt érzem Caspar David Friedrich ecsetvonásából. Nézzük meg a témát részletesebben! Friedrich egy visszahúzódó különc volt, aki csak alkonyat után hagyta el drezdai házát hosszú sétákra. - írja a Deutsche Welle Alapjaiban változtatta meg a látásmódunkat, benne a táj szemlélését. Nem tudunk már többé egy naplementét úgy nézni, hogy ne gondolnánk Friedrichre. - említi a kurátor Holger Birkholz Azt sugallja, hogy a természetfeletti létezik , de nem válik ideológussá, vagy misszionáriussá. - mondja egy interjúban Florian Illies művészettörténész. Ő a közv...

 Lélegzetét visszatartva figyel a világ  - írja a Die Zeit az ősz legnagyobb eseményével, az amerikai választásokkal kapcsolatban a főoldalon. Rémálom - így folytatódik a kép alatt Giovanni di Lorenzo, a Zeit főszerkesztőjének írása, utalva Donald Trump visszatérésére. A hetilap november 7-i kiadása aztán több cikkben is alaposan körbejárja a témát, több oldalról megvilágítva a helyzetet. Kedvenc hetilapom mellett engem is megrázott Trump visszatérése. Hosszan tudnám részletezni ezt, de inkább hagyjuk. A témával kapcsolatban maradjunk most a régi (zen vagy sztoikus) egyszavas bölcseletnél: elmúlik. Igen, előbb-utóbb minden elmúlik, a napsütés is, a jó idő is, a reggel, az este, a szélcsend és a viharok. Úgy tűnik, elmúlik szépen lassan az idei ősz is. Jöjjön tehát a szokásos évszak végi visszatekintés, nézzük mi történt itt a kolostor udvarán az elmúlt három hónapban: SZEPTEMBER - Mandala 23. >> - Mit hoz ez az ősz, és vajon merre tart a világ? >>> - Guy Spier ...

Együtt kertészkedtünk, fotózásról elmélkedtünk, elutaztunk Berlinbe, a nyugati sajtót lapoztuk, főztünk, kacagtunk, de legfőképpen egy öreg fa árnyékában nagyokat hallgattunk - kezdeném szívesen így az irodalmat kedvelő olvasóknak szánt személyes beszámolót, de ennél sajnos sokkal szimplább a Nádas Péterrel eltöltött elmúlt két évem. Tanulsággal szolgálhat azonban, töprengésre késztethet, és nem utolsó sorban, de valamifajta irodalmi gyönyörhöz is elvezethet, már amennyiben kedvet csinál az olvasónak egy hasonló, több éves Nádas-utazáshoz. Egy monstre irodalmi kaland szubjektív meglátásai következnek. Mélyvíz, fejesugrás, víz alatt hosszanti suhanás, majd vízfelszín és levegővétel, aztán kitartóan monoton tempózás. Valahogy így telt az elmúlt két év. Korábbiakban voltak már óvatos próbálkozásaim a Nádas-univerzum alapos felfedezésére, de itt-ott elakadt a nemes küldetés. Két évvel ezelőtt viszont fejest ugrottam Nádas Péter vaskos könyveibe. Víz alá merültem, le egésze...

Nagyításhoz klikk a képre! 2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta sok kép készült, ez a fenti a huszonnegyedik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére. Ezek nem művészi festmények. Nem is mindig, úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre. Két kép elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a képeket ...

FOTÓ: Saját felvétel. Nagyításhoz klikk a képre. Lassú mozgással változnak a színek, a kabátot szorosabbra húzom, fülemmel neszeket tapogatok. Az út beton, mellette szántóföld, a messzeségben hegyek. Az éj közeleg. Lassú mozgással változnak a színek, halkul a város, pillednek a szemek, az égen hamarosan világító kis pontok jelennek majd meg. Addig nem maradok, vacsora vár otthon. Lassú mozgással változnak a színek, és lassú mozgással nő a fű is. Csak legyen, aki lenyírja. Ha mi már nem, mert visszaadtuk a bolygót, talán lesznek még amik lelegelik, ha meg nem, hát, Istenem. Lassú mozgással változnak a színek, de mióta bűvöli a tudatot? Igen, régóta érzékeljük, de mióta gondolkodunk is rajta? Tűnődésünk hosszú múltra tekint vissza. Lassú mozgással változnak a színek. Vászonra kívánkozik. Kire bízzuk? Monet? Vagy talán Caspar David Friedrich? Esetleg saját ecset? Nem, nem, saját nem, itt csakis mester jöhet szóba. Herr Friedrich tökéletes lesz. Ha meglenne a száma, hívnám is....

KÉP: wikipedia Carl Gustav Jung leereszkedett a lélek mélyére, alaposan körbenézett ott, majd visszamászva a pszichológia kötelén, mesélni kezdett Hosszú pályafutásának hatalmas tapasztalata rengeteg kinccsel ajándékozta meg az emberiséget. Régóta tanulmányozom a munkásságát, újra és újra visszatérek könyveihez. Gondolkodom, tűnődök, próbálom megérteni az általa elmondottakat, és annak fényében pedig igyekszem megérteni elsősorban magamat, másodsorban pedig másokat. Az itthoni könyvespolcon is bőven van Jung, de könyvtárakból is rendszeresen hozom ki az ő, vagy a tanítványainak írásait. Egyik tanulságosabb, mint a másik. Az elmúlt években számos alkalommal számoltam már be itt a kolostoros blogon a Junggal kapcsolatos dolgokról, felismerésekről, könyvekről, utazásokról és egyebekről. Ezeket gyűjtöttem most össze így egy helyre, hogy könnyebb legyen áttekinteni: Red Book - A Torony Őre Az egyik legnehezebb művével talán nem szerencsés kezdeni a sort, ám én amondó vagyok még...

  Séra András Privát olvasóna p ló (2020 - 2024) "Vannak olyan rokonok és ismerősök, akik még nálam is szűkszavúbb jegyzeteket/naplókat készítenek az életükről. Szerzetesi rendszerességgel írják fel a hőmérsékletet és az időjárást, a napi testsúlyt, edzést, elfogyasztott élelmiszereket, és egyebeket. Ilyesmi engem nem vonzott, viszont ellenállhatatlan vágyat éreztem egy idő után arra, hogy naplózni kezdjem a befektetéseimet és az olvasmányélményeket. Több füzet van már tele a jegyzetekkel. Ebből a két irányú „hóbortból” kínálom fel most az olvasóközönség számára a másodikat, a privát olvasónaplót, azt, amit közel négy évig írtam 2020 és 2024 között." Saját magamnak kezdtem írni ezt a naplót hagyományos módon kézzel, tollal és füzetbe. Rájöttem aztán, hogy ha egészen kis részét, néhány személyes fejezetet kiveszek belőle (ami főleg nem is rám, hanem inkább másokra vonatkozik) akkor hasznos lehet ez a jegyzet az érdeklődőknek. Négy év kulturális kalandjait tartalma...

Idilli helyen, erdők, mezők és patakok közt fekszik Ausztria egyik különös kolostora, ahol a ciszterci szerzetesek már közel kilencszáz éve mélyülnek el a vallásban, és keresik a lélek békéjét. Mivel Zsuzsával a környéken jártunk, a rejtélyes erdei kőpiramisok , és a rosenaui Szabadkőműves Múzeum után mindenképp meg akartuk nézni ezt a várostól távolabb eső, a természet csöndjében fekvő különös helyet. A Zwettl környéki misztikus napjaink következő állomása tehát a ciszterci kolostor volt. Nagyításhoz klikk a képekre! Ma már kevés aktív szerzetes lakja, de a hatalmas történelmi múlt, meg a hagyomány, a vallás, építészet, és a kultúra okán az épületegyüttes gyönyörűen karban van tartva. Ehhez állami és magánpénzek is hozzájárulnak, így a környék egyik fő turista látványossága lett. Egy hűvösebb őszi hétköznap délelőttjén voltunk ott Zsuzsával, így aztán nem tolongtak a turistabuszok, és nem kellett a selfie-hadsereg hódító harcosaival sem megküzdenünk. Kellemesen és kényelmesen...

Senki sem tudja mikor épült, kik építették, és miért. Egy biztos: évezredek óta áll ott. A szomszédságában pedig egy különös szabadkőműves kastély. Túrabakanccsal indultunk a rejtélyek nyomába. Nagyításhoz klikk a képekre! Ízletes és tartalmas reggeli közben Zsuzsával azon tanakodtunk a kastélyhotel vastag falai között a Schloss Rosenauban , hogy a tojásrántotta mellett kihajtogatott térképen vajon melyik utat válasszuk, hogy eljussunk úticélunkhoz, a közeli erdő sűrűjében fekvő kőpiramishoz. A hotelban kevés vendég, finom falatok, kint hulló falevelek és csodás őszi idő. Reggeli után még egy erős fekete espresso, aztán térkép a hátizsákba, túrabakancs fel, és irány az erdő! Magas fák között itt-ott madárhang, távolban pedig az erdészek motoros fűrészei dolgoznak kíméletlenül. A levegő szinte ropogósan friss és hűvös, rajtunk pedig meleg mellény, így aztán könnyedén tapossuk az utat. Beljebb jutunk az erdőbe, egyre beljebb. A környező kis falvak hangjai már halkulnak. Csendesség ves...