2016. augusztus 28., vasárnap

nyár - meditáció

Bonsai nyáron
Fotó: Bonsaiempire

Kánikulával búcsúzik a nyár. Kellemes és szép volt idén is. Nagyon meleg van még most is, de a hajnali órákban, vagy estefelé, már érezni ahogy közeledik az ősz. Az is szép lesz. Kedvelem a hangulatát. Most viszont még, a nyár utolsó napjaiban nézzük mivel is telt ez a három hónap itt a kolostor, meditatív udvarán.

- - - - - - -
JÚNIUS
- - - - - - - 







- - - - - - -
JÚLIUS
- - - - - - - 










- - - - - - - - - - - -
AUGUSZTUS
- - - - - - - - - - - -








- - -

Korábbi évek nyári, kolostoros blogbejegyzéseit pedig itt találod:

2015 nyara >>>
2014 nyara >>>
2013 nyara >>>
2012 nyara >>>
2011 nyara >>>

2010, 2009, és 2008 nyári blogbejegyzései még nem kerültek ilyen formában összesítésre, de azokat is megtalálod jobb oldalon, a blog archivumában. Kellemes olvasgatást kívánok hozzá! Találkozunk ősszel.



Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén





  

2016. augusztus 22., hétfő

Sahaja Jóga Meditáció - visszaemlékezés


Mr. Akbar a 80-as évek elején találkozott Angliában a sahaja jóga meditációval, és Shri Matajival. Gyötrődések és kétségek közt élte akkoriban az életét. Nem értette hogy egyáltalán miért is teremtette meg őt az Isten. Boldogtalan volt nagyon, nem találta helyét a világban. Mélyen belül azt érezte, hogy nagyon keres valamit. Nem tudta még pontosan hogy mit, de aztán egy nap meglátott egy fényképet, és új irányt vett minden. Hatalmas változás indult útjára.

Mr. Akbar története megható, tiszta, és inspiráló. Ahogy az egész lénye az. Ebben a mostani videóban most Te is megismerheted a történetét. Találkozását a sahaja jógával, és Shri Matajival.



Letölthető sahaja jóga meditáció itt >>

Mr. Akbar perzsa és angol nyelvű meditációját pedig itt találod. Amerikában egy sahaja jóga programon rögzítették:





Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén




2016. augusztus 20., szombat

Tűzijáték


Ha augusztus 20,

akkor sokaknak Budapest jut eszébe. És az éjszakai tűzijáték. Hadd meséljek most egy másikról. Andrew Sarlos, a magyar származású, '56 után Kanadába emigrált úr, Tűzijáték című könyvéről.

A 90-es évek

elején írta, az akkor már idős üzletember. Összefoglalta benne életét és tapasztalatait. Nem egy spirituális könyv, még ha egy meditációs blogban olvashatsz is most róla, de nagyon emberi. Sikerek, bukások, tűnődések, morfondírozások. Szerintem az olyan emberek életét, akik sok dolgon átmentek, azokét érdemes nagy odafigyeléssel olvasni. Jöjjenek akár a művészet, akár a sport, tudomány, szórakoztatás, vagy akár, mint Sarlos úr, az üzleti élet területéről. Szerintem érdemes a sokat látott és tapasztalt emberekre odafigyelni.

Az a tény,

hogy valaki átélt háborút, '56-ot, majd a világ másik végére sodorta az élet, már önmagában annyi élményanyagot és tanulságot ad az illetőnek, amit ha papírra vet, az sokak hasznára válhat. Aztán Kanadában újrakezdte az életét. Sok munka, és jelentős üzleti sikerek kapcsán olyan ajtók is megnyíltak a számára, amelyek az átlagembernek nem. És ha a belső szobákban, az irodaházak zárt ajtói mögött megérlelt gondolatokat és tanulságokat is papírra veti az illető, azt meg aztán pláne érdemes elolvasni. Alaposan elolvasni, megfontolni. Sokak hasznára lehet.

Ezekkel a gondolatokkal

töltöm az idei augusztus 20-át itt Bécsben. A zuglói kissrác történetével, aki végül a kanadai felhőkarcolók tetejéről nézett ki a nagyvilágba.






Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén





2016. augusztus 17., szerda

S lőn világosság


Svájc

Bankok, bicskák, órák,
csokik, hegyek, tehenek.

Sok minden eszébe jut az embernek erről a kis országról. Van azonban egy másik fontos jellemzőjük is. A sűrű népszavazás. Svájcban sok mindenről szavaznak az emberek. Bizony-bizony. Megkérdezik őket, s lőn világosság. Persze, van hogy erre 40 évet kell várni. Mint legutóbb, a kis Surrein falucskában.

Történt ugyanis

Svájc egyik kis hegyi falujában, a 250 fős Surreinben, hogy már 1977-ben népszavazásra bocsátották azt, legyenek-e utcai lámpák a faluban. A lakók leszavazták. A takarékos svájciak arra gondoltak, hogy felesleges extra költség lenne ez, meg egyébként sem túl szépek a lámpaoszlopok. A korán sötétedő, téli, hegyi estéknek meglehet a hangulata, de néha azért nem árt ha látja az ember, hová, és mibe lép.

A 90-es években

újra csak kísérletet tettek, de ismét leszavazta a falu. Hasonló érvek miatt. A 2000-es években történő újabb népszavazáson, már kiegészült az érvelés a "fényszennyezéssel" is, meg hát eltűnne a csillagos, éjszakai égbolt látványa is. Most mondja nekem valaki, hogy kiveszett az emberekből a romantika!

Az idei tavasz

azonban elhozta a változás szelét Surreinbe. Ismét szavaztak. 84 igen, és 3 nem arányban megszavazta a falu az utcai lámpákat. S lőn világosság! Most már Surreinben is. Így megy ez kérem szépen. A fejlődés megállíthatatlan. Néha picit lassú, néha picit érthetetlen, de halad. A maga ütemében, és a maga ritmusában.

Ha Te is

nemmel szavaztál volna, és inkább maradtál volna a sötétségben, légyszíves ne írd meg ezt nekem levélben! Pláne akkor, ha egy modern városban élsz, autód van, irodában dolgozol, és mobiltelefonról pötyögnéd be ezt az emailt, a falusi, ezo-bio-öko élet romantikájáról! Köszi, inkább ne írj! Ezügyben, hiteles véleményt és levelet, csakis tanyasiaktól tudok elfogadni. "Zürich-iek" kíméljenek! Köszi.

Zürich

Az egyik nemmel szavazó a faluban azt mondja, hogy a nagyvárosban, Zürichben, az emberek fizetnének azért a természetességért, és a fénytelenségért, ami ott van a hegyekben. Hát persze, de mégiscsak Zürichben élnek azok az emberek, és mégsem egy 250 fős, hegyi faluban. Nem könnyű az élet. Az ember mindig másra vágyik, mint ami van. A városi ember falura, a falusi meg városra. Vagy legalább lámpára? Vagy széles sávú internetre? Mindegy, a lényeg, mindenki vágyik valamire. És különben is, ősidők óta tudjuk, hogy a szomszéd fűje mindig...

Aggodalomra nincs ok

Talán mégsem lesz azért túlságosan sokkoló a Surrein-i élet, mert a Svájciak nem hazudtolják meg magukat, ugyanis halvány fények lesznek csak.

(ezügyben Bödőcs Tibor klasszikusa jutott eszembe, aki azt mondta: a Svájciak annyira féktelenek, hogy szilveszterkor egyenesen a porszívóba szórják a konfettit... )

Energiatakarékos izzók lesznek tehát Surreinben, és ráadásul csak este 10 óra után fog bekapcsolni. Pontosabban: 10 órától, 10 óra 10 percig, hogy a templomi kórus még fényben, és biztonságban hazaérjen. Szóval óvatosan indul a téma, kis adagokban és szolidan. Talán így könnyebb lesz megbékélni. Egymással is. És a fénnyel is.


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén




2016. augusztus 14., vasárnap

Setagaya Park Wien


Setagaya Park
Wien

Ken Nakajima által tervezett japán kert Bécsben. A nyilvános parkban (kertben) található növények és egyéb elemek tudatos elhelyezése azt a célt szolgálja, hogy az ember megtalálhassa benne a saját belső békéjét, harmóniáját. Forrás


Szemlélődés egy japán kertben, a kellemes augusztusban.
Nagyításhoz klikk a képekre.


"A japánkert egyszerre gyönyörködtet és elgondolkodtat. A kerteket mint átfogó kompozíciót értékelhetjük, melyben a különböző szögekből láthatjuk, ahogy a természetben kifejeződnek az évszak, napszak és időjárás sajátosságai.Egyes japánkerteket csak arra szánnak, hogy a szemlélődő kívülről, egy bizonyos szögből nézze, vagy csak kívülről, de több szögből, de sok kert bejárható vagy körüljárható, az építője szándékainak megfelelően." Forrás


"A sétakertekben (kaijú-siki) a látogatónak végig kell sétálnia a kerten, hogy teljes mértékben élvezhesse szépségét. Előre megtervezett út viszi végig a sétálókat a kert minden egyes részén. Forrás


A neten találtam ezt a kellemes videót erről a parkról. Valamelyest visszaadja a kis japán kert hangulatát:



Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén


2016. augusztus 10., szerda

Elgondolkodtató


Kedves meditáló barátom,
itt a kolostor udvarán


hasznos hogy az ember kiürítse az elméjét és megtalálja az egyensúlyát. Jó ha hagyni tudja, hogy a lényében, a lelkén és a meditáción keresztül megnyilvánuljon benne az Isteni Erő. Szuper, idáig eljutottunk. Utána viszont a már megújult, megvilágosodott erőivel és figyelmével nem árt ha picit szétnéz a világban. És elgondolkodik, szemlélődik. Sok mindenen. Ha tenni szeretnénk önmagunkért, ha tenni szeretnénk egy kellemesebb és bölcsebb jövőért, nem árt tudni mélyebb összefüggésekről. Ha ez a "tenni szeretnénk" dolog számodra túlságosan is aktivista és cselekvésközpontú, akkor lehet fogalmazni úgy is, hogy, pontosabban megfogalmazott dolgokat tudj az imáidba foglalni. Az imáidba, a meditációdba.

Tehát akár gondolati, akár cselekvési, akár meditatív szinteken is szeretnénk a környezetünk komolyabb összefüggéseiről... akármit is csinálni, nem árt ha tisztában vagyunk ezzel a környezettel. Legalább is részben.

Ehhez hoztam most néhány gondolatmorzsát két kiváló közgazdász szakembertől, akiket régóta figyelek. Róna Péter és Pogátsa Zoltán. Régóta figyelem őket, régóta gondolkodom az általuk elmondottakon. Néha vitatkozom velük magamban, néha hümmögök, néha bólogatok, néha morfondírozok, de mindenesetre mindig nagyon kíváncsi vagyok. Aztán figyelek és hallgatok. Ha érdekel, és van kedved, Tedd Te is! Ki tudja, talán imáid meghallgatásra kerülnek. Vagy pedig lépéseket is teszel majd, és megmozdítasz valamit az "úton".

A téma: Magyarország, EU, USA, Kína, keleti-világ, és sok egyéb.




Ha elgondolkodtatott, talán majd ezek is:

- Jaksity György >>

- Bojár Gábor >>

- Zsiday Viktor >>

- Sina báró >>

- Francis Fukuyama >>

- Charles Handy >> 

- 5 könyv, 5 tanulság >>

- A világ, ahogy mi ismerjük >>

- A cégvilágflörtje a keleti miszticizmussal >>



Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén





2016. augusztus 6., szombat

"tündöklő szombat"


"...mi az a szikra, amely hatalmat gerjeszt? Mi a hatalom? Rejtély! Könyvem diktátora azt mondja róla, hogy olyan, mint >>egy tündöklő szombat<<."

Olvashatóak Gabriel Garzía Márquez fenti sorai, könyve borítójának oldalán. Most a napokban olvasom ezt az abszurd könyvet, ami elgondolkodtatott. Az abszurd történetekre jellemző az eltorzultság, az irracionalitás, a túlzások, és sok minden egyéb. De vajon nem maga az élet írja a legnagyobb abszurditást?

Amikor a hataloméhség egyre inkább tönkreteszi a környezetét. Amikor Romániában egy komplett falut árasztanak el vízzel, változtatják tóvá, és süllyesztik el a mélybe. Amikor az ukrajnai lázadók végre betörnek az elnöki palotába, és aranyozott vécét találnak. Amikor Hitler, Sztálin vagonszámra cipeli az embereket a kivégzőhelyekre. Amikor Felcsúton a nagy ember falusi kertjének végébe stadionszentély épül, és ha ez kevés lenne, már vígan pöfög a kisvasút is, és lassan a Várba is betelepül. Hát, nem az élet írja a legnagyobb abszurditást?

A dolog érdekessége

hogy az abszurditás a normalitással kezdődik. Az őrületnek csupán kis csírái látszanak még az elején, a korai pillanatokban. Ilyenkor még van "szent ügy". Ilyenkor még létezik valamifajta értelmes cél. Ilyenkor még feltételezhető némi jó szándék. Hőstett. Bátorság. Rátermettség. De akik igazán a mélyére tekintenek a dolgoknak, azok már akkor is látják a torzulást. Azok kedvéért viszont, akik nem látják, azok kedvéért pedig útjára indul a teljes őrület, maga az

Abszurditás

és meg sem áll egészen addig, amíg elképesztő dolgok nem történnek. Ahogy láttuk a történelemben már sokszor, ez aztán tényleg a végletekig fokozható. Az arany vécékefétől elkezdve a stadionig, a gázkamrákig, Erdogan ijesztő tisztogatásáig, Putyin nagy birodalmi törekvéséig, sorolhatnám. Dübörög a torzulás, dübörög az abszurditás. És partner mindig van hozzá.

Mindig vannak lelkes "rajongók", őszinte támogatók, feltétlen hívek, olyan emberek akik "boldogan" asszisztálnak az abszurditás, végletekig fokozott őrületéhez. Ráadásul a múltból ismerhetőek is a klasszikus mondások: "Aki nincs velünk, az ellenünk van." vagy ennek a puhább verziója: "Aki nincs ellenünk, az velünk van." Miközben fel sem merül bennük, hogy a normalitás egyáltalán nem az lenne, hogy "hozzájuk" igazodunk.

Akiknek ez még mindig nem lenne elég, azok olvassák el, A pátriárka alkonya című könyvet, aztán vegyenek a kezükbe egy jó nagy és vastag történelemkönyvet, azt is alaposan lapozzák át, majd egy picit gondolkodjanak el az élet, és benne mi magunk, az ember abszurditásán.

Gabriel García Márquez
sorai a könyvből:

"...mert akkoriban nem akadt a hétköznapi életnek még oly jelentéktelen, apró bosszúsága, ami ne lett volna számára éppolyan fontos, akár a legkomolyabb államügyek, és őszintén hitte, képes boldogságot osztani, és különböző hadicselekkel még a halálnak is túljárhat az eszén.

Ama végképp tönkrement vénember láttán bizony nehéz volt hinni, hogy mindössze ennyi maradt volna meg abból a férfiból, akinek olyan mérhetetlen volt a hatalma, hogy egyszer, amikor megkérdezte, hány óra van, azt felelték, ahányat parancsol, tábornok úr, és igazuk volt, mert nemcsak a napszakokat igazította az ügyeihez, de még a pirosbetűs ünnepeket is a saját tervei szerint helyeztette át, hogy búcsúról búcsúra bejárhassa az egész országot a mezítlábas, indián árnnyal, a kiöltözött szenátorokkal és a kosaraikban pihenő, pompás harci kakasokkal, ő maga kiáltotta ki a fogadásokat, fergeteges hahotája megrengette az egész arénát, mert valamennyien kötelességünknek éreztük, hogy vele nevessünk..."

Az ember

mindig "külső" ellenségekkel kíván harcolni. Kívül lévő látomásokkal, ábrándokkal, lidércekkel, nagy gonosz sárkányokkal és ellenségekkel. De vajon nem belül vannak a legnagyobb démonaink? Egy társadalomnak is, lehet hogy nem is a határon túl vannak a legnagyobb ellenségei, hanem belül? Önmagában?

A téma talán megér annyit, hogy az ember egy pillanatra megáll, és elgondolkozik a dolgokon, ha máskor nem is, de legalább egy tündöklő szombaton.


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén




2016. augusztus 3., szerda

Azok voltak a szép idők...

Az elmúlt hetekben kétszer is szembe jött velem ez a téma. Az, amikor az emberek belesimulnak az emlékezés kellemes, nosztalgikus ábrándjába. Nincs is ezzel semmi baj, csak van egy furcsa jelenség mögötte. Erről fog szólni ez a bejegyzés.

Bezzeg régen...

Biztos Veled is előfordult már, hogy azon kaptad magad, hogy vágyakozva rakosgattad magadban emlékképeidet egy bizonyos korszakról, és nagyot sóhajtva mondtad: bezzeg régen. Azok voltak a szép idők.

Hasonlóval találkoztam most én is, két területen is. Egy közgazdásszal folytatott rádió interjú közben hangzott ez el, és egy szűkebb társasággal folytatott levelezésben is felmerült. A rádió interjúban is céloztak erre a bizonyos régi szép időkre, és a társaság levelezésében is erről olvastam.

Csalóka a téma, mert

tudom hogy akkor, azokban a napokban, amire olyan "idilli" módon emlékeztünk, emlékezünk vissza a levelezésben, az csak innen tűnik már úgy. Mert ha őszintébben nézünk vissza a múltba, akkor azokban a bizonyos "régi szép időkben" is rengeteget gyötrődött az ember. Érzelmi viharok, nehézségek, vagy bármi egyéb. De az idő megszépíti az emlékeket. Talán így is van rendjén. Az akkori gyötrelmek, az akkori kétségek már távoliak. Így aztán marad a csalóka illúzió, bezzeg régen milyen jó volt...

És most?

A jelenben, itt most, az átélt pillanatokban is sokszor gyötrődik az ember. Nem úgy mennek a dolgok, ahogyan Ő szeretné. Feszültség van. Kétségek, kiábrándultság, vagy bármi egyéb. Azonban el fog telni néhány hosszú esztendő, és akkor lehet hogy mégis úgy fogunk visszatekinteni ezekre a mostani napokra is, hogy bezzeg régen... Azok voltak csak az igazán szép napok.

Augusztusi Pillanatok

Továbbra is szép a nyár. Továbbra is forog a föld. Egyik nap jön a másik után, a maga gyötrelmeivel, és a maga szépségével együtt. Próbálj örömet találni a jelenben, hogy nagyot sóhajtva, elégedetten tudd mondani, bezzeg ez a mai napfelkelte is milyen szép lett. Ezek a mostaniak aztán az igazán szép napok. Talán a holnapi is az lesz, és a holnap utáni is. Örülök hogy élek, örülök hogy létezem. Még ha néha nem is egyszerű, még ha nehéz is. Sok-sok éve láthatom már az augusztusi nyár szépségeit, elkísér az "utamon", és nincs ehhez fogható. Hála Istennek.


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén