A Sorskönyv vonzásában - Eric Berne lenyűgöző műve

.

 Milyen hatással van életünkre  az ősök gondolatai és cselekedetei? Dédapák és nagymamák, szülők és nagyszülők viselkedése vajon mennyire befolyásolja a döntéseinket? Miképpen formál minket őseink sorsa? Mennyire van hatással ránk egy-egy családi minta? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek megy a mélyére a kanadai-amerikai pszichiáter, Eric Berne 1972-ben kiadott könyve. Nagyszerű olvasmány, ami remek példákkal mutatja meg, hogy milyen összetett egy ember személyisége. Megmutatja, hogyan vannak ránk hatással tudat alatt a hosszú évtizedeken át cipelt családi minták, nehéz lélektani örökségek, azok, amiket talán még a dédi vagy a nagyi indított útjára, és még itt a jelenben is cipeljük, pedig nem kéne.

Húsz évvel ezelőtt kb. már olvastam Bernétől az Emberi játszmák című művet, ami szintén lenyűgözött, de ez a könyve viszont most még azt is túlszárnyalta. Teljesen a vonzásába kerített, alig tudtam letenni. Fantasztikus volt!

Amúgy is egyre jobban benne van a levegőben ez a transzgenerációs téma, egyre több helyről köszön ez vissza, egyre többen kutatják, olvassák és figyelik a jelenséget. Akár szakértői, akár hétköznapi szemmel. A második világháború után indult be, hogy a háborús lelki sérülések utóéletét kutassák, de ma már mintha egyre nagyobb érdeklődés övezné. Ráéreztek sokan, hogy egy egyén, az ÉN, túlmutat a saját testén, érzelmi és gondolati világán, és bizony óriási szerepe van a cselekedeteiben a családjának és a felmenőinek.

A jungiánus pszichológiával sokat foglalkozom, és ott is egyértelmű, hogy az egyénen túlmutató dolgok jelentőségének nagy szerepe van, és ezt hangsúlyozza Eric Berne is. Csak ő kifejezetten a családi területre koncentrál. Abban a kis közösségben megírt életprogramok, mentális kódok, viselkedési minták, azok, amik tudattalanul is befolyásolják viszonyunkat az élethez, egészséghez, karrierhez, pénzhez, szexhez, alkoholhoz, sok mindenhez. Bámulatos példákat ír a könyvben, és részletesen mutat meg családi láncolatokat, azt, hogyan terhelik sajnos az embereket az egymásra rakódó generációk hiedelmei, félelmei és szokásai. Szemfelnyitó munka, ajánlom azok figyelmébe, akik nem félnek a mélybe tekinteni.

Érdemes az ilyen műveken hosszan töprengeni, és megfigyelni ezek alapján a saját környezetünket. Alaposan megfigyelhetjük a körülöttünk lévők életét, a saját családunktól elkezdve, a szomszéd, a rokon, a kolléga, a bulvár-celebhős, szóval sok-sok személyt, hogy miképpen nyilvánul meg ez a világban. Természetesen nem arra gondolok, hogy az ember kínos módon vájkáljon mások életében, hanem csak azokat az információkat, azokat a kis puzzle darabokat rakja össze, amiket már amúgy is tud. Ezekből az információkból is már olyan sok rádöbbenésben lehet részünk, amitől az állunk is leesik, és ami aztán még mélyebbre fog vezetni. Ezáltal egy sokkal komplexebb létformába kerül az ember, ami a maga összetettségével és csodálatosságával tudja aztán hozzásegíteni ahhoz, hogy kiteljesedetebb és boldogabb életet éljen.

A könyv végén fantasztikus kérdessorok vannak, amiken megéri végigmenni és átgondolni. De az egész mű bővelkedik azokban a témákban, amik meghatározóak az életünkben, egészség, halál, karrier, szerelem, szorongás és boldogság, fiatalkor és öregség, nyertes és vesztes játszmák, kommunikációs konfliktusok és sok minden más. Nagyszerű könyv volt, és bizony ez az a kategória, amit egy-két éven belül újra el fogok olvasni.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- A jungiánusok >>

- C.G. Jung, a misztikus pszichológus >>

- Marie-Louise von Franz és az álomelemzés >>

- Marie-Louise von Franz és a remeteház >>

- James Hollis, Az élet második fele >>

- Polcz Alaine, Álomnapló >>

- Vannak esték, amikor átalakul a világ >>

- Jung. Red Book. Leviatán. >>

 Mit üzennek az álmaink? 

Könyvajánló.

YouTube Link >>

 

Frei Tamás - Kobalt

Frei Tamás új könyvében ismét a nagypolitika, a nagytőke, és a titkosszolgálatok világának sodrásába helyezi a főhősét, André Calvit. Témáját tekintve nem is lehetne aktuálisabb a könyv annál, mint a hírek mostanában, ahogy a világlapok főoldalán óriás betűkkel figyelmeztetnek minket a nagyhatalmak mozgásáról. Amerika, Európa, Kína, Oroszország, bányászat, háborúk, korrupció, nyersanyag, ritkaföldfém, ellátási láncok, árfolyamok, hatalmi logika, emberi kicsinyesség, és titkosszolgálati precizitás; igen, ahogy Frei klaviaturája is precízen kattog, hiszen sokadik könyvében hozza már a tőle elvárható magas színvonalú krimit és kalandot.

Infotainmentként jellemzi a műfajt a szerző, azaz összekapcsolja az információt és a szórakozást. Ennek szellemében készülnek könyvei, és ebben szerintem zseniális. Nyilván az Irodalmi Nobelt nem ezekért a művekért adják, de nem is ezt kell tőle elvárni. Én kedvelem Frei Tamás munkásságát, és szerintem jót is tesznek ezek a könyvek a társadalomnak, mert valóban szórakoztató a könnyed stílus, azonban a benne megírt dolgok mégiscsak elgondolkodtatnak a világról. Az olvasó pedig szerintem akkor jár a legjobban, ha egy ilyen könyv információit nem végcélnak tekint, hanem kiinduló pontnak. Az olvasás után ha nem áll meg, hanem elindul és önmaga kezd el a dolgok mélyére nézni, akkor jár a legjobban. Haladjon tovább tehát bátran egyéb könyvek felé, cikkek, podcastok, beszélgetések, hiszen a világ bámulatos mértékben kinyílt, és csak arra vár, hogy felfedezzük.

Érdemes tehát Frei Tamás munkásságában örömmel lubickolni, aztán pedig saját erőből mélyrebbe menni, ki a nyílt vízre, és önálló felfedezéseket tenni az emberről, üzletről, politikáról, kultúráról, a világról. Aki felületes marad, könnyen meg fogják vezetni, akár a szomszédja, a kollégája, üzlet, vagy a politika. Ennyi tudás, információ és ismeret még soha nem állt rendelkezésére az emberiségnek, mint most. Persze óriási a zaj, a mentális szemét, a hülyítés, de ha az ember képes megszűrni a dolgokat, akkor messzire ellát térben és időben. Úgyhogy végezetül csak annyit tudok tanácsolni az olvasónak, hogy böngésszen, keressen, kutasson, beszélgessen, gondolkodjon, töprengjen és mérlegeljen, olvasson komolyabb és mélyebb cikkeket, rendszeresen járjon könyvesboltba és könyvtárba, tanuljon nyelveket, nézzen szét a világban, és tegyen fel olyan kérdéseket, amiket a környezete nem szokott. Gondolkodjon, tűnődjön, tanuljon. Olvasni jó, olvasni hasznos. 

Ha pedig a kedves olvasó összefutna véletlenül André Calvival, mondjuk egy francia kávézó teraszán, akkor szorítsa meg a kezét a nevemben is, gratulálok legújabb akciójához, teljesen lenyűgözött. Olaszországban ne keressék! Mr. Freitől tudhatjuk, ott most nem látják szívesen. Éljenek tehát a hősök, a kávézók, és a remek könyvek!


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- Agrárbárók >>

- Frei Tamás és a Forbes >>

- Moszkvai meló >>

 Bojár Gábor 
a Forbes címlapján

YouTube Link >>

Krasznahorkai egy konfuciánus költő lenne?

Néhány rövid gondolat lepkékről, tangóról, életműről. No és a barbárokról.

A napokban értem Krasznahorkai László legújabb könyvének a végére, A magyar nemzet biztonsága című műnek. Lenyűgöző kifinomultság, szolid humor, bámulatos irodalom. Az élet apró, finom dolgai szelíden megrajzolva. Távolba és mélybe mutató kérdések, apró léptek, csendes botladozás, ártatlan tűnődések és súlyos sorskérdések. Krasznahorkai László már régóta lenyűgöz, újra és újra.

Különös művészeti ugrásban vettem részt az elmúlt hetekben, mert egymás után olvastam a legújabb művét, és rögtön utána a legelsőt, a negyven éve írt Sátántangót, ami szintén remekmű. Viszont nem bírtam ki összehasonlítás nélkül, vajon miképpen változott az alkotó írása a négy évtized alatt.

Az életműből több könyvet is olvastam már korábban, így azokkal is össze tudtam hasonlítani, de időben ez a két szélső állomása ennek a bámulatos pályának elgondolkodtató volt. Hogy honnan és hová, hogy miképp és hogyan. Az 1985-ös Sátántangó és a 2025-ös legújabb könyv, ami ráadásul abban az évben jött ki, amikor Nobel-díjjal jutalmazták az írót. Már a Sátántangó is egy remekmű, de az azóta eltelt negyven év érése és csiszolódása csodálatosan jelenik meg az új könyvben. Mesteri, ahogy egyre kevesebb szereplőt mozgat, még kevesebb az esemény, még letisztultabb a forma, az üzenet mélységével pedig, talán még messzebbre is tekint.

A Sátántangó karakterei és hangulata magával ragadó, azonban mintha néhol egy-egy rész túl lenne írva (mondom ezt én, az amatőr tollforgató, haha). Viszont itt már ebben a 2025-ös könyvben semmi ilyesmi. Tömény, mégis könnyed, letisztult, mégis sokatmondó, mint egy szép kő, amit simára csiszolt a folyó vize a hosszú évek alatt. Egyszerű a mű, mint egy zen koan, ahogy a kérdései is szintén a messzeségbe mutatnak. A szereplők az életet kutatják; ki apró lepkeszárnyak mintázatát, ki nagyobb filozófiai kérdések mozgását. De mit kutat vajon az olvasó? - teheti fel bárki a kérdést, miközben lapozza a könyvet.

Krasznahorkai méltán kapta meg a legrangosabb irodalmi díjat, hiszen munkája magas művészet. Magas és kifinomult. Könnyed, légies, és messzire mutató. Ilyen alkotó tolmácsolásában kell valóban eltűnődnünk a magyar nemzet biztonságán, mert nem hagyhatjuk ezt a kérdést csak a barbárokra. Sőt, a kifinomultabb harcosok, a szamurájok is gyönyörködnek néha egy-egy cseresznyefán, kardjukat tisztogatva költői képeken tűnődnek, nyugodtabb napokon pedig, talán még a lepkék szárnyának mintázatán is elámulnak a teaszertartás után.

Emelt fővel, ünnepi ruhában, méltósággal vette át a díjat. Hosszú ősz haja és megjelenése engem valamifajta konfuciánus költőre emlékeztetett. Egy olyanra, akinek sorai egyszer talán még a barbárok lelkéig is elér.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg
a Librarius portálon >>

Kapcsolódó bejegyzések:

- Nobel-díjasok >>

- Dicshimnusza az irodalom erejének >>

- Az olvasó >>

 Bika a falon. 

Együtt hazafelé.

- zen történet -

 YouTube Link >>

Nádas Péter - Halott barátaim

.

"Kegyetlenség, érzelmesség, barátság"

- írja a könyvről a Nádas-életmű nagy tudója, Bazsányi Sándor a Literán. 

Így igaz. Kegyetlen a könyv, mégis barátian érzelmes. Kíváncsian vettem kézbe a művet, mert tudtam már néhány dolgot a benne említett személyekről: Mészöly, Polcz, Esterházy, és feltételezhetően körülöttük még pár kolléga, történelmi figura vagy családtag. Az elmúlt évtizedek könyvei, interjúi, cikkek és dokumentumfilmek, szóval a nyilvánosságból tudható elemek kapcsán ismertem már valamelyest a fenti személyek közti viszonyt, a drámákat, no és a történelmi kort. Azt is sejtettem, hogy mindezeken túl a könyv sok meglepetéssel fog még szolgálni. Nem csalódtam, így is lett. Nádas a tőle megszokott finomsággal fejtette fel a lélektani szálak szövevényét, így tárta az olvasó elé a kort, a halott barátait és önmagát.

Lenyűgöző bepillantás ebbe a különböző nemű, korú, származású és vérmérsékletű ember közös évtizedeibe. Emberi nagyságok és kicsinyességek kerülnek itt nagyító alá, amiket a szerző lézer pontosságú megfigyeléseinek és leírásának köszönhetően olvasás közben a zsigereinkben érzünk. Nem csoda, hisz Nádas mestere ennek. Egész életművében a testi érzékelés magas fokának lehettünk tanúi, a könnyektől a spermáig, illatoktól szőrszálakig, majd lassan tova kúszva a testtől az érzetekig és érzelmekig, intuícióktól talán a transzcendensig. Az apró rezdülések tanulmányozása, amelyek összessége aztán földrengésszerű és megállíthatatlan tektokinus drámákig dagadnak. Igen, ezt kínálja Nádas, az egész életműhöz méltón ebben a legújabb könyvében is. Önmagával együtt négy eltérő, érzékeny alkotó ember viszonyát mutatja meg. Ebbe a különös kapcsolatba kapunk egy kíméletlenül őszinte betekintést.

Nádas Péter szemén keresztül kísérhetjük végig a szereplők drámáját, kínjait és örömeit, a sikereket és a kudarcokat; háttérként mindehhez a háborút és a kommunizmust, Kelet-Európát, Magyarországot, vidék és a város, az arisztokraták és a zsidóság, a pesti panelélet, vagy egy kis szlovák falu kutyáinak ugatását. Háttérként állnak mindezek ahhoz, hogy jobban megismerjük Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Esterházy Péter és Nádas Péter személyiségének alakulását. Felbukkan aztán mellettük néhány másik művész, családtag, ismerős és ismeretlen alak is, hogy így együtt mutassanak meg nekünk olvasóknak valamit abból, ami akár hasonlóan játszódhat le éppen most a szemünk előtt, talán a szomszédban, a rokonnál vagy a kollegánál, csak nem vesszük észre. Nádas Péter írásai után azonban nincs már mentség, nem lehet ugyanazzal a szemmel nézni a világot.

Apró gesztusok és rezdülések összessége rajzolja ki a nagy képet. Egy házasság közös évtizedeit, egy ember öregedését, betegségek elhatalmasodását, az élvezetek hosszú tobzódását, emésztési folyamatokat, könnyeket, agresszív pusztítást, a közöny némaságát és sok minden mást. Apró gesztusokból, fénybe fordított láthatatlan kis pihékből lesz aztán a sűrű szőrzet, simogatás vagy durvulás. Nádas művei után más szemmel tekint már az ember a testre, a gesztusokra, önmagára és a világra. Érzékeny látásmód ez, precíz megfigyelés, tanítványi alázat ott a kisoroszi domboldalban, ahol aztán búcsút kell inteni a mesternek, önállóvá válni, és a belső parancsot követni. Nincs más, csak a saját út, egyéni toll, az évek és az emlékek. Az élet néha kegyetlen, máskor érzelmes, hosszú vagy rövid, kérdésekkel és kétségekkel teli. Pár ember néha mégis összekapaszkodik, együtt haladnak és szemlélődnek, vagy csak ülnek ott a Duna partján, az alkonyban és a csöndben. Azt hiszem, valami ilyesmi a barátság.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- Nádas Péter magasrangú nemzetközi 
elismertségéhez két gondolat >>

- Nádas Péter 80. >>

- Polcz Alaine, Álomnapló >>

- Tűnődések (ebook) 52. oldal

Mészöly Miklós és a halk léptek >>

 

 Két év Nádas Péterrel 
a kortárs irodalom
gombosszegi remetéjével

 YouTube Link >>