Európa hátsó udvara

 Moldova György 25 évvel ezelőtt írta meg  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről szóló két kötetes remek riportkönyvét. Ekkor már 8 éve nem ebben a megyében éltem. Gyerekkorom első 12 évét azonban itt, Szabolcs megye egy kis városában töltöttem. (matekosok előnyben) Szóval, sok víz lefolyt azóta a Tiszán, és mivel a szívem egy része és a gyermekkorom is bizony ott maradt azon a vidéken, ezért kíváncsian kezdtem bele Moldova György művébe. A könyv híre természetesen már régóta ott keringett a családi auránkban, az idősebb generáció már ismerte, de most jött el az ideje, hogy én is alaposan elolvassam.

A könyv szomorú, de nem érzelgősen, tanulságos, de nemcsak Kelet-Magyarországnak. A korszellemet hűen tükrözi. A szerző sajnos már elhunyt, de ha körbemenne ma újra a megyében, vajon mit írna?

Moldova György személye és munkássága megosztó lehet. Én magam is találok vele kapcsolatban szimpatikus és kevésbé szimpatikus elemet, de itt most igyekeztem mindent félretenni, és csak a leírt szavakra koncentrálni. Nem arra voltam kíváncsi, hogy mit mutat meg, hanem arra: hogyan. Azt tudtam, hogy mi van "Európa hátsó udvarában", hiszen Szabolcs megyét a bőröm alatt hordozom, az érdekelt igazán HOGYAN mutatja ezt meg. Az eredmény szerintem figyelemreméltó.

Nem vagyok hivatásos újságíró, sem valamilyen végzett dokumentarista, csupán egy, sokat és sokfélét olvasó polgár, de az én meglátásom szerint kiváló ez a riportkönyv. Nyilván, ha valaki nagyon akar keresni benne és körülötte hibát, akkor találhat, de mindent egybevéve emberi, tanulságos, és elgondolkodtató mű lett. Nem szájbarágós, nem érzelmességtől csöpögős, nem romantizáló, nem dramatizáló, nincs eltévedve a számok sűrű és unalmas erdejében, nem tocsog se a nyomor-pornóban, se a magyar furulyaszó népmesei andalító muzsikájában. Hűvös, távolságtartó, és mégis emberi.

A kívülálló szemével nézi ezt a vidéket, a korszakot, és a benne élő embereket. Elmegy a határra, a falvakba és a városba, megnézi a nyomort és a gazdagságot, egészségügyet és a mezőgazdaságot, eltűnődik az egyénen és az államon. Kevés szóval mond el sokat. Egyszerű hangulatképei rengeteg mindent megmutatnak. De a legvégső dolgokat mégsem ő mondja ki. Egyszerűen csak hagyja, hogy az olvasóban szülessen meg a felismerés. Ennyi egy riporter feladata, és szerintem ezt a szerző tökéletesen hozza. Azt hiszem erre mondják: mesteri szint, tisztességes munka.

Tanulságos volt tehát ez az időutazás Moldova Györggyel, sokat nosztalgiáztam és töprengtem rajta.

Gyermekkorom helyszíne és a szívem csücske: Európa hátsó udvara.


A Kolostor Őre

Shopping, de nem úgy!

A Vösendorfi Shopping City Südben készülök a Fielmann szemüvegboltot megnézni

Bármerre járok a világban, mindig nagy kíváncsisággal és örömmel nézem meg az olyan üzleteket, aminek részvényese vagyok. A befektetéseim egy részéről írtam már itt a blogban, de az ott említetteken túl más vállalatokban is benne vagyok.

29 cégből álló részvényportfóliót kezelek, aminek aránya és összetétele lassan ugyan, de idővel azért változik. Van amiből több lesz, van amiből kevesebb, vannak olyan elemek amik kikerülnek a portfólióból, és vannak újak, amik viszont bekerülnek. Alapos és megfontolt döntések után változik az összetétel, ezért ez folyamatos figyelmet és elemzést igényel, amit nagy örömmel teszek meg. Egyrészt érdekel és lenyűgöz a téma, másrészt több szempontból is tanulságos, és nem utolsósorban üzletileg is megéri.

Adatok elemzésén és a vállalati hírek értelmezésén túl külön kedvelem, amikor a "terepen" élesben tekintem meg az egyes részvénytársaságok üzleteit. Azt a helyet, ahol a bevétel terem. Az év végi ünnepek környékén a Vösendorfi Shopping City Südben lévő Fielmann boltot kerestem fel.

Két éve vagyok részvényese a cégnek. Különböző időpontokban és árfolyamszinteken növeltem ezen évek alatt a részesedésemet. Volt most időm az ünnepek alatt, úgyhogy megnéztem ezt a vösendorfi üzletet kívül is belül is, és ezen tapasztalatok alapján megnyugtatónak találtam a helyzetet. Nincs ok aggodalomra, nincs ok kiszállásra.

Tudtam hogy az épületben van egy másik, számomra fontos cég: a Hugo Boss. Felkerestem azt is. Ebben a divatipari cégben több ideje vagyok benne, több minden is történt azóta. Nyolc éve vettem az első HB részvényt, és azóta majdnem minden évben bővítettem. Általában hosszútávú befektető vagyok, nem rövid távú spekuláns. Ez áll közelebb a személyiségemhez, és ebben tudok eredményesebb lenni.

A szemüvegek és az öltönyök mellett a részvényportfólióm érinti még az ingatlanszektort, autó- és élelmiszeripart, bank, szállítmányozás, gyógyászat, csomagolás, szépségápolás és turizmus, no és a start-upok. Szóval van megtekinteni és értelmezni való helyzet bőven. Szívesen szemlélem részvényesi szemmel is ezeket a cégeket, ha találkozom velük egy-egy bevásárlóközpontban, turistacsomópontokon, belvárosban, vagy bármerre. Számolok, tűnődöm, gondolkodom, és igyekszem megfontolt döntéseket hozni. Én így szeretek járni shoppingolni.


A Kolostor Őre


ui: Business as usual >>

Rembrandt mester Bécsben

Nagyításhoz klikk a képekre!

Hagyomány már nálunk Zsuzsával, hogy az év első napján mindig egy különleges programot szervezünk. Ez megadja az újév alaphangulatát, inspirálólag hat, segíti az elmélyülést, koncentrálttá és derűssé tesz, talán még jószerencsét is hoz. Imádom ezeket a programokat! Így alakult idén is, mert elsején a Kunsthistorisches Museum Wienben megnéztük, ahogy Rembrandt mester tekintete Bécsre szegeződött.

Csak álltam ott lenyűgözve a sokatmondó öregkori önarcképe előtt, és azon tűnődtem hogy... na de ne rohanjunk még ennyire előre se az életrajzban, se a kiállításban! Csak szépen sorjában.

Tehát szilveszter másnapján, január elsején egy tartalmas és finom újévi reggeli után, délelőtt a Kunsthistorisches Museum Wien felé vettük az irányt, hogy pazar falai közt indítsuk az évet.

Nagyításhoz klikk a képekre!

Császári pompa, történelmi falak, és lenyűgöző hangulat. Időutazással ér fel egy ilyen épületben lépkedni. Régi korok pompája és méltósága, a császárváros hangulata és gazdagsága.

A lépcsőről integetve köszöntöttem az új esztendőt, a jószerencsét, Rembrandt mestert, a kolostoros blogolvasókat, és mindazokat, akik örömmel fogadják e sorokat.

A termekben Rembrandt mellett az egyik tanítványa, Hoogstraten munkáiból is kiállításra került jópár kép. Sokan kíváncsiak voltak, hömpölyögtek az emberek teremről teremre.

Néztem a portrékat, amiből sok ki volt állítva. Patrónusok, politikusok, egyházfők, nők, férfiak, bibliai alakok, valós és mitológiai személyek. Egy másik kor emberei. Itt is eltűnődtem azon, amin szoktam, mi az ami állandó bennünk, és mi az, ami változó. A fenti képen egy egyházi személy, és egy patrónus politikus látható, és ahogy nézem, elgondolkodtató, hogy mi az, ami most is hasonló lehet az ilyen személyekben, de mi az, ami viszont teljesen más. Korokon átívelően is meghúzódnak bennünk állandó dolgok.

Rembrandt tanítványának ez a képe erről a lakásról teljesen lenyűgözött. Szinte hallom, ahogy nyikordul a festményen nem látható bejárati ajtó, és talán áll is ott valaki. Bejön vajon a lakásba? Szinte mindegy is, hiszen a fény már bejött. Micsoda finomszintű ábrázolása ez a jelenségek néma dinamizmusának. Mozdulatlan tárgyak és a némán belépő fény.

Könnyűnek nem nevezném azt a választást, hogy melyik festményekről írjak itt, mert pazar volt a kínálat a remekművekből. Hoogstraten egy másik lenyűgöző alkotását azért még megemlítem. Sokat morfondíroztam, hogy honnan, milyen szögből lenne érdemes fotóznom az ablakon kitekintő öregurat:

Lélegzetelállító volt élőben ez a kép. A kidolgozottsága, no és az öregúr tekintette. Nagyobb felbontásban és jobb minőségben is érdemes megkeresni a neten ezeket a festményeket, úgy talán még nagyobb élmény lesz.

Rembrandt bibliai témájú képeiből is többet fotóztam, és tűnődtem ott rajtuk, de hosszan tudnám csak felsorolni itt most a benyomásaimat, így inkább csak vázlatszerűen említem meg, és akit igazán érdekel a téma, keresse ki a neten nagyobb felbontásban az adott festményt, és keresse meg rajta az említett motívumot. Érdemes lesz!

- Jeremiás Jeruzsálem pusztulását siratja. Érdemes ezen a képen azt a mély bánatot megfigyelni, és a Jeremiás előtt fekvő szövet részletgazdag kidolgozását.

- Simon éneklő imája. A fény megjelenését érdemes megfigyelni a kép közepén, és a körülöttük lévők tekintetét. A háttérben meghúzódó embereket is, majd ahogy a kép jobboldalán egy alak egy öregúrra tekint, ő pedig be a kép közepébe. Csodálatos az egész kompozíció.

- Tájkép és a többiek Egyiptomba menekülés közben. Fantasztikus itt is a fény dinamizmusa, és szinte hallom, ahogy ropog a tűz. Valaki közel is hajol hozzá, de annyira apró ez az alak, a jelenet és a mozdulat, hogy nekünk is közelebb kell hajolnunk a képhez, hogy jól lássuk. És ekkor, szinte érezni fogjuk a tűz melegét.

Voltak még további fantasztikus bibliai képek, de figyelemreméltóak voltak azok a festmények is, amik teljesen hétköznapi tárgyakat, épületeket, állatokat vagy embereket ábrázoltak. Lenyűgöző műalkotások voltak ezek is. A részletgazdag kidolgozottságuk, vagy a fény játéka, esetleg a sokatmondó némaságuk. Ezekből csupán egyet hadd emeljek még itt ki:

Nagyításhoz klikk a képekre!

Idős tudós egy boltíves teremben ( St. Anastasius). Azt tessék megnézni, kérem szépen! Annak a szobának a végtelen nyugalma, az idős alak, ahogy olvas, és a nyitott ablak. És ismét csak a fény... Szinte hallom, ahogy a vastag falakon túl, kint a napfényben a gyerekek sikongatnak, piacozás zajlik, emberek jönnek-mennek, madarak csiripelnek. Bent a szobában pedig teljes csend. A két világ közt kapuként egy nyitott ablak, azon pedig a beáramló levegő és a fény.

Lassan viszont kanyarodjunk rá Rembrandt fenomenális portréira. Itt is hosszan lehetne ecsetelni több mindent, mert Rembrandt legendásan sok portrét készített, ráadásul sok önarcképet is. És ezek ám az igazán elgondolkodtatóak, hiszen végigkísérik az életét, ami bizony erősen hullámzó volt. Úgyis mondhatnám, magasra vitte az Isten a dolgát, aztán mégis a mélybe zuhant. Ebben persze bőven volt szerepe neki is, hiszen valahol mégiscsak közös "munka" ez az úgynevezett élet, az ember és az Isten közös ügye.

