Olga Tokarczuk - Nappali ház, éjjeli ház
Egy meditatív derengés ez a könyv. A hétköznapi pillanatok közt meghúzódó sejtelmes látomás. Álomszerű alakokkal botorkálás különböző helyszínen és időben, homályos tapogatása az élet rejtelmeinek, állott levegőben történő szédelgés és szendergés, amit néha felvált egyfajta tiszta esti égboltszerű csillagos élesség. Szóval, keresem a pontos kifejezést és az értelmet, de nem találom, és őszintén szólva nem is bánom. Egyáltalán nem, mert a könyv hangulata magával ragad. Együtt botorkálunk és tapogatózunk a szerzővel, kérdőn összenézünk, majd sejtelmesen továbbhaladunk egy olyan ködös erdei ösvényen, amiről fogalmam sincs hová vezet, de megyek, haladok, lépkedek.
Olga Tokarczuk, a Nobel-díjas lengyel írónőtől ez most a második könyv, amit olvastam. Pár hónappal ezelőtt volt a kezemben a Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című könyve, ami nagyon megfogott. Egy különös vidéki történet különös alakokkal. Lassan hömpölygő életet mutat be, amiben furcsa gyilkosságok történnek, és közben ahogy az olvasó egyre jobban megismeri a szereplőket, mintha az élet mélyebb rétegeibe látna be. Oda, ahol a civilizált emberi létezés szépen lassan átcsúszik valami állatiasabb, misztikusabb, istenibb, természetfelettibb dimenzóba. De hol van mindezek közt a határvonal? - kérdezem magamban újra és újra, és nem csak e könyv kapcsán. Hol billen át az értelem őrületbe, hol válik az emberi istenivé, mikortól lettünk állatiból emberivé, és mikortól kapcsolódik a földi az égihez? Mintha most itt ebben a könyvben is valami ilyesmi körül bolyongana a szerző, aki egyébként végzett pszichológus, elmélyült tanulmányozója Jungnak. Elmondása szerint ez a jungiánus szemléletmód nemcsak a pszichológiai, hanem az irodalmi munkásságára is nagy hatással volt. Érezni ezt bizony, lenyűgöző módon jelenik meg az írásaiban.
"...korunk egyik legeredetibb prózaírója, aki újfajta szemléletmóddal közelít a valósághoz. Virtuóz módon képes pillanatok alatt portrét rajzolni, és épp akkor örökíti meg alakjait, amikor azok a hétköznapi életből próbálnak kitörni. Olyasmiről ír, amiről senki más: „a világ gyötrelmes idegenségéről”. Prózája – amely egyszerre drasztikus és gondolatgazdag – nomád vándorlást folytat mintegy tizenöt kötetén keresztül. Falvai az univerzum középpontjai, ahol a főhősök egyedi sorsa a mesék és mítoszok freskójává szövődik össze."
Nappali ház, éjjeli ház - együtt botorkálunk és tapogatózunk ekörül a szerzővel, egymástól távoli történetek között többször kérdőn összenézünk, majd sejtelmesen továbbhaladunk egy olyan ködös ösvényen, amiről fogalmam sincs hová vezet, de megyek, haladok, lépkedek. Olvasom fejezetről fejezetre, aztán egyre jobban az az érzésem, hogy sok minden történik, de valójában nem más, hanem a halál körül lépkedünk. Kíváncsian, óvatosan, megfontoltan, hogy a legvégén kérdőn feltekintsünk a végtelen égboltra.
A Kolostor Őre
Kapcsolódó bejegyzések:
- A jungiánusok
- Eric Berne, A Sorskönyv
Irodalmi Nobel-díjasok:
- Krasznahorkai, Nem kérdez, nem válaszol
- Jon Fosse, Misztérium
- Annie Ernaux, Két kisregény
és a Nobel-díjas tánc
az Andrássy úton
YouTube Link
