Szabadkőműves Múzeum Ausztria

Különös kulturális kalandra indultunk Zsuzsával a dombokkal és hatalmas fákkal ölelt kis osztrák völgybe Zwettl mellett, hogy pár napot eltöltsünk a Rosenau Kastélyban, és alaposan szemügyre vegyük ott Ausztria Szabadkőműves Múzeumát.

Nagyításhoz klikk a képekre!

A hulló falevelek és az őszi hangulat kiváló hátteret nyújtott egy ilyen misztikus utazáshoz a páholyok, a testvériség, és a kimondhatatlan titkok világába.

Az első rejtély, amit mindenképp meg kellett oldanunk, hogy a dörmögő osztrák tájszólások széles palettájából vajon melyikkel kell megküzdeni a kastély recepcióján, hogy néhány napos ittlétünk kezdetét vehesse. Az égiek segítségével, a templomos lovagok áldásával, vagy a helyi turisztikai kamara alapos tréningjeinek köszönhetően semmiféle nyelvi, vagy egyéb fennakadásba nem keveredtünk. A súlyos faajtó megnyílt és barátságosan befogadtak.

A barokk kastély belső udvarára lépve már különös hangulat kerített hatalmába. Történelmi falak, vallási és egyéb szimbólumok, aztán modern szállodai szoba, töprengés, tűnődés, jó levegő, őszi csendesség, kíváncsiság.

A szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében tettem fel kérdéseimet a reggeli, a parkolás, a környékbeli túraútvonalak, és hasonló praktikus témákban, hogy aztán hamarosan rákanyarodjunk érkezésünk fő céljára, a szabadkőműves múzeumra.

Nagyításhoz klikk a képekre!

Belépve a különös termekbe, magával ragadó időutazásba kerültünk. Történelmi eszközök, titokzatos szimbólumok, végtelen mennyiségű körző, vonalzó, kalapács, és egyebek.

Az évszázados eszközöktől megszédülve és heves szívveréstől kísérve, legszívesebben kikértem volna egy névre szóló kalapácsot, hogy nekiálljak én is, minimum egy katedrálist építeni.

Aztán ahogy haladtam beljebb a termeken és szembetalálkoztam a történelmi nagyságokkal, kicsit elcsöndesedtem, alább adtam az ambícióból, és katedrális helyett, gondoltam bőven elég lesz az, ha a saját kis kövemet sikerül egyáltalán szépre megfaragnom.

Amikor Admontban jártunk a világ legnagyobb kolostoros könyvtárában, lenyűgöztek az ottani évszázados iratok. Kedvelem az írásnak a régi nyomait. Valahogy engem megérint és megbabonáz a leírt betű. A régi könyvek és jegyzetek, a szellemnek a papírra vetült korabeli nyomai. Ezt kerestem itt is, és lenyűgöző történelmi dokumentumokra találtam.

Több száz évvel ezelőtt lejegyzett kézírások szabadkőműves témában. Hivatalos dokumentumok, baráti üdvözlések, engedélyek, névsorok, és ilyesmik. Sok történelmi irat volt kiállítva. A fenti kép 1742-ből származik, az első osztrák szabadkőműves páholy feljegyzése Bécsből.

Lenyűgöző volt a múzeumnak, nemcsak a tárgyi emlékezete és az eszközök kiállítása, hanem a sok információ, amit az érdeklődőknek nyújtott. A modernkori szabadkőművesség történelme mellett, nyilván itt az osztrák páholyok voltak főszerepben. Informatív volt az egész, profin megszerkesztve, hogy stílusosan írjam: felépítve.

A szabadkőműves Wolfgang Amadeus Mozart kézzel írt sorai nagyon megérintettek. 1787-ből származik, és a páholytársának, Johann Georg Kronauernek írta.

Különös érzés számomra, hogy az olyan történelmi nagyságok, mint pl. Mozart, nincs róla fotó, nincs róla videó, csak festmény, aztán vannak a zenéi, ami már-már égi dallam, és egyszer csak ott áll előttem ennek a távoli, szellemszerű történelmi alaknak a saját kézírása. Valahogy ettől közelivé és sokkal személyesebbé válik. Szinte életre kel a sorok által. Azt írja,

Az elme türelme és békéje sokkal inkább hozzájárul betegségeink gyógyításához, mint a gyógyászat egésze.
(ezt angolul írja)

Igaz és őszinte barátod és testvéred, Wolfgang Amade Mozart, Páholy az Újra Megkoronázott Reményhez tagja.
(ezt németül)

Lehetne sorolni itt bőven az osztrák és nemzetközi hírességeket, de nem kívánom hosszúra nyújtani soraimat, inkább a magyar kapcsolattal folytatom. Szóba kerültek párszor a magyarok is a kiállításon, ezekből most két kis érdekességet emelnék ki.

A soproni Páholy a Testvériséghez érméje, amit 1869-ben alapítottak, és aztán hamar fontos szerepe lett abban, hogy kisegítse a bécsi szabadkőművességet, és részese legyen egy határokon átnyúló közös kezdeményezésnek. Azért volt szükség erre, mert azokban az időkben Ausztriában nehézségbe ütközött a szabadkőművesség gyakorlása, Magyarországon viszont nem, és ekkor ilyen, határon átnyúló közös páholyokat hoztak létre, hogy ne szűnjön meg a működésük. Az osztrákok aztán Pozsonnyal is kiépítettek ilyen együttműködést. Úgy emlékszem, Abafi Lajostól is olvastam erről az egyik könyvében.

Martinovics Ignác története is szóba került, a bécsi és a pesti kapcsolatai és tevékenysége, élete és halála.

Sok mindenről lehetne még írni a téma kapcsán, de elégedjünk meg most ennyivel, hosszabban már nem kívánom ezt ragozni, a figyelem felkeltéséhez talán elég volt. Akit érdekel a téma, annak megéri ellátogatni a Schloss Rosenauba. (a múzeum könyvesboltját nem ám kihagyni!)

Végezetül pedig, mindenki fogjon a kezébe körzőt, vonalzót, kalapácsot, slusszkulcsot, hegedűtokot, műtőollót, teleszkópot, vagy colostokot, és építsen valami igazán hasznos és szép dolgot ott, ahol éppen tevékenykedik, ahol a napjait tölti, ahol az életben jelen van. Egyedül, vagy másokkal, magáért és másokért.

Ottlétünk alatt az időjárás kegyes volt hozzánk, így aztán nagyot túráztunk a kellemes őszi napsütésben a hatalmas fák között. Túrabakancs, aztán dombokra föl, majd a völgybe le, föl és le, egymás után. Egyéb különös helyszíneket is meglátogattunk, erről majd hamarosan itt a blogban.

A szálloda személyzete nagyon kedves volt, de azért a számla rendezése és a búcsúzásunk után senki nem gondolta volna, hogy fél óra múlva újra csak ott fogunk állni a küszöbön kopogtatva.

A zsebemben maradt a szobánk kulcsa. Azt vittük vissza.

Az igazgató nevetve mondta, hogy ez mit jelent.

De ezt nem mondhatom el, ebbe nem avathatom be az olvasót, ez most már egy közös nagy titok.


Üdvözlettel

A Kolostor Őre