2026. március 1., vasárnap

Nicolai Tangen és a norvég nyugdíjalap



Világszinten is egy befektetési behemót a norvég állami nyugdíjalap, viszont úgy vigyáznak rá, mint egy hímes tojásra. Norvégia hatalmas olaj és gázipari bevételéből származó pénzről állapodott meg a társadalom és a politika már évtizedekkel ezelőtt, hogy nem sajátítja ki ezt a bevételt senki, hanem okosan és bölcsen befektetik. Ott erről meg tudtak állapodni a politikai szereplők és a társadalom, így Norvégia óriási anyagi, közgazdasági, mentális és szellemi szabadságot épít ezáltal a jövő generáció számára. Lenyűgöző hozzáállás.

9000 cégben van részesedésük különböző kontinensen, ami a világgazdaság kb. 2%-át jelenti, értékét tekintve pedig ez olyan 2000 milliárd dollár! Én a 2010-es évek elején olvastam róluk először, azóta ha nem is napi szinten, de azért figyelem őket. Mostani vezetője, Nicolai Tangen 2020 óta irányítja ezt a vagyonkezelési óriást, a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű, szuverén nyugdíjalapját. Érdemes Tangen úrra odafigyelni! Sokszor ad interjút, előadásokat tart, és a youtube-on saját podcast csatornát működtet, ahol befektetőkkel és cégvezetőkkel szokott remek és hasznos beszélgetéseket bonyolítani.

Most a napokban azonban egy olyan tanulságos és inspiratív beszélgetést láttam vele, amiben őt kérdezték. Shane Parris hívta meg a The Knowledge Projekt podcastba, és gondoltam mindenképp elhozom ide a kolostor udvarára is, mert olyan tanulságos dolgokat mondott, ami a befektetésen túli világnak is hasznos.

Néhány kedvcsináló részlet az egyórás beszélgetésből:

- Az elején a mesterséges intelligencia kerül szóba, a tech szektor, ingatlanbefektetések és a kamatok.

- Aztán rákanyarodnak arra, hogy milyen területeket nem vesz el az AI, milyen képességekre lesz szüksége a munkavállalóknak: együttérzés, emberek közti kapcsolat, stb.

- A hallgatni tudás képességéről amikor beszéltek, az nagyon tetszett Hogyan lehet ezt megtanítani? - kérdezte a műsorvezető. Válasz: fontos szempont a kíváncsiság. Ha nem vagy kíváncsi dolgokra, akkor nem is tudsz odafigyelni másokra és meghallgatni őket. Saul Perlmutter Nobel-díjas fizikus mondta Nicolai Tangennek egyszer, hogy az emberiség most először a történelemben ért el arra a szintre, hogy az összes problémánk megoldásához megvan a képességünk. Klímaproblémák, éhezés, stb. mindenhez megvan a szükséges technológiai tudás. Amit mégsem tudunk megoldani, hogy nem tudunk egymással beszélni, nem tudunk odafigyelni egymásra, képtelenek vagyunk meghallgatni a másik embert. És nem tudunk megfelelően együttműködni.

- Régi nagy birodalmakról is beszélt, hogy akkor indult meg a hanyatlás, amikor a szabadkereskedelmet a vámok váltották fel, amikor a bevándorlást és a szabad gondolatokat elkezdték korlátozni, amikor "erős emberek" emelkedtek fel a hatalomba, és különféle szabadságjogokat kezdtek el korlátozni.

- Beszél az európai és az amerikai gondolkodásmód különbözőségéről, előnyökről és hátrányokról. Európa egy kényelmes, komfortos, kulturálisan színes hely, amerika viszont sokkal ambiciózusabb és energikusabb.

- A változásokkal kapcsolatban véleménye szerint, pl. egy nemzet attitüdjét, ambicíonáltságát nem lehet megváltoztatni. A saját cégedet, környezetedet, családodat és barátaidat tudod csak megváltoztatni, egy nemzetet szinte lehetetlen.

- Ha valamit változtathatna most egy ország attitűdjében, akkor azt tenné, hogy ahová csak lehet, bevezetné a mesterséges intelligenciát. Jó példaként hozza fel Svédországot, akik a 80-as években rengeteg pénzt áldoztak arra, hogy 800 000 háztartásnak adjanak személyi számítógépet, hogy minél több ember tudja használni ezt az eszközt. Azóta pedig rengeteg sikeres technológiai startup céget termelt ki Svédország. Pl. Spotify. Nemcsak ez a sok számítógép volt az oka, de nagyban hozzájárult. Szerinte most ugyanez a helyzet a mesterséges intelligenciával is. Minél több helyre el kéne juttatni, ahová csak lehet. Ez egy életben egyszer adódó lehetőség, amit meg kell ragadni.

- Sok újságot olvas napi szinten, különböző témákban, igyekszik követni, hogy mi megy a világban.

- Befektetésekkel kapcsolatban elmondta, hogy nagyon fontos a makacs és határozott elképzelés a dolgokról, de ugyanilyen fontos a rugalmasság is, ha szükséges, akkor tudjon váltani az ember. Erre igazából kevesen képesek. Ráadásul a mai világban kevesen képesek és akarnak a tömeggel ellentétes és népszerűtlen álláspontra helyezkedni, mert mindenki csak a like-okat gyűjti.

- A vagyonkezelést a világ egyik legérdekesebb munkájának tartja. Számára ez egy álommeló. Már a mostani pozíciója előtt is ezt csinálta. A vagyonkezelés érinti az élet minden rétegét, hiszen kapcsolatban van azzal, amit eszünk, viselünk, és az egész környezetünkhöz kötődik, ráadásul hatalmas pszichológiai kihívás a piacokban való aktív részvétel. (mindezt tanusíthatom, tényleg így van) A vagyonkezelés ráadásul kapcsolódik a makrogazdasághoz, geopolitikához, és mindenhez, ami az emberi társadalomra hatással van. A legelképesztőbb "játszma" ez, amit valaha építhetsz.

- Elmondja, hogy a befektetésekben a legnehezebb: a semmittevés. Felvenni a pozíciót, és csak hagyni a dolgokat a maguk üteme szerint menni. Az emberek mindig csinálni akarnak valamit, és a legnehezebb a nemcsinálás, de a vagyonkezelésben sokszor ez a legeredményesebb. Feltéve, ha jól választja meg az ember, hol és mikor, és mivel kapcsolatban ne tegyen semmit. (ezt már én teszem hozzá)

- Fontosnak tartja a cégnél az egészséges vitakultúrát, az építő jellegű egyet nem értés hozzáállását, mert ebből fejlődni tudnak az emberek és a cégek. És ez nagyon nehéz, mert a mai korban ma már mindenki hiperérzékeny, és nehezen bírja elviselni az övétől eltérő véleményeket.

A beszélgetés további tanulságos dolgokat tartalmaz, érdemes meghallgatni, elérhető a youtube-on itt.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- Warren Buffett utolsó levele >>

- Bojár Gábor és a Forbes >>

- Business as usual >>

- Shopping, de nem úgy >>


 Filozófus a tőzsdén 
Zsiday és Plotinus




YouTube Link >>

2026. február 24., kedd

Tél


2026 február. Hóval betemetve
a Nagy Szent Bernát-Hágón a menedékház


Olvasni jó, olvasni hasznos. Újraolvasni és ismételni talán még hasznosabb. Újra felfedezni a dolgokat, különösen azokat, amin átfutott a szemünk, mélyíteni az ismeretet és új inspirációra lelni. Ezért érdemes néha vissza-visszatérni a korábbi dolgokhoz. Ennek szellemében jöjjön most a szokásos évszak végi visszatekintés. Nézzük mi is történt itt a kolostor udvarán az elmúlt három hónapban:


DECEMBER

- Séra András és az irodalmi oklevél >>

- André Rieu Bécsben >>

- Vannak esték, amikor átalakul a világ >>

- Pulitzer, a leírt szavak hatalma >>

- A Vogue története >>


JANUÁR

- A jungiánusok >>

- Bojár Gábor a Forbes címlapján >>

- Nádas Péter, Halott barátaim >>

- Krasznahorkai egy konfuciánus költő lenne? >>


FEBRUÁR

- Frei Tamás és a Kobalt >>

- Eric Berne és a Sorskönyv >>

- Ványa bácsi Sopronban járt >>

- Tove Ditlevsen és a Koppenhága-trilógia >>


- - - 

Korábbi évek téli, kolostoros blogbejegyzései:

2025 tél >>>
2024 tél >>>
2023 tél >>>
2022 tél >>>
2021 tél >>>
2020 tél >>>
2019 tél >>>
2018 tél >>>
2017 tél >>>
2016 tél >>>
2015 tél >>>
2014 tél >>>
2013 tél >>>
2012 tél >>>
2011 tél >>>

2010, 2009, években még nem kerültek ilyen formában összesítésre a bejegyzések, úgyhogy az akkori, téli bejegyzéseket, simán csak a blog archívumában találod. Kellemes olvasgatást kívánok hozzájuk!


A Kolostor Őre
 
 
 Hortensia Fussy 
osztrák szobrászművész
különös alakjai egy vártoronyban




YouTubeLink >>

2026. február 16., hétfő

Tove Ditlevsen és a Koppenhága-trilógia

 

 A hygge előtti 
dán mindennapok


Északi minimalizmus, lenyűgöző irodalom, tragikus élet. A dán írónő, Tove Ditlevsen háromkötetes életrajzát olvastam a napokban, ami teljesen magával ragadott. Bepillantást adott a dán munkásosztály életébe, egy szégyenlős kislány felcseperedésébe, művésszé válásába, szerelmeibe és munkáiba, hogy aztán a végén az olvasó elkísérje a legsötétebb bugyrok mélyére, a narkotikumok által láncravert függő világba. Súlyos témák, szimpla, szolid irodalmi ruhába öltöztetve, és úgy elmesélve, ahogy csak a legnagyobbak képesek. Habosítás nélkül, egyszerűen, tisztán, és ebben van az ereje.

Tove Ditlevsen 1917 és 1976 között élt. Átélhetjük vele az akkori korszakot, a magánélet és a művészlét kérdéseit, a családi drámákat, és Európa történelmi fordulatait. Az író halála után több évtizeddel kezdték csak el felfedezni a nagy nemzetközi szerkesztőségek őt, mint Dánia egyik legeredetibb íróját, hogy aztán a világlapok méltassák. Magyar fordítója, Kertész Judit 2023-ban egy interjúban azt mondta a könyv sikeréről:

"...mondanivalója égetően időszerű, ráadásul első megjelenése óta radikálisan megváltozott mind az irodalom, mind a nők helyzete a világon. Zavarba ejtő önfeltárulkozásával Ditlevsen forradalmárnak számított a maga korában, amikor még az is kérdéses volt, hogy nő egyáltalán lehet-e költő."

A könyvből tudható, mennyire semmibe nézték próbálkozásait és művészi ambícióit a hozzá közel állók, most pedig már tananyag lett az életműve. A fenti három könyv az életéről szól, néhol fiktív elemekkel kiegészítve. Kertész Judit azt mondta:

"A Koppenhága-trilógia az írónő élete által inspirált magasrendű szépirodalom."

