Ványa bácsi Sopronban járt

Nagyításhoz klikk a képekre!

"A Ványa bácsi soproni bemutatója klasszikus szöveg kortárs megszólaltatása, amely fájdalmasan aktuális kérdéseket vet fel az időről, az elmulasztott lehetőségekről és az életünk értelméről."

- írja a SopronMédia

Történelmi pillanat, hiszen Ványa bácsi most járt először Sopronban. A város hosszú színházi múlttal büszkélkedhet, de Csehov e nagy klasszikusa eddig még nem került bemutatásra. Most viszont eljött az idő. Még ha nem is a premierre, de egy viszonylag korai előadásra mi is elmentünk Zsuzsával a napokban.

Már maga a színházépület is megfogott, hangulatos volt, egyszerűen díszített, kellemes, komfortos. A ruhatárosok és a segítők kedvesek és elegánsak, szóval jó benyomásokkal vártam a darabot. A színházi szórólap úgy jellemezte a művet: keserű komédia.

Továbbá azt is írták: Az emberi sorsok, vágyak és kiábrándulások finoman szőtt drámája. Nem láttam még se a darabot, és nem voltam még a soproni Petőfi színházban sem. Ráadásul e teátrum falai közt Ványa bácsi alakja is újként lépked a színpadon, szóval többféle új élmény is egymásra rakodótt ezen az estén.

Ajtó nyílik, függöny el, lépjünk hát be a nézőtérre és foglaljuk el a helyünket! A földszintre szólt a jegy, viszonylag közel a színpadhoz.

Súlyos kérdések fogalmazódnak meg a darabban, remek színészi alakításban. Le voltam nyűgözve teljesen. A színház ajánlója szerint: Csehov merészen ábrázolja a tétlenség és az elpazarolt élet tragikumát, miközben finom humorral fűszerezi a drámát. Valóban, nagyszerű mű ez az emberről, és a vakvágányra futott életéről. Az összes szereplő boldogtalan.

A Ványa bácsit alakító Széles Tamás a Soproni TV-nek elmondta:

"Amikor az ember fiatal színész, akkor olyan szerepekről álmodik, mint a Rómeó, mint a Hamlet, vagy a Csehov Sirályában a Trepljov, és ahogy az ember öregszik, úgy a Lear királyig bezárólag az egyik legnagyobb szerepállomás egy színész életében, és szerepálom, az a Ványa bácsi. 

Elképesztő lelki mélységek, hihetetlen pszichológiai kavalkád és tudatállapotváltások jellemzik ezt az életében elakadt embert. Ezért egy óriási mély merülés minden színésznek a szerepbe, Csehov világába, és a saját lelkébe is."

Nagyításhoz klikk a képekre!

Széles Tamás mellett a többi színész is rendkívül nagyot alakított. Átélhetőt, megrázót, igen, néha a lélegzet is bennakadt. Nehéz sorkérdések álltak a színpadon az életről varázslatos előadásban.

A város itt az ország nyugati pontján, intenzív napi kapcsolatban Ausztriával, 2026 februárjában, és mégis, a csehovi üzenet több, mint száz évvel ezelőttről az értelmetlenül leélt élet kétségbeejtő fájdalmáról, bizony kortól és helytől függetlenül örök aktualitással bír, még itt Sopronban is.

Ványa bácsit Szonja vigasztalja a darab végén:

"Mit csináljunk? Élni kell! És élni fogunk, Ványa bácsi. Végigéljük a napok, az esték hosszú-hosszú sorát; türelmesen elviseljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel sújt a sors; nyugalmat nem ismerve dolgozni fogunk másokért most is, öregkorunkban is, ha meg üt az óránk, békésen meghalunk, és ott, a síron túl, majd azt mondjuk, hogy szenvedtünk, sírtunk, sok volt a bánatunk, és az isten megsajnál bennünket, és mi ketten - te meg én, drága bácsikám - megérjük ott a gyönyörű szép, fényes életet, örülni fogunk, meghatott mosollyal tekintünk vissza majd mostani boldogtalanságunkra - és megpihenünk. Én hiszek ebben bácsikám, forrón, szenvedélyesen hiszek... Megpihenünk."

Csehov remekműve hatalmas súllyal ült meg a hideg soproni éjszakában. Az örök kérdések és kétségek terhével léptek ki a nézők a csodálatos szecessziós épületből, hogy hazainduljanak a sötét utcán, elaludjanak az ágyukban, és választ keressenek az álmukban.

Ványa bácsi 47 éves volt - én jövőre leszek annyi.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- James Hollis, Az élet második fele >>

- Eric Berne, Sorskönyv >>

- Hortensia Fussy különös alakjai >>

- Annie Ernaux, a francia varázsanyó >>

- Tolsztoj, Háború és Béke >>

- Tolsztoj, Ivan Iljics halála >>

- Tolsztoj, Napló >>

 Moldova György 
Európa hátsó udvara

YouTube Link >>

A Sorskönyv vonzásában - Eric Berne lenyűgöző műve

.

 Milyen hatással van életünkre  az ősök gondolatai és cselekedetei? Dédapák és nagymamák, szülők és nagyszülők viselkedése vajon mennyire befolyásolja a döntéseinket? Miképpen formál minket őseink sorsa? Mennyire van hatással ránk egy-egy családi minta? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek megy a mélyére a kanadai-amerikai pszichiáter, Eric Berne 1972-ben kiadott könyve. Nagyszerű olvasmány, ami remek példákkal mutatja meg, hogy milyen összetett egy ember személyisége. Megmutatja, hogyan vannak ránk hatással tudat alatt a hosszú évtizedeken át cipelt családi minták, nehéz lélektani örökségek, azok, amiket talán még a dédi vagy a nagyi indított útjára, és még itt a jelenben is cipeljük, pedig nem kéne.

Húsz évvel ezelőtt kb. már olvastam Bernétől az Emberi játszmák című művet, ami szintén lenyűgözött, de ez a könyve viszont most még azt is túlszárnyalta. Teljesen a vonzásába kerített, alig tudtam letenni. Fantasztikus volt!

Amúgy is egyre jobban benne van a levegőben ez a transzgenerációs téma, egyre több helyről köszön ez vissza, egyre többen kutatják, olvassák és figyelik a jelenséget. Akár szakértői, akár hétköznapi szemmel. A második világháború után indult be, hogy a háborús lelki sérülések utóéletét kutassák, de ma már mintha egyre nagyobb érdeklődés övezné. Ráéreztek sokan, hogy egy egyén, az ÉN, túlmutat a saját testén, érzelmi és gondolati világán, és bizony óriási szerepe van a cselekedeteiben a családjának és a felmenőinek.

A jungiánus pszichológiával sokat foglalkozom, és ott is egyértelmű, hogy az egyénen túlmutató dolgok jelentőségének nagy szerepe van, és ezt hangsúlyozza Eric Berne is. Csak ő kifejezetten a családi területre koncentrál. Abban a kis közösségben megírt életprogramok, mentális kódok, viselkedési minták, azok, amik tudattalanul is befolyásolják viszonyunkat az élethez, egészséghez, karrierhez, pénzhez, szexhez, alkoholhoz, sok mindenhez. Bámulatos példákat ír a könyvben, és részletesen mutat meg családi láncolatokat, azt, hogyan terhelik sajnos az embereket az egymásra rakódó generációk hiedelmei, félelmei és szokásai. Szemfelnyitó munka, ajánlom azok figyelmébe, akik nem félnek a mélybe tekinteni.

Érdemes az ilyen műveken hosszan töprengeni, és megfigyelni ezek alapján a saját környezetünket. Alaposan megfigyelhetjük a körülöttünk lévők életét, a saját családunktól elkezdve, a szomszéd, a rokon, a kolléga, a bulvár-celebhős, szóval sok-sok személyt, hogy miképpen nyilvánul meg ez a világban. Természetesen nem arra gondolok, hogy az ember kínos módon vájkáljon mások életében, hanem csak azokat az információkat, azokat a kis puzzle darabokat rakja össze, amiket már amúgy is tud. Ezekből az információkból is már olyan sok rádöbbenésben lehet részünk, amitől az állunk is leesik, és ami aztán még mélyebbre fog vezetni. Ezáltal egy sokkal komplexebb létformába kerül az ember, ami a maga összetettségével és csodálatosságával tudja aztán hozzásegíteni ahhoz, hogy kiteljesedetebb és boldogabb életet éljen.

A könyv végén fantasztikus kérdessorok vannak, amiken megéri végigmenni és átgondolni. De az egész mű bővelkedik azokban a témákban, amik meghatározóak az életünkben, egészség, halál, karrier, szerelem, szorongás és boldogság, fiatalkor és öregség, nyertes és vesztes játszmák, kommunikációs konfliktusok és sok minden más. Nagyszerű könyv volt, és bizony ez az a kategória, amit egy-két éven belül újra el fogok olvasni.


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- A jungiánusok >>

- C.G. Jung, a misztikus pszichológus >>

- Marie-Louise von Franz és az álomelemzés >>

- Marie-Louise von Franz és a remeteház >>

- James Hollis, Az élet második fele >>

- Polcz Alaine, Álomnapló >>

- Vannak esték, amikor átalakul a világ >>

- Jung. Red Book. Leviatán. >>

 Mit üzennek az álmaink? 

Könyvajánló.

YouTube Link >>

 

Frei Tamás - Kobalt

Frei Tamás új könyvében ismét a nagypolitika, a nagytőke, és a titkosszolgálatok világának sodrásába helyezi a főhősét, André Calvit. Témáját tekintve nem is lehetne aktuálisabb a könyv annál, mint a hírek mostanában, ahogy a világlapok főoldalán óriás betűkkel figyelmeztetnek minket a nagyhatalmak mozgásáról. Amerika, Európa, Kína, Oroszország, bányászat, háborúk, korrupció, nyersanyag, ritkaföldfém, ellátási láncok, árfolyamok, hatalmi logika, emberi kicsinyesség, és titkosszolgálati precizitás; igen, ahogy Frei klaviaturája is precízen kattog, hiszen sokadik könyvében hozza már a tőle elvárható magas színvonalú krimit és kalandot.

Infotainmentként jellemzi a műfajt a szerző, azaz összekapcsolja az információt és a szórakozást. Ennek szellemében készülnek könyvei, és ebben szerintem zseniális. Nyilván az Irodalmi Nobelt nem ezekért a művekért adják, de nem is ezt kell tőle elvárni. Én kedvelem Frei Tamás munkásságát, és szerintem jót is tesznek ezek a könyvek a társadalomnak, mert valóban szórakoztató a könnyed stílus, azonban a benne megírt dolgok mégiscsak elgondolkodtatnak a világról. Az olvasó pedig szerintem akkor jár a legjobban, ha egy ilyen könyv információit nem végcélnak tekint, hanem kiinduló pontnak. Az olvasás után ha nem áll meg, hanem elindul és önmaga kezd el a dolgok mélyére nézni, akkor jár a legjobban. Haladjon tovább tehát bátran egyéb könyvek felé, cikkek, podcastok, beszélgetések, hiszen a világ bámulatos mértékben kinyílt, és csak arra vár, hogy felfedezzük.

Érdemes tehát Frei Tamás munkásságában örömmel lubickolni, aztán pedig saját erőből mélyrebbe menni, ki a nyílt vízre, és önálló felfedezéseket tenni az emberről, üzletről, politikáról, kultúráról, a világról. Aki felületes marad, könnyen meg fogják vezetni, akár a szomszédja, a kollégája, üzlet, vagy a politika. Ennyi tudás, információ és ismeret még soha nem állt rendelkezésére az emberiségnek, mint most. Persze óriási a zaj, a mentális szemét, a hülyítés, de ha az ember képes megszűrni a dolgokat, akkor messzire ellát térben és időben. Úgyhogy végezetül csak annyit tudok tanácsolni az olvasónak, hogy böngésszen, keressen, kutasson, beszélgessen, gondolkodjon, töprengjen és mérlegeljen, olvasson komolyabb és mélyebb cikkeket, rendszeresen járjon könyvesboltba és könyvtárba, tanuljon nyelveket, nézzen szét a világban, és tegyen fel olyan kérdéseket, amiket a környezete nem szokott. Gondolkodjon, tűnődjön, tanuljon. Olvasni jó, olvasni hasznos. 

Ha pedig a kedves olvasó összefutna véletlenül André Calvival, mondjuk egy francia kávézó teraszán, akkor szorítsa meg a kezét a nevemben is, gratulálok legújabb akciójához, teljesen lenyűgözött. Olaszországban ne keressék! Mr. Freitől tudhatjuk, ott most nem látják szívesen. Éljenek tehát a hősök, a kávézók, és a remek könyvek!


A Kolostor Őre


Kapcsolódó bejegyzések:

- Agrárbárók >>

- Frei Tamás és a Forbes >>

- Moszkvai meló >>

 Bojár Gábor 
a Forbes címlapján

YouTube Link >>

Krasznahorkai egy konfuciánus költő lenne?

Néhány rövid gondolat lepkékről, tangóról, életműről. No és a barbárokról.

A napokban értem Krasznahorkai László legújabb könyvének a végére, A magyar nemzet biztonsága című műnek. Lenyűgöző kifinomultság, szolid humor, bámulatos irodalom. Az élet apró, finom dolgai szelíden megrajzolva. Távolba és mélybe mutató kérdések, apró léptek, csendes botladozás, ártatlan tűnődések és súlyos sorskérdések. Krasznahorkai László már régóta lenyűgöz, újra és újra.

Különös művészeti ugrásban vettem részt az elmúlt hetekben, mert egymás után olvastam a legújabb művét, és rögtön utána a legelsőt, a negyven éve írt Sátántangót, ami szintén remekmű. Viszont nem bírtam ki összehasonlítás nélkül, vajon miképpen változott az alkotó írása a négy évtized alatt.

Az életműből több könyvet is olvastam már korábban, így azokkal is össze tudtam hasonlítani, de időben ez a két szélső állomása ennek a bámulatos pályának elgondolkodtató volt. Hogy honnan és hová, hogy miképp és hogyan. Az 1985-ös Sátántangó és a 2025-ös legújabb könyv, ami ráadásul abban az évben jött ki, amikor Nobel-díjjal jutalmazták az írót. Már a Sátántangó is egy remekmű, de az azóta eltelt negyven év érése és csiszolódása csodálatosan jelenik meg az új könyvben. Mesteri, ahogy egyre kevesebb szereplőt mozgat, még kevesebb az esemény, még letisztultabb a forma, az üzenet mélységével pedig, talán még messzebbre is tekint.

A Sátántangó karakterei és hangulata magával ragadó, azonban mintha néhol egy-egy rész túl lenne írva (mondom ezt én, az amatőr tollforgató, haha). Viszont itt már ebben a 2025-ös könyvben semmi ilyesmi. Tömény, mégis könnyed, letisztult, mégis sokatmondó, mint egy szép kő, amit simára csiszolt a folyó vize a hosszú évek alatt. Egyszerű a mű, mint egy zen koan, ahogy a kérdései is szintén a messzeségbe mutatnak. A szereplők az életet kutatják; ki apró lepkeszárnyak mintázatát, ki nagyobb filozófiai kérdések mozgását. De mit kutat vajon az olvasó? - teheti fel bárki a kérdést, miközben lapozza a könyvet.

Krasznahorkai méltán kapta meg a legrangosabb irodalmi díjat, hiszen munkája magas művészet. Magas és kifinomult. Könnyed, légies, és messzire mutató. Ilyen alkotó tolmácsolásában kell valóban eltűnődnünk a magyar nemzet biztonságán, mert nem hagyhatjuk ezt a kérdést csak a barbárokra. Sőt, a kifinomultabb harcosok, a szamurájok is gyönyörködnek néha egy-egy cseresznyefán, kardjukat tisztogatva költői képeken tűnődnek, nyugodtabb napokon pedig, talán még a lepkék szárnyának mintázatán is elámulnak a teaszertartás után.

Emelt fővel, ünnepi ruhában, méltósággal vette át a díjat. Hosszú ősz haja és megjelenése engem valamifajta konfuciánus költőre emlékeztetett. Egy olyanra, akinek sorai egyszer talán még a barbárok lelkéig is elér.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg
a Librarius portálon >>

Kapcsolódó bejegyzések:

- Nobel-díjasok >>

- Dicshimnusza az irodalom erejének >>

- Az olvasó >>

 Bika a falon. 

Együtt hazafelé.

- zen történet -

 YouTube Link >>