MEDITÁCIÓ - a kolostor udvarán

Lénárd Sándor további tűnődései a brazil őserdők széléről: "Volt korunknak   egy nagy lélekgyógyásza, aki beszéltette, gyóntatta a betegeit. Biztos sokaknak segített. Jót tesz a betegnek, ha valaki meghallgatja. A kezelésnek talán csak az a hátránya, hogy az orvos betegszik bele, hacsak nem süket, mint a világhírű pszichoanalitikus, aki pácienseinek azt mondta: "Öntsd ki a szívedet, fiam" - és tüstént kikapcsolta hallókészülékét. Mások azt parancsolják az orvosnak, beszéljen, beszéljen addig, amíg a beteg nem hallgat többé neurózisára. Én a két iskola előnyeit összesítve azt ajánlom, hogy se az orvos, se a betege ne beszéljen. A remeték nem szenvednek neurózisban.  A trappista barátok ezt már évszázadok óta tudják: hallgatni, és sajtot gyártani, hallgatni, és erős szeszeket párolni, a lélek egyensúlyához vezet. Hogy a kolostor falai vagy a fák fala őrzik-e a csendet, az mindegy. A kolonisták nagyokat hallgatnak.  Nem regényalakok, akik vég nélkül be...

Lénárd Sándor további tűnődése a brazil őserdő szélén: "Szívesen hisszük,  hogy nekünk süt a nap, nekünk fénylik a tejút. Szívesen hiszem, hogy a templom jótékony csöndjével, több mint egy emberéletre emelt falaival s a gótikára emlékeztető, csúcsíves ablakaival nekem készült. Azt is elhiszem, hogy Bach, a jóságos Mester, a két kötet kottát nekem írta, mint olyannak, aki "ebben a tanulmányban már ügyesebb". Sőt azt hiszem, hogy ironikusnak hangzó kijelentése: "Orgonálni könnyű. Elég a helyes billentyűt a helyes pillanatban megérinteni, a hangszer elintézi a többit" nem is irónia; az ujjak, az inak muzsikálás közben eggyé válnak a hangszerrel. "Ahol egy hegedű van, az már Európa" Olvastam egyszer. Hozzátenném: Kant és Bach, Vivaldi és Mozart korának boldogságát ott találom, ahol egy zongora áll, ahol felhangzik a régi, nyugati, többszólamú, az összhangzattan és az ellenpont jóságos és kérlelhetetlen törvényei szerint fogantatott zen...

Lénard Sándor tűnődése a brazil őserdő szélén: " Aldimoro az ország valódi fia,  szobája faláról nem merednek rá az "odaátról" jött ősök képei. Illik őt, honfitársainak méltó képviselőjét, külön bemutatni. Ez annál is könnyebb, mert mindig otthon ül, legszívesebben keresztben a küszöbön, ott eregeti a kukoricalevélbe csavart fekete dohány füstjét. A kapát, a munka jelképét keze még nem érintette. A söprűt, amely az ő munkáját jelentené, a feleségére hagyja, de az sem igen használja. Minek söpörni? Ha szép az idő, a gyerekek mezítláb jönnek, és nem piszkolják be a padlót. Ha pedig esik, az utak s ösvények eláznak, elúsznak, a lecsüngő bokroktól és indáktól járhatatlanok, és úgysem jut el a gyerek az iskoláig. Söpörni ritka, ünnepélyes, szertartásos tevékenységgé válik, melynek célja nem a tanterem tisztántartása, hanem Aldomiro lelkiismeretének megnyugtatása. Aldimoro különben is nemsokára nyugdíjba vonul. Akkor minden egyszerűbb lesz, nem kell többé söpörni küldeni ...

Lénard Sándor szemlélődése a brazil őserdők szélén: "...ötven éve még éltek a gyarmatosítók: Kolonist-nek nevezték magukat, az ötven holdas birtokot Kolonie-nek. Fejszével, fűrésszel estek az őserdőnek. Őserdei híradó volt az első újságjuk. Más emberek voltak,  mint kortársaink. Megérdemelnék, hogy valaki megírja történetüket. Az amerikaik Hollywoodot bízták meg, foglalja eposzba pionírjaiak hőstörténetét. A nyugatnak tartó, indiánok ellen harcoló kispolgár, a nincstelen honfoglaló, a törvénytől menekülő kalandor, a csak önmagában bízó lázadó ma a kordába fogott amerikai polgár vasárnap délutáni eszményképe. A Santa Catarina-i Kolonist még várja, hogy eposzba foglalják hőstetteit, és valószínűleg hiába várja... Az emberiség arra ítéltetett,  hogy csak azt ismerheti meg, ami írva van - és ezekből az életekből semmi sem vált papírrá. Az első nemzedék az erdő ellen harcolt, és sírjait ma már elfedte a páfrány. A páfrányból bozót lesz, és elhal a tengeren túlról...

Ferenc úr, a bécsi magyar könyvtár "öreg bútordarabja", aki már azóta odajár, mióta... mióta? mióta? Talán senki sem tudja. Mindenesetre nagyon régóta. Ő ajánlotta figyelmembe Lénard Sándor gondolatait. Ahogy kezembe vettem a régi kiadású könyvet és belelapoztam, azonnal megérintett. Az író nyugalma, időtlensége, tűnődései, és a kiváló humora. De kicsoda is Lénard Sándor? Orvos, író, műfordító, zenekedvelő, költő, és talán legfőképpen a tűnődő ember karaktere bontakozik ki a személyiségében. Az emberek, a természet, a világ és az élet szemlélése. Mindezt a brazil őserdők fái alatt. A Cultura -ban így idéztek tőle tavaly "Jó helyen vagyok, mert bőven jut abból a jóból, amit az ipar nem termel, hanem pusztít: a csendből." Lénárd Sándor kalandokban bővelkedő életet élő orvos író, költő, műfordító, a Micimackó latin nyelvre fordítója 105 éve, született Vajon ki mondhatja el magáról, hogy "jó helyen vagyok"? Lénárd Sándor ezt a mondatot választo...

" Ez egy jó cipő lesz ücsörgéshez? " ( The New Yorker ) Ahogy az inga kileng, úgy billenünk mi is jobbra-balra. Hol ide, hol oda. Egyik szélsőségből a másikba. Túl sokat ücsörgünk, vagy túl sokat rohanunk. Állandóan fecsegünk, vagy túl sokat hallgatunk. És ez még mindig csak a felszín! Lényünk középpontja a Lélek. Az Önvalónk , a Szellemünk , ahol EGY-ek vagyunk Önmagunkkal. És a Teremtő Erő vel. Ezt így könnyű leírni, ám ide "eljutni", már picit nehezebb. Sok-sok akadály áll ennek az útjában, és ezeket bizony mi magunk építjük fel. Az egónk, a bennünk lévő szélsőséges energiák, az érzelmeink, a gerjedelmeink, a szokásaink, kulturális és szociális "programozottságunk", és sok-sok minden. Ezek mind beburkolják a Lelket, és eltakarják. Mi pedig össze-vissza csapódunk és kilengünk mint az inga, amelyik örökké mozog jobbra balra, és valahogy nem tud megpihenni középen. Harmónia Azonban ha sikerül megtapasztalnod a Szellem, a Lélek állapo...

Fotó: NOL Jaksity György a meditatív közgazdász megjelent már egyszer itt a blogban , és követem is a munkásságát jó pár éve, amiért viszont most újra itt van, az egy nagyon találó mondat. Most hallottam Tőle legújabb rádiós interjújában (6:45-től kezdődik vele a beszélgetés). Találó a mondat, tömény, és elgondolkodtató: "A tízparancsolat az egy oldal. Az amerikai alkotmány az négy oldal, az Európai Unióban a paradicsom szabályozása kettőezer oldal."  Jaksity György Üdvözlettel A Kolostor Őre Csak Könnyedén

Ezt a kis fenyőfát Zsuzsával, és Tomi úrral, a sógorkomával. Akkor még nem is élt ez a blog.  Aztán 2008 -ban már írtam a kis fenyőről itt . 10 év után, most új képet kaptam a rokonságtól a fáról. Íme: Nincs is nagyon a témához mit hozzátenni.  De ha mégis szükséges, akkor is csak klasszikusokat tudok idézni: "ödöm, bódottá" Üdvözlettel A Kolostor Őre Csak Könnyedén

Szorgalom, kitartás, szerénység, művészet, szépség, és hasonló szavak jutottak eszembe, mikor olvastam Lelkes Anna hárfaművész életéről. Hálás a sorsnak hogy harminc évet játszhatott a Bécsi Filharmonikusok zenekarában. Előtte tíz évig a budapesti operaházban hárfázott. Olvastam hogy nem volt könnyű dolga az osztrákokkal. Az ottani berögződések és szokások nem engedték meg hogy egy nő játsszon a filharmonikusok közt. Elképzelhetetlennek tartották ezt.  Játéka annyira lenyűgöző volt hogy mégis beválasztották. Ám a megpróbáltatásai még csak ekkor kezdődtek. Voltak akik nem akartak vele fellépni, volt karmester aki nem hitt a szemének, és sok-sok nehéz pillanat várt rá. A televízió nem volt hajlandó őt mutatni. Közel harminc évig nem is adtak neki végleges tagságot igazoló szerződést. Lelkes Anna nem foglalkozott ezekkel, másra összpontosított. A muzsikálás örömére, a fejlődésre és a nagy művészekre akiknek közelébe kerülhetett pályafutása során, és tanulhatott tőlük....