2018. július 17., kedd

Frei Tamás és a Forbes

Frei Tamás néhány hónapja szerepelt már itt a blogban, és most egy újabb remek megjelenés kapcsán került be ide a kolostor udvarára. A Forbes magazin készített vele interjút.

"harminc éve él meg céltudatosságból,
nagyravágyásból és kreativitásból."
- írja a Forbes

Csúcsszint. Háromszor.
.
Az Agrárbárók bejegyzésben már szó volt a Bojár Gáborral vont párhuzamról, de hadd hangsúlyozzam most ismét, és még nagyobb nyomatékkal, mert ennek jelentősége szerintem hatalmas. Ráadásul tanulságos is lehet minden olyan értelmes ember számára, aki nyitott a környezetében fellelhető inspirációkra. Hiszen ezek a példaértékű tevékenységek itt vannak körülöttünk, néha szó szerint a szomszéd utcában. Tehát nemcsak nyavalygó emberekből áll a környék, hanem fantasztikus, példaértékű sikerekből is. Ami mögött természetesen rengeteg (és okos) munka áll.
.
Bojár Gábor lenyűgöző pályafutása valamikor a 80-as évek elején indult, és egy világraszóló építészeti szoftvercégben csúcsosodott ki. Majd felépítette a budapesti mikro-szilicíum völgyet, a Graphisoft Parkot. Aztán elérte, hogy az általa alapított, és piaci alapokon működtetett sikeres oktatási intézetbe, az AIT -be tolongjanak az amerikai egyetemisták. Csúcsszint. Háromszor.
.
Frei Tamásnak a televíziós sikerei után a bestseller könyvek megírása következett, és közben a prémium kategóriás kávézó franchise létrehozása is. Számomra hasonló párhuzamokat mutat. Csúcsszint. Háromszor.
.
Az életben
.
a fenti csúcsszintű eredmények, történetek, tanulságok és élettapasztalatok kapcsán, ha bárki, akárcsak az egyiknek is a közelébe kerül és megvalósítja, az olyan ember lesz, akire aztán érdemes odafigyelni. Érdemes meghallgatni, hogy mit mond, érdemes megismerni hogyan él, hogyan gondolkozik, és hogy mi a véleménye a dolgokról, a világról. Ha pedig olyan ember az illető, hogy ilyen fokú csúcsszintet háromszor is képes elérni, akkor pedig aztán különösen érdemes odafigyelni a szavára.

Ilyenkor első lépésben a legjobb amit tehetünk, hogy csendbe maradunk és figyelünk. Aztán továbbra is csendben maradunk, és átgondoljuk a hallottakat. Elfogyasztunk egy csésze kávét, egy jó erős feketét, és közben ülepítjük, érleljük, mérlegeljük a hallottakat.
.
Bár, szorosabb kapcsolatban én a Segafredo -val vagyok, de jóleső kortyolgatással iszogatom alkalmanként Frei Tamás kávéit is. Közben pedig a lenyűgöző élettörténeteken és azok tanulságain tűnődöm. Jó tudni, hogy Stadionországban azért élnek ilyen emberek is, akik kiváló példát szolgáltatnak a következő nemzedék számára. Hiszen szíve mélyén mire vágyik igazán az ember? Hogy Mészáros Lőrincekkel legyen tele az ország, vagy Frei Tamásokkal inkább?


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén 



Társadalmi célú hirdetés: