2018. november 23., péntek

Claude Monet, az impresszionizmus legnagyobb alakja

"Monet festményei nem arról szólnak, ami a vásznon van, hanem arról, aki a vászon előtt áll. Rólunk."


 
Amikor év elején az Albertina múzeumban jártam, már akkor ott tudomást szereztem róla, hogy ősszel jön a nagy Monet kiállítás Bécsbe.
 
Izgatottan vártam ezt egész évben, mert, bár nem vagyok egy nagy műértő, de Monet képei mellett nem tudok elmenni lenyűgöződés és csodálat nélkül. Így aztán nagy érdeklődéssel vártam a hónapokat, hogy milyen lesz élőben megnézni ezeket a festményeket. Most pénteken aztán el is mentem a kiállításra, hogy megtekintsem az impresszionisták legnagyobb alakjának műveit.
 
Külön öröm volt hogy az index beszámolója is megszületett, mert talán ennek hatására is, de elég sok magyar hangot hallottam a kiállító termekben. Láttam hogy az embereket lenyűgözik ezek a festmények. Hát, mi tagadás, amikor mesterek műveit láthatja az ember élőben, nincs más, csakis a csendes csodálkozás, a lenyűgöződés, az áhítat és a befogadás. De, ki is volt Monet?
 

 
Kócos kis festőből
az egyik legnagyobb hatású
alkotóvá vált.
- jellemzi a Fidelio

Monet kertje önmaga egy élő festmény,
amit az impresszionizmus szülőatyja
úgy jellemzett, mint "legszebb mesterművét".
 
Több kertészt is alkalmazott,
hogy a mindig látványos
festői kert megvalósulhasson.
 
Visszakanyarodva a jelenbe, a bécsi Albertina múzeum tényleg lenyűgöző kiállítást szervezett Monet műveiből. (akit érdekel és siet, még megtekintheti január elejéig)
 

Érdekes volt megfigyelni hogy Raffaello munkásságában az ember és az Isten ábrázolásának témáihoz képest Monet természetképei, vagy az éppen csakhogy megjelenő, aprócska emberalakjai, akik a leghétköznapibb szituációban vannak, és a közelebbről látható emberábrázolásai is, akik szintén teljes hétköznapiasságukban jelennek meg, mégsem kevésbé fenségesek, mint Raffaello képei
 
Nem szentek Monet alakjai, csupán egyszerű emberek. Nem is imádkoznak, vagy áldoznak az Isteneknek, hanem egyszerűen csak sétálnak, varrogatnak, horgásznak, vagy hasonló hétköznapi tevékenységben láthatóak. Viszont ahogy Monet megmutatja őket, abban mégis van valamifajta szent szépség. Szerintem. És számomra.
 
Hiszen, magát az Isten Teremtményeit mutatja meg a teljes hétköznapiasságukban. Sáros, hideg téli utcákon botorkálva, vagy csak ücsörögve, nézelődve, akár egy halászfaluban. Úgy, ahogy zajlik az élet, és ott, ahol éppen zajlik. A természet templomában, vagy egy falu hétköznapiasságában. A képen összegződik és rögzül a pillanat, úgy ahogy van, ahogy a művész érzékelte azt, és ahogy mi nézők befogadjuk, amilyen hatást gyakorol ránk. Talán, valahogy így adódik össze a művészet miszticizmusa.
 
A sok-sok kép közül volt 1-2, ami előtt hosszan elidőztünk Zsuzsával, és volt ahol Ő érezte azt, hogy ez a kép, ez a hangulat, ez Ő maga. Volt ahol pedig én éreztem ezt. Ezeken nem is voltak emberek, "csupán" tájak, hangulatok, színek, elkapott pillanatok. Annyira magával ragadóak voltak, hogy tényleg személyes érintettség született meg: ez a kép én vagyok.
 
Nehéz is volt távozni a kiállítóteremből, hiszen sokáig nézegettem volna még ezeket a csodálatos festményeket. Sebaj, egy albumot a mester műveivel azért hazahoztam, hogy a hétköznapiasság szentségét, és a művészet miszticizmusának egy kis töredékét itthon is átélhessem. Hiszen ez a kép, én magam vagyok. Az pedig ott Zsuzsa, a következő oldalon pedig valaki más. És mindegyiken ott van, az a bizonyos francia aláírás.
 
 
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
 
Csak Könnyedén
 
 
 
Társadalmi célú hirdetés: