Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2026

Yalom - Egzisztenciális pszichoterápia

Kép
    Az élet négy fontos témája köré épül az egzisztenciális pszichológia: halál, szabadság, elszigeteltség, értelemnélküliség. A téma egyik nagy szakértője, Irvin D. Yalomnak olvasom ezügyben a momumentális munkáját. Egy súlyos könyv ez súlyos témákról, hosszan és alaposan kitárgyalva azokat. Akik nem félnek az ilyesmitől, vagy lagalábbis kíváncsiak, érdemes megismerni ezt a művet, mert a szerző nemcsak a saját szakmai tapasztalataiból merít és mutat be példákat, de az emberiség hosszú kulturális történelméből is idéz; hogyan, mikor és miképp próbált szembenézni a lét ezen alapvető kérdéseivel a kultúra, a vallás, vagy a filozófia. Van egy olyan szokásunk a feleségemmel, Zsuzsával, amikor valami érdekeset olvasunk, akkor azt egymás figyelmébe ajánljuk, vagy hangosan fel is olvasunk egymásnak részleteket. Itt is így tettem, de aztán hamar lemondtam róla, mert legszívesebben a könyv szinte egészét felolvastam volna. Na de, közel 600 oldalt? Azt azért már m...

Zen moments in the nature: birds

Kép
Just zen, peace, harmony, the existence and contemplation. Birds are singing in the forest. Madarak fütyörésznek az erdőben. Csak zen, béke, harmónia, a létezés és a szemlélődés. Szóval, nem árt néha megállni, semmit sem csinálni, és csak úgy csendben a madarak énekék hallgatni. Ahogy kint az erdőben a fák is egy szép tavaszi délutánon. YouTube Link >> A Kolostor Őre - A tűnődők világa és Caspar David Friedrich >> -  Alkonyi élmények >> -  Zen moments: bulls >>   Creek   in the forest YouTube Link >>

Ernyey Béla és a 3000 schilling története

Kép
Ernyey Béla Fiókmusta című könyvét olvasom a napokban. Hosszú élettapsztalatát adja át az olvasónak humoros, ám mégis elgondolkodtató, könnyed és sztorizós formában. Szakmai és magánéleti dolgok, Budapest, Bécs, és egyéb európai helyszínek. Művészet, gazdaság, szocializmus és jómódú nyugati világ, szóval több helyszínt és kort is bejár az írás. Kedvelem Ernyey Bélát, mert egy emelkedett és intelligens, elegáns és könnyed levegő lengi őt körül. Érdemes rá odafigyelni. Bécshez köthetően megemlít egy történetet a könyvben, aminek középpontjában 3000 osztrák schilling áll. Kiváló sztori ez magáról az emberről, a szakmáról, kicsinyességről és nagyságról, ambícióról és szűklátókörűségről. Ismerős volt a történet, aztán hamar eszembe jutott, hogy néhány hónappal ezelőtt már hallottam ezt, amikor Kadarkai Endrének is elmesélte. Szerintem szóban még jobban hangzik, remekül adja elő Ernyey úr. Itt lesz a videó, a 12:40 perctől kezdődik és egészen a 20. percig tart ez a 3000 s...

Zen moments in the nature: creek

Kép
Just zen, peace, harmony, the existence and contemplation. Creek is babbling in the forest. Patak csörgedezik az erdőben. Csak zen, béke, harmónia, a létezés és a szemlélődés. Szóval, nem árt néha megállni, semmit sem csinálni, és csak úgy csendben egy patak csobogását hallgatni. Ahogy kint az erdőben a fák egy szép tavaszi délutánon.   YouTube Link >> A Kolostor Őre Kapcsolódó bejegyzések: - A tűnődők világa és Caspar David Friedrich >> - Alkonyi élmények >>  Bulls  in the afternoon YouTube Link >>

Krasznahorkai - Nem kérdez, nem válaszol

Kép
. Krasznahorkai László Nem kérdez, nem válaszol (Huszonöt beszélgetés, ugyanarról) Krasznahorkai László ritkán ad interjút. Kóborol a világban, tűnődik, szemlél, észlel, figyel, olvas, ír, de nem keresi a rivaldafényt. És pont ezért remek ez a válogatáskönyv, mert az elmúlt évtizedek interjúiból mutat be egy csokrot, pontosan huszonötöt. Valamelyest belátni ezek által az író gondolkodásmódjába és személyiségébe. Szóba kerül a művészet, a kultúra, politika, történelem, hagyomány, a létezés maga. Írói kétségek, emberi gyötrelmek, és sok minden egyéb. 2012-ben adta ki ezt a válogatáskötetet a Magvető kiadó, és húsz évet ölel fel. Van benne beszélgetés 1990-ből és 2011-ből. Különös fénytörést ad ezeknek az interjúknak az eltelt idő, hiszen mennyi minden történt azóta! Orbán, Trump, Putyin, Ukrajna, Brexit, Covid válság, hogy a világ távolabbi dolgait ne is említsem, no és az egyik legjelentősebb fejlemény Krasznahorkai kapcsán: az irodalmi Nobel-díj. Ezeknek fényébe...

Vers - Tűz melege

Kép
- KORTÁRS VERS - Tűz melege Lassan ropogó tűz köré gyűltünk,  ó, mi így együtt, barlangi létünk sokadik estéjén. Kint esik, vadak járnak, az ég villámot szór, és többen nézzük ahogy ropog, pattog, melegít, közelebb ülünk, ó, mi így együtt. Lassan ropogó tűz köré gyűltünk, ó, mi így együtt, évezredek óta nézzük, tápláljuk és féljük. A falra mozgó árnyékot vet miközben didergünk, húzódjunk közelebb! Hús van-e még? Kordul az ősgyomor belül, az éjszaka közepén, a barlang mélyén, ó, mi így együtt. Lassan ropogó tűz köré gyűltünk, ó, mi így együtt, melegét most egy piaci tendernek véltük. A törzs a főnökre tekint, valaki feszülten nyakkendőt igazít, a horda vadászatra kész, fejdíszek, tollak, mobil, és számítógép. Nagy lesz a zsákmány, bíznak a vének, csiholják, pakolják a tüzet, ázott husánggal etetik, csak ülünk és nézzük, ó, mi így együtt. Lassan ropogó tűz köré gyűltünk, ó, mi így együtt, kalendáriumot lapozunk és enciklopédiát, recepteket és wikipédiát. Zsíros cupákkal tele a has, b...

Új korszak

A történelem új fejezetére lapozott tegnap este Magyarország. Átlépett régóta kísért sötét árnyékán. Fény gyúlt, remény és bizakodás. Örömtánc az utcákon, vidám és felszabadult emberek. Soha többé Döbrögi, soha többé feudalizmus! Emberség, kulturáltság, jólét. Irány Európa, Hajrá Magyarország! A Kolostor Őre

Zen moments in the nature: bulls

Kép
Just zen, peace, harmony, the existence and contemplation. Bulls are in the afternoon. Bikák délután. Csak zen, béke, harmónia, a létezés és a szemlélődés. Szóval, nem árt néha leheveredni a fűbe, semmit sem csinálni, csak úgy csendben nézelődni. Ahogy kint a természetben a bikák egy lusta tavaszi délutánon. YouTube Link >> A Kolostor Őre Kapcsolódó bejegyzések: - Bika a falon. Zen buddhizmus >> - Mély garázs >> - A tűnődők világa és Caspar David Friedrich >> - Alkonyi élmények >>

Húsvét. 2026. Magyarország.

Kép
Szétnézek és azt látom, hallom, olvasom és érzem, hogy Magyarország feltámadásra készül. A megújulásra, a friss levegőre és a tavaszra. Változás készül és egy új fejezet. Mély álomból ébred az ország, és maga mögött hagy egy sötét időszakot. Így van ez rendjén. Ősszel levelek hullnak, tavasszal pedig a rügyek kibújnak. Új élet és új remény mutatja meg magát. A történelem egy újabb fejezete kezdődik. Van aki ennek örül, van akit sért, van aki imádkozik ezért, és van aki gyászolja a múló időt. Egy biztos: az évszakok megállíthatatlanok. Üdvözlettel A Kolostor Őre

Yalom - Úton önmagamhoz

Kép
. Irvin D. Yalom Úton önmagamhoz   Egy pszichoterapeuta emlékiratai Érzékeny és figyelmes, érett és bölcs könyv ez egy hosszú és tartalmas élet vége felé. Elmúlt már 80 éves az öreg terapeuta, amikor papírra vetette az emlékeit. Szakmai kérdések és magánélet, páciensek és személyes visszatekintés. Mit nyújthat nekünk, fiatalabb olvasóknak Dr. Yalom önéletrajzi könyve? Nagyon is sokat! Egy nyugodt hang, letisztult és békés szemléletmód, a tudatosan megélt élet derűjét kínálja, és hogy vegyük észre a szemünk előtt azt, amiket annak idején ő sem látott maga körül, pedig mindvégig ott volt. Irvin D. Yalomtól nem olvastam még semmit, bár tudtam a gazdag munkásságáról. Gondoltam jó lesz ezzel az önéletrajzi művel indítani, és nem bántam meg. Egy hosszú életút, egy bölcs terapeuta sűrű és esszenciális párlata ez fejezetenként adagolva az életről és az emberről. Mint aki hátradől a karosszékben, és huncut mosollyal, nagypapásan mesélni kezd. Elmondja a gyerekkorát, ahol zavarbaejtő...

Egy éjszaka a mandalák kertjében

Kép
Újabb festmények az álom és az ébrenlét határvidékéről, a tudat és a tudattalan világ pereméről: a mandaláim világából. Legújabb kötetem elérhető az Országos Széchényi Könyvtár digitális polcán, ebook, pdf formátumban. Ennek a mostani műnek az első része, a 2022-es Séta a mandalák kertjében ismerkedés volt a témával. Egyfajta ráhangolódás. Ott szóba került Carl Gustav Jung, a pszichológia, kulturális viszonyítás, szubjektív dolgok, ismerkedés, hangolódás. Mint a turista, aki belép egy díszkertbe, körbemegy, nézelődik, gondolkodik, majd továbbáll. Most itt a folytatás: Egy éjszaka a mandalák kertjében. Ez a kötet azoknak szól, akik jobban el akarnak mélyedni a témában, a lélekben, a személyiség és a világ mélyebb rétegeiben. Ezek nem művészi festmények, és nem is mindig úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek le...

Elindult a szezon - Große Tüte, bitte!

Kép
.   Zsuzsával megkezdtük ma a fagyi-szezont!     Édes-ropogós nagy tölcsérben 4 gombócnyi mámor hetente adagolva. Imádjuk