Hogy mennyire nehezen tudta őt befogadni a korszak, azt jól mutatják a fordító további sorai:

"Olyan természetességgel ír a legkényesebb témákról is, hogy az olvasó szinte átéli az általa bejárt legmélyebb poklokat és csúcsokat. Nem tudok nőíróról az egész világirodalomban, aki ilyen nyíltan ír a függésről, a leszokás embertelen megpróbáltatásairól és a női lét versus alkotás közt feszülő ellentétről. A korabeli dán kritikusok pedig éppen ezért bírálták: túlságosan őszintének, banálisnak, merevnek és régimódinak tartották. Az elit irodalmi nyilvánosság elutasítása kifejezetten fájó pont volt az életében. Akasztófahumorára jellemző, hogy megírta a saját nekrológját, amelyben többek között azon csodálkozik, hogy „ez a zseniális nő”, akinek a halála óriási veszteség a dán irodalom számára, vajon miért nem nyerte el a Dán Akadémia irodalmi díját."

Fejezetről-fejezetre haladtam ennek a különös nőnek az életében a három könyv által. Drukkoltam neki, még ha tudtam is, hogy a harmadik kötet után öt évvel saját kezűleg vetett véget az életének.

Divatos kifejezés manapság a dánokkal kapcsolatban: a hygge. Valamifajta kellemes és meghitt, otthonos és kényelmes életérzés ez; stresszmentes pillanatok, finom pihe-puha pulcsik, italok, gyertyák, kellemesség, ráérősség, valamifajta reklámfilmszerű idilli boldog lebegés a hétköznapok egyszerű és megnyugtató pillanatában.

Elhiszem, hogy megvan bennük erre az igény, elhiszem hogy létre tudják hozni, dícséretes is erre törekedni, ám végig ott volt a fejemben a könyv olvasása közben, micsoda ellentmondás ez a koppenhágai munkásosztály korabeli életével szemben. Bár, meg kell hagyni, azóta sokat változott a világ, és talán pont nem az akkoriak ellenére furcsa ez a mai lebegésszerű boldogságkeresés, hanem egyenes oka annak. Valahonnan tehát eljutottak valahová, és élvezik, tudnak neki örülni. Ha így van, akkor talán a magyarok is reménykedhetnek, hogy kitörnek egyszer a mélabúból.

Ez az utazás Tove Ditlevsen életében szépen és kedvesen, letisztult és egyszerű mondatokkal kísérte végig az olvasót egy keserű sors bugyraiba, és az irodalom fenséges magaslataira. Különös lény az ember, hogy pokolbéli kínlódásaiból ilyen szép művészetet képes varázsolni, majd az alkotó lelép a színpadról, írását pedig a világ ámultan olvassa.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- Oravecz Imre, Alkonynapló >>

- Stoner, a nyom nélküli élet >>

- Polcz Alaine, Álomnapló >>

- Tolsztoj, Napló >>

- Ványa bácsi Sopronban járt >>

- Saját olvasónaplóm (ebook) >>


 ÉVEK 
Annie Ernaux
remekműve


YouTube Link >>

2026. február 9., hétfő

Ványa bácsi Sopronban járt


Nagyításhoz klikk a képekre!

"A Ványa bácsi soproni bemutatója klasszikus szöveg kortárs megszólaltatása, amely fájdalmasan aktuális kérdéseket vet fel az időről, az elmulasztott lehetőségekről és az életünk értelméről."

- írja a SopronMédia


Történelmi pillanat, hiszen Ványa bácsi most járt először Sopronban. A város hosszú színházi múlttal büszkélkedhet, de Csehov e nagy klasszikusa eddig még nem került bemutatásra. Most viszont eljött az idő. Még ha nem is a premierre, de egy viszonylag korai előadásra mi is elmentünk Zsuzsával a napokban.



Már maga a színházépület is megfogott, hangulatos volt, egyszerűen díszített, kellemes, komfortos. A ruhatárosok és a segítők kedvesek és elegánsak, szóval jó benyomásokkal vártam a darabot. A színházi szórólap úgy jellemezte a művet: keserű komédia.


Továbbá azt is írták: Az emberi sorsok, vágyak és kiábrándulások finoman szőtt drámája. Nem láttam még se a darabot, és nem voltam még a soproni Petőfi színházban sem. Ráadásul e teátrum falai közt Ványa bácsi alakja is újként lépked a színpadon, szóval többféle új élmény is egymásra rakodótt ezen az estén.

Ajtó nyílik, függöny el, lépjünk hát be a nézőtérre és foglaljuk el a helyünket! A földszintre szólt a jegy, viszonylag közel a színpadhoz.


Súlyos kérdések fogalmazódnak meg a darabban, remek színészi alakításban. Le voltam nyűgözve teljesen. A színház ajánlója szerint: Csehov merészen ábrázolja a tétlenség és az elpazarolt élet tragikumát, miközben finom humorral fűszerezi a drámát. Valóban, nagyszerű mű ez az emberről, és a vakvágányra futott életéről. Az összes szereplő boldogtalan.


A Ványa bácsit alakító Széles Tamás a Soproni TV-nek elmondta:

"Amikor az ember fiatal színész, akkor olyan szerepekről álmodik, mint a Rómeó, mint a Hamlet, vagy a Csehov Sirályában a Trepljov, és ahogy az ember öregszik, úgy a Lear királyig bezárólag az egyik legnagyobb szerepállomás egy színész életében, és szerepálom, az a Ványa bácsi. 

Elképesztő lelki mélységek, hihetetlen pszichológiai kavalkád és tudatállapotváltások jellemzik ezt az életében elakadt embert. Ezért egy óriási mély merülés minden színésznek a szerepbe, Csehov világába, és a saját lelkébe is."



Nagyításhoz klikk a képekre!

Széles Tamás mellett a többi színész is rendkívül nagyot alakított. Átélhetőt, megrázót, igen, néha a lélegzet is bennakadt. Nehéz sorkérdések álltak a színpadon az életről varázslatos előadásban.

A város itt az ország nyugati pontján, intenzív napi kapcsolatban Ausztriával, 2026 februárjában, és mégis, a csehovi üzenet több, mint száz évvel ezelőttről az értelmetlenül leélt élet kétségbeejtő fájdalmáról, bizony kortól és helytől függetlenül örök aktualitással bír, még itt Sopronban is.

Ványa bácsit Szonja vigasztalja a darab végén:

"Mit csináljunk? Élni kell! És élni fogunk, Ványa bácsi. Végigéljük a napok, az esték hosszú-hosszú sorát; türelmesen elviseljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel sújt a sors; nyugalmat nem ismerve dolgozni fogunk másokért most is, öregkorunkban is, ha meg üt az óránk, békésen meghalunk, és ott, a síron túl, majd azt mondjuk, hogy szenvedtünk, sírtunk, sok volt a bánatunk, és az isten megsajnál bennünket, és mi ketten - te meg én, drága bácsikám - megérjük ott a gyönyörű szép, fényes életet, örülni fogunk, meghatott mosollyal tekintünk vissza majd mostani boldogtalanságunkra - és megpihenünk. Én hiszek ebben bácsikám, forrón, szenvedélyesen hiszek... Megpihenünk."

Csehov remekműve hatalmas súllyal ült meg a hideg soproni éjszakában. Az örök kérdések és kétségek terhével léptek ki a nézők a csodálatos szecessziós épületből, hogy hazainduljanak a sötét utcán, elaludjanak az ágyukban, és választ keressenek az álmukban.

Ványa bácsi 47 éves volt - én jövőre leszek annyi.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- James Hollis, Az élet második fele >>

- Eric Berne, Sorskönyv >>

- Hortensia Fussy különös alakjai >>

- Annie Ernaux, a francia varázsanyó >>

- Tolsztoj, Háború és Béke >>

- Tolsztoj, Ivan Iljics halála >>

- Tolsztoj, Napló >>


 Moldova György 
Európa hátsó udvara



YouTube Link >>