Őszi bejegyzések

KÉP: WorldPressPhoto , Alkis Konstantinidis

Különös időket élünk. Veszélyek, válságok, viharok kora. De vajon mikor kezdődött ez az egész? Most ősszel az izraeli háborúval? Az ukrán harcok kezdetével? Mióta tartanak vajon a válságok? A covid-vírus óta? Brexit? A krími félsziget elcsatolása? Vagy mióta? Mikor kezdődtek vajon?

Visszább is mehetünk az időben a válaszért, csak nem vagyok benne biztos, hogy megtaláljuk a kezdőpontot. Mert tényleg, vajon hol húzódhat meg a problémák gyökere? A 2008-as pénzügyi válságban? Vagy még korábban, 9/11 és az ikertornyok? Jugoszláv háború, vagy a komplett rendszerváltás? Esetleg az előtte lévő hidegháború? Vagy talán a gigantikus második világháború a gyökere a konfliktusainknak? Esetleg az első? Vagy még talán ennél is korábbiak a problémák? Szent szövetség, napóleoni háborúk, francia forradalom, vallási háborúk, hódítók háborúk... és még lehetne bőven említeni a konfliktusok hosszú és kimerítő sorát, amelyeket aprólékosan feljegyeztünk a történelemkönyvekbe.

A kérdés továbbra is áll: hol kezdődik, hol az eleje, merre található a problémák gyökere? Jézus keresztje? Jákob és Ézsau? Izsák és Izmáel? Ábrahám? Káin és Ábel, kígyó, alma, fa, tengerek és földek, fény és sötétség, világító égitestek, és kezdetben vala az Ige...

Nem tudom meddig érdemes visszatekinteni. Nem tudom a választ. Azt látom csak, mintha hosszú láncolatban kapcsolódnának össze a dolgok, amik közt azért néha-néha mégiscsak akad egy kis pihenő, de nehéz lenne eltagadni azt, hogy a mélyben bizony továbbra is hatalmas igény van a vérre, az agresszióra, és az öldöklésre. Hogy meddig tart ez, és mikor lesz vége, nem tudom. Talán ha visszahúzódik egyszer minden újra önmagába, és a végén már nem vala más, csak az Ige.

Addig pedig egy kis pihenőidő jól jönne. Csak hogy kifújjuk magunkat, hogy megemésszük az eddigieket, még hogy ha csak egy kis időre is, de újra csak visszatérjen a vidámság, az építkezés és az alkotás, a remény és a boldogság.

Amíg ez eljön, addig is néhány békés olvasnivaló itt lesz a kolostoros blog archívumából, az idei őszi termésből. Így telt itt tehát az elmúlt három hónap, ezekkel a témákkal:


SZEPTEMBER

- A zsákmány >>

- Mandala 17. >>

- Lin-csi apát pesti rokona >>

- Autósmozi >>>

- Marie-Louise von Franz és az álomelemzés >>


OKTÓBER

- Jon Fosse és az irodalmi Nobel-díj >>

- Mandala 18. >>

NOVEMBER

- René Berger és A festészet felfedezése >>

- Jon Fosse , Melankólia >>


- - -

Így telt tehát az idei ősz itt a kolostor udvarán. Korábbi évek őszi, kolostoros blogbejegyzéseit pedig itt találod:

 

2022 ősz >>>
2021 ősz >>>
2020 ősz >>>
2019 ősz >>>
2018 ősz >>>

2017 ősz >>>

2016 ősz >>>

2015 ősz >>>
2014 ősz >>>
2013 ősz >>>
2012 ősz >>>
2011 ősz >>>
2010 ősz >>>

A 2009 -es és 2008 -as év őszi bejegyzései még nem kerültek ilyen formában összesítésre, de megtalálod őket a blog archívumában.


A Kolostor Őre

Jon Fosse - Melankólia

Különös sorsok az őrület küszöbén. A könyvben ez a szereplők közül kit jobban beszippant, kit kevésbé. Van akit csak meglegyint a téboly szele, és van akit teljesen bedarál. Monoton és fullasztó, de mélyen elgondolkodtató könyv ez a ködös északi Norvégiából, a Nobel-díjas Jon Fosse tollából.

