Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2014

Képrejtvény 6 (A Megoldás)

Kép
Megérkezett a sorozat 6., végső része. Itt a megoldás. Bizony-Bizony, az Őr veszi a kalapját, slusszkulcsát és csomagját, aztán útnak indul. Új irányt vesz az életünk Zsuzsával. Meghívást kapott ugyanis egy nemzetközi szervezettől, hogy legyen a munkatársuk. Világszervezet, melynek Bécsben van a központja. Ha nem jön semmi rendkívüli dolog közbe, akkor a nyár első napjai már kint fognak minket érni, az osztrák "sógorok" földjén. Nagyvárosi életforma következik. Ismét. Nem lesznek velünk se bernáthegyik , se kecskék . Meg kell tanulnom a "Csak Könnyedén" kifejezést is németül. "Nur mit Leichtigkeit",  mondom majd ha túlfeszülnének a sógorok, bár ahogy hallom, inkább az ott a "Keine Stress" földje, mint hazánk. Nem tudom. Majd meglátjuk. Én továbbra is különböző befektetések menedzselésével fogok foglalkozni. Meg intenzív német tanulásba kezdek, meg még szétnézek a kinti munkaerő piacon is, hol tudom magam majd hasznosítani. Elég nagy vá...

Képrejtvény 5

Kép
A következő napokban egy 6 részes fotósorozatot, egy úgymond képrejtvényt láthatsz majd itt a kolostoros blogon. A 6. rész végére a sorozat majd összeáll egy komplett történetté. Egy olyanná, ami jelentős hatással lesz a kolostoros blog életére, és ki tudja, talán még a Tiédre is... Képrejtvény 5 Üdv A Kolostor Őre

Képrejtvény 4

Kép
A következő napokban egy 6 részes fotósorozatot, egy úgymond képrejtvényt láthatsz majd itt a kolostoros blogon. A 6. rész végére a sorozat majd összeáll egy komplett történetté. Egy olyanná, ami jelentős hatással lesz a kolostoros blog életére, és ki tudja, talán még a Tiédre is... Képrejtvény 4 Üdv A Kolostor Őre

Képrejtvény 3

Kép
A következő napokban egy 6 részes fotósorozatot, egy úgymond képrejtvényt láthatsz majd itt a kolostoros blogon. A 6. rész végére a sorozat majd összeáll egy komplett történetté. Egy olyanná, ami jelentős hatással lesz a kolostoros blog életére, és ki tudja, talán még a Tiédre is... Képrejtvény 3 Üdv A Kolostor Őre

Képrejtvény 2

Kép
A következő napokban egy 6 részes fotósorozatot, egy úgymond képrejtvényt láthatsz majd itt a kolostoros blogon. A 6. rész végére a sorozat majd összeáll egy komplett történetté. Egy olyanná, ami jelentős hatással lesz a kolostoros blog életére, és ki tudja, talán még a Tiédre is... Üdv A Kolostor Őre

Képrejtvény 1

Kép
A következő napokban egy 6 részes fotósorozatot, egy úgymond képrejtvényt láthatsz majd itt a kolostoros blogon. A 6. rész végére a sorozat majd összeáll egy komplett történetté. Egy olyanná, ami jelentős hatással lesz a kolostoros blog életére, és ki tudja, talán még a Tiédre is... Képrejtvény 1 Üdv A Kolostor Őre