Egészen fiatalkori képeit most nem hozom ide. Azokon derű, báj, kíváncsiság, kópéság, fésületlen bohóság látszik. Későbbi képeiből hozok most ide hármat.

Ezt az önarcképet Rembrandt 1642-ben festette. Ez az a korszak, amikor talán elmondható, hogy a nehézségek ellenére, de mégiscsak élete csúcspontján volt. Szakmailag és a magánéletben is. Innen már csak lefelé ment az út. Ennek fényében érdemes megfigyelni a fenti képet. Magabiztos tekintet, elegáns kalap és ruha, látványosan és feltűnően viselt két vastag lánc, talán aranyból.

Mai áron számítva kb. 1-2 millió euró értékű, több emeletes pazar háza volt Amszterdamban, ami ráadásul ekkor élte aranykorát. Egy gazdag város gazdag festője volt Rembrandt. Az ecsettel igen, a pénzzel azonban nem tudott bánni, ráadásul halálok sorozata is sújtotta a családot, így aztán lejtmenetbe került a mester élete.

Ugrunk 10 évet az időben: 1652-ben készült a fenti festmény. A tekintet még elszánt, a ruha már szakadt. A két kéz még magabiztosan és tettrekészen a csípőn, ám mégis belengi valami baljós hangulat.

1655 és 57 környékén járunk az időben. Erről a képről szinte nem tudtam levenni a szemem. Újra és újra vissza kellett mennem hozzá a teremben. Komolyan mondom, megsajnáltam. Tessék nézni azt a tekintetet!

Barázdák a szem alatt, gondterhelt homlokráncolás, az az enyhén visszaszívott alsó ajak, és az a csendes kétségbeesés, ami árad belőle. Tényleg megsajnáltam, legszívesebben megöleltem volna. Rembrandt ekkor csupán pár évvel volt idősebb, mint én most.

Újabb tíz éves ugrás az időben: 1665 körül járunk. A sokat megélt mester tekintete ez. Itt már egyfajta sztoizmus, amolyan minden mindegy nézése van. A tekintében még ott van egy kis kíváncsiság, szemlélődés, távoli tűnődés, és a sokat megélt szelíd ember derűje. Nincs már ambíció, csak a jól elvégzett munka öröme. Nem tesz mást, csak amihez ért: fest. Kezében az eszközök, egyszerű ruha, a háttérben pedig két nagy kör, talán a föld, talán más, talán az egyetemes művész szimbóluma az univerzumban.

Rembrandt ezután a festmény után pár évvel, 1669-ben halt meg elszegényedve. Egy névtelen sírba temették.

A Kolostor Őre

íróasztal

Újévi jókívánság:
kreatív és örömteli íróasztalt!

Kedvelem az íróasztalokat, és különösen azokat, amiket munkájuk közben láthatok. Alkotótársak ezek a bútorok, múzsa, fegyverhordó, szerszámosláda, vagy akár alkímiai műhelyként is szolgál. Ősi társ, még ha modern eszközökkel is pakoljuk tele. Jöjjön tehát így az év végével egy különös személyes hóbort az íróasztalok varázslatos világából.

 Két nagy alkotói univerzum tölti ki az életemet,  és mindkettő ugyanahhoz az íróasztalhoz köthető. Az egyik világban pénzt kezelek, saját tőkét fektetek be Európa részvénypiacain, a másikban pedig szövegeket írok hobby jelleggel. Cikk, blog, haiku, könyv, miegymás. Mindkét tevékenységet kedvelem, és már hosszú évek óta folytatom. E két világot pedig sok minden egyéb mellett egy fontos dolog köti össze: az íróasztalom. Széles, nagydarab, masszív barna asztal. Kedvelem, tisztelem, társnak tekintem, és örömmel tölt el, hogy már hosszú évek óta menetelünk együtt az idő hullámzó ösvényén. Több ez számomra egyszerű használati tárgynál. Szimbólum ez, egy műhely, csendestárs, coach, mentor, alvállalkozó, és még sorolhatnám a szerepeit. Sok időt töltök mellette, tulajdonképpen az életem nagy részét.

Régóta tudatosult már bennem e szoros kötődés, és azt vettem észre, hogy kíváncsian figyelem más alkotó emberek asztalait is. No, nem a kertek alatt lopakodva éjjel, hanem fotókon keresztül, amik elérhetőek a neten, újságban és könyvekben, vagy amiket élőben láthattam. Vannak idoljaim a befektetési világból, és vannak idolok az irodalmi szférából. Szívesen tanulmányozom az ő munkásságukat. Az tűnt fel az évek alatt, hogy interjúkban, képeken, sokszor találkozhatom alkotásuk fő helyszínével, az íróasztallal. Ahol tudható, hogy ők is sok időt töltenek. Ahol a remekműveket kidolgozzák, ahol a nagy döntések megszületnek, ahol tevékenyek, ahol alkotnak, gyötrődnek, és ahol talán, alkalomadtán megtörténik a csoda. Kíváncsian tekintek tehát idoljaim asztalaira.

A fent említett két különböző univerzum egy-egy képviselőjét hogy megemlítsem, álljon itt példaként Warren Buffett és Nádas Péter. A befektetési világ élő legendája és nagy öregje Warren Buffett. Aki követi, ismerheti szerény irodáját és íróasztalát. A kortárs irodalom kiemelkedő mestere pedig Nádas Péter, és az ő híres gombosszegi íróasztalát talán nem kell bemutatni e sorok olvasóinak. Ezen fenti két asztal körül szerintem varázslat van. Csoda hát, ha megbabonáz? Hosszan folytathatnám a sort idoljaim íróasztalairól, de talán már ebből is érthető a lényeg.

Hasonló kíváncsisággal és áhítattal tekintek a már nem élő alkotó emberek asztalaira is. Régi fotókon, vagy könyvekben, a neten figyelem ezeket, vagy esetleg múzeumban. Álljanak akár az üzleti, akár a művészeti szférában. Túlzás talán ezt mondanom, de mégis, valahogy megbabonáz, inspirál és elgondolkodtat, lenyűgöz és kíváncsivá tesz maga a tárgy, az asztal, és annak a különös aurája. Nyilván vannak mesteremberek, akik a saját szerszámosládájukból kedvelnek bizonyos eszközöket, ami a szívükhöz nőtt, dolgozzanak bármilyen szakmában, legyenek akár építészek, rendőrök, orvosok, taxisok, fodrászok, festők, bármi. Engem az íróasztal nyűgöz le, és annak is az alkotó mágiája.

Kicsi, nagy, tekintélyes, szerény, praktikus, zsúfolt, letisztult, fa, acél, műanyag, és különböző verziók, különböző hangulatok. Pláne kedvelem, ha olyan alkotónak tekinthetek az asztalára, akinek munkája és/vagy személyisége közel áll hozzám, és tudok is az életéről valamennyit. Ilyenkor még inkább kíváncsi leszek arra, hogyan és milyen körülmények között, milyen asztalnál alkot az illető. Butaság lenne ez vagy bolondság? Elfogadom, ha így gondolja az olvasó, együtt tudok élni ezirányú véleményével, mindenesetre engem feltölt és inspirál az íróasztalok világa, és ezért hoztam most egy különleges jókívánságot a Librarius olvasóinak az új évhez.

Sok mindent szoktak ilyenkor egymásnak kívánni az emberek, boldogságot, bőséget, szerencsét, egészséget, vidámságot, és hasonlókat. Ez mind szép és jó, én viszont továbbmegyek:

Kreatív és örömteli, alkotásban gazdag íróasztalt kívánok az újévhez minden kedves olvasónak! Találja meg mellette a kiteljesedés szépségét, az alkotás örömét, az élet mélységét és bölcsességét. És ha mindez megvan, ha sikerült, akkor ossza meg velünk, hogy tanulhassunk, hogy inspirálódjunk, hogy legyen min töprengenünk 2025-ben is a saját jól megszokott asztalunknál.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>