Márguez Száz év magány című írása, és annak az őrülete jutott eszembe, csak ott az valamifajta pezsgőszerűen pukkanó, fel-feldobott, szikrázóan groteszk humorba csomagolt tragikomikus abszurd volt, Ursulával és a cukorkaállatokkal, és egyéb elképesztő, nemes módon megírt fantasztikus baromságokkal a Dél-Amerikai psziché mélyéről. Itt viszont egy mélységesen nyomasztó és monoton téboly kerül bemutatásra. Nincs pukkanás, nincs szikrázás, se tragikomikus hahotázás, csakis a sötét és súlyos őrület. Téved azonban az olvasó, ha azt hiszi, hogy ez tőlünk nagyon is távoli. Dehogyis, dehogyis. Hasonló tébolyultság vesz körül minket is. Aki nyitott, értő szemmel és füllel mozog a társadalomban, az láthatja és nézheti, mint ahogyan itt Fosse könyvében Oline-t, a budin ülő öregasszonyt nézi a szögre akasztott hal.

Az őrületen túl azonban az élet nagy kérdései sejlenek fel a könyvben: élet, halál, szex, szerelem, barátság, testvéri kapcsolatok, család, gyász, vallás, sors, döntések és életút, ember és az Isten, föld és a tenger. De mindezek nem túl beszélve, nem csontig rágva, hanem csak sejtelmesen és hűvösen megírva, ahogy az Északi-tenger hullámai mossák a skandináv partokat, ott, a világnak azon a felén, amin túl már semmi más nem létezik, csak a hosszú hidegek és a végtelen rejtélyek.

A misztikus Jon Fosse szereplői a könyvben a nagy kérdések helyett az egészen apró dolgokkal foglalkoznak. De azzal viszont kényszeresen. Jól teszik vajon? Tehetnek mást? A válasz talán nem is olyan egyszerű, nem adja könnyen magát, mélyreható és kemény, mint az északi szél, amelyik idővel minden sziklát felmorzsol.


A Kolostor Őre


Lars Hertervig: Borgøya-sziget

René Berger - A festészet felfedezése

A svájci művészettörténész, René Berger csodálatos két könyvével töltöm a mostani napokat. Első kötet: A látás művészete. Második kötet: A megítélés művészete.

Lenyűgöző az egyszerűsége és a mélysége. Nem az a fajta, tipikusan magasan hordott orrú, fennhéjázó, sznob és elitista, a szűkkörű művész szakmának szóló iromány ez, hanem azoknak a lelkes amatőröknek, akik két lábbal állnak a földön és a hétköznapokban, de mégis érdekli őket a művészet mélysége és szépsége. Szóval, kifejezetten magamat érzem megszólítva, így aztán érdeklődve lapozom Berger úr meglátásait egy-egy festménnyel vagy éppen szoborral kapcsolatban. Aztán gondolkodóba esem, tűnődöm, vitatkozom, értetlenkedek, csodálat és áhítat, szóval így haladok fejezetről-fejezetre.

A mandala festményeimet nem a művészeti kategóriába sorolom, hanem a pszichológiába. Ecsetemet nem művészeti motivációk, inkább lélektaniak vezetik. Ennek ellenére mindig is érdeklődéssel tekintettem az ecset valódi mestereinek munkásságára:

- Leonardo >>>

- Monet >>>

- Raffaelo >>>

...és egyéb, itt a blogban még nem említett képpel való kapcsolatomra. Különös tehát ez az egész alkotói folyamat, álljon az ember akár az aktív, akár a passzív oldalon.

Szemlélődés és mozgás az amatőr szférában, a mesteri dimenzióban, hallgatni hozzáértők és kevésbé hozzáértők véleményét, mind-mind elgondolkodtat azon, mi végre is vagyunk itt a földön, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. A barlangrajzoktól elindulva, a piramisokon át, reneszánsz, barokk, festészet és építészet, irodalom és zene, a művészetek és az önkifejezés minden ága és formája, ahogy lassan hömpölyögve hullámzik az évszázadokon át, amikor is aztán megérkezünk a 21. századi szélessávú internet, és a mesterséges intelligencia korába. Különös egy hely ez a föld, és bizony különös egy lény ez az Ember.


A Kolostor Őre