- KORTÁRS VERS -
Tűz melege
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,
ó, mi így együtt,
barlangi létünk sokadik estéjén.
Kint esik, vadak járnak, az ég villámot szór,
és többen nézzük ahogy ropog, pattog, melegít,
közelebb ülünk,
ó, mi így együtt.
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,
ó, mi így együtt,
évezredek óta nézzük, tápláljuk és féljük.
A falra mozgó árnyékot vet
miközben didergünk,
húzódjunk közelebb!
Hús van-e még?
Kordul az ősgyomor belül,
az éjszaka közepén, a barlang mélyén,
ó, mi így együtt.
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,
ó, mi így együtt,
melegét most egy piaci tendernek véltük.
A törzs a főnökre tekint,
valaki feszülten nyakkendőt igazít,
a horda vadászatra kész,
fejdíszek, tollak, mobil, és számítógép.
Nagy lesz a zsákmány, bíznak a vének,
csiholják, pakolják a tüzet,
ázott husánggal etetik,
csak ülünk és nézzük,
ó, mi így együtt.
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,
ó, mi így együtt,
kalendáriumot lapozunk és enciklopédiát,
recepteket és wikipédiát.
Zsíros cupákkal tele a has,
boldogan röfög a böfőgő,
jóllakott vadász szeme keresi
tűz körül a nőt,
dárdák ágaskodva a sarokban,
tánc, zene, énekszó a barlang mélyén,
látni a vigyorgó fogakat,
ma vidám a törzs,
mindannyian jóllakottan nevetünk,
ó, mi így együtt.
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,
ó, mi így együtt,
háborúra készültünk és fegyvert élesítettünk.
Papjaink megáldottak minket, hősiességre kértek,
a tűz melege pedig bátorságot adott.
Induljunk!
Átmegyünk a szomszéd barlangba,
levadásszuk őket, és elszórjuk a férfimagot.
Dicsőség a tűznek, és azoknak, akik köré gyűlnek,
de nem ők, azok távol ott, hanem akik itt,
kiknek ismerős a tekintetük,
akikkel már régóta a tűz körül,
ó, mi így együtt.
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,
ó, mi így együtt,
csöndes volt az éj, a vonatok már elindultak.
Viszik a másik törzset messzire,
gázkamrába velük, ne is lássuk őket,
ne zavarják a tüzünk!
Lángunk az nekünk kedvesen ropog,
minket melegít és táplál, hol érdekelne már más,
hisz jut zsold, fegyver, kiszolgáltatott falu, zsákmány,
ígéret és dicsőség, hisz
birodalmunk örökké ragyog.
Az egyenruha büszkén feszül,
még ha véres is,
ó, mi így együtt.
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,
ó, mi így együtt,
csöndben és precízen bombát készítettünk.
Nagyot, brutált, drágát, olyat, amilyet még nem látott a világ,
sem a fehérek, sem a barnák, se a sárgák.
Hatalmas robbanás, gombafelhő nukleár,
jól látszik majd messziről, tanul belőle mindenki más.
Dicsőség a győzteseknek, könny nem számít,
csak a közös ügyünk, a tüzünk,
ó, mi így együtt.
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,
ó, mi így együtt,
rossz álomból ébredtünk, talán varázsfüvet ettünk.
Sokan hánytak, vagy a barlang mélyén kuporogtak,
nem volt se tánc, se zene,
a lángok a riadt alakok árnyát a falra vetítette.
Néztük magunkat csöndben a falon,
megnyúlt karok, hatalmas fejek, épp ahogy a tűz ropogott,
a lángok fénye táncolt, villózott és hullámzott.
Sötét árnyak voltak, néha bemozdultunk,
figyeltük, ahogy hadonászásaink láthatók a falon,
nem értettük, próbálgattuk,
néztük és már nevettük,
jó volt, játékos volt,
ó, mi így együtt.
Lassan ropogó tűz köré gyűltünk
ó, mi egy együtt,
fűtött, táplált, világított, most azonban sámánt búcsúztatott.
A lángok fogják felfalni az öreg testét, ideje lejárt,
szeme lecsukódott, befejezte utolsó dalát.
Kint eső esik, a törzs tekintete pedig kérdő,
ki vezet most minket?
Talán majd a tűz, vagy a ropogás,
esetleg a kinti esőkopogás,
az est csillagai,
a hajnal sugarai,
a madarak éneke,
álmaink üzenete,
majd csak utat mutat nekünk valaki.
Megnyugszunk majd végre és újra körbeüljük,
a tűz melege ismét közöttünk,
ahogy mindig, kéz a kézben,
ó, mi így együtt.
Írta:
Séra András, a tűnődő Kolostor Őre
Kapcsolódó bejegyzések:
- Mélygarázs >>
- Irodalmi oklevél >>
- Kortárs novella >>
- Klubrádió interjú >>
- Séra András, könyvek és egyéb írások >>
