MEDITÁCIÓ - a kolostor udvarán

Megható és borzongató, ahogy egy halott ember életének ennyire a személyes dimenziójába beláthatunk ezzel a több, mint 45 évnyi jegyzetelt álomnaplóval. Néha hosszabb időszakok kimaradtak ilyen-olyan okok miatt, de alapvetően mégis végigkísérhetjük Polcz Alaine lélektani utazását, legalábbis ami az álmait illeti 1961-től 2007-ig, a haláláig. Ablonczy Anna szerkesztette a könyvet, aki az utolsó években szoros kapcsolatban volt vele. Együtt dolgoztak, ami aztán egy mélyebb, amolyan mentori-baráti kapcsolattá alakult át. Polcz Alainetől nem olvastam még könyvet, személyét a Mészöly-Nádas-Kisoroszi féle történetekből ismertem meg. Hallottam tevékenységéről a pszichológia, hospice, halál témában. Ezekről tudtam, de művet még nem olvastam tőle, viszont a könyvtár polcán a múltkor a kezembe akadt véletlenül ez az Álomnapló , belelapoztam és nem tudtam visszatenni, kihoztam. Jó döntés volt, nem bántam meg. 1961-ben 39 éves, az akkori álmaival indul a könyv. 2007 tavaszán záródik a mű 8...

A jungiánus pszichológia egyik nagy öregje, James Hollis könyvét olvasom a napokban. Mélyreható kérdésekről szól a mű, megrázó történetek, elgondolkodtató tanulságok. Azok a dilemmák kerülnek felszínre, amik az életünk mélyén mozgatják a sorsunkat és a személyiségünket, és amiknek jelenléte az élet második felében válik egyre nyomasztóbbá. Miért élünk úgy, ahogy? Mi mozgatja a kapcsolatainkat? Mifelé sodródunk? Lehetne hosszan folytatni a kérdések sorát, amit a könyv feszeget, a lényeg azonban a személyiségünkben és a tudatosságban van. Abban, hogy észrevegyük azt, miért is éljük úgy az életünket, ahogy, és miképpen lehetne ez másként. Nehéz és mélyreható kérdésekről ír Hollis úr, hiszen évtizedes önámítások, félreértések és csalódások lepleződhetnek le ezáltal. Az illúzióink, a hazugságaink, az újra és újra ismétlődő konfliktusaink egyre fojtogatóbbak lesznek, különösen az élet második felében. Carl Gustav Jung is sokat foglalkozott ennek az életszakasznak a kihívásaival, a kön...

Nagyításhoz klikk a képre! 2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta sok kép készült, ez a fenti a huszonhetedik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére. Ezek nem művészi festmények. Nem is mindig úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre. Két kép elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a képeket fe...

A szeptemberi éjszakákon már érezni az ősz közeledtét, de némi eső kivételével a nappal még mindig strandolósan meleg itt az Adrián; a tenger csodás, az emberek jól érzik magukat, én sem teszek mást: csobbanás és lazulás. Visszatértünk Zsuzsával Novigradba, mert közel van, kellemes és kényelmes. Jártunk már itt, és most újra. A belvárosa nagyon tetszik a régi épületekkel, a szűk utcácskák, a terek, hangulatos helyek, és hát a város körüli nagy kékség... A tenger egyszerre megnyugtató, mégis félelmetes a mérete; benne nagy úszások, lebegés, közös hullámzás, vagy csak a hatalmas fák árnyékában ülve nézni a vizet órákon át. Igazán kellemes itt az ősz. A kikötőben a jachtok elegánsan ringatóznak, az éttermekben a pincérek már ráerősebben dolgoznak, a turisták átlagéletkora a szeptemberrel nő. Az apartmanokat kezdik zárni, az utcák is csöndesednek. A szuveníresek már eladták, amit csak tudtak, a szakácsok lesütöttek egy szezonnyi hamburgert, hal, cola, fagyi, pizza, kávék megszámlálhatat...

A Tudattalan Szent Grálja - ezzel a címmel hozta a témát a New York Times a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung misztikus könyvéről, a Red Bookról, ami a kétezres évek elején került elő egy titkos trezorból, ahol hosszú évtizedeket várt csöndben és elzárva.   A Jung iránt érdeklődők és a szűk szakma nyilván jól ismeri a művet, ami egy különös ember még különösebb utazását mutatja be a lélek mélységeiben, festményekkel és párbeszédekkel illusztrálva. A fent említett csoportok közül magamat mindenképp az érdeklődők közé helyezem, így a következő soraimat is ennek fényében tekintse az olvasó. Nem hivatalos szakmai álláspont ez, inkább egy lelkes és kíváncsi érdeklődő személyes gondolatai. Azok kedvéért, akik számára nem ismert még a mű, hoztam egy kis videót a ráhangolódás kedvéért: YouTube Link >> Az elmúlt közel tíz évben sokat olvastam Jungtól és töprengtem a munkásságán. Ellátogattam Zürichbe, Küsnachtba és Bollingenbe; forgattam a könyveit, inspiráltak a mandalá...

. Oravecz Imre ajtót nyitott, betessékelt, leültetett és mesélni kezdett Várni a halálra, félálomban szellemekkel beszélgetni, a rozoga test kívánalmait teljesíteni, és közben még a megmaradt élet apró-cseprő dolgaival is foglalatoskodni nem egy könnyű ügy. Oravecz Imre ajtót nyit, betessékel a szobába, leülteti az olvasót és elmondja, hogy ő, mint a vénülő író miképpen éli ezt át. Öreg bölcsként mesél, agg bácsiként nyafog, kedves szomszédként félti a tájat, távoli kollégaként pletykál, és még ősz hajú romantikusként is kap az élettől egy különös esélyt; lássuk mire megy vele! A Librarius olvasói tavaly már találkozhattak Podmaniczky Szilárd és Szombathy Pál véleményével Oravecz Imre naplójáról. Ebbe a vonalba szeretnék most én is beszállni, annyi mentséggel a szemtelen soraimra, hogy e csapatban én állok a legtávolabb a szerzőtől. Legalábbis korban. Majdnem negyven év van köztünk. Fiatalság, bolondság! Szabad-e egyáltalán véleményt formáznom a vén író búcsújáról az élettől? Nem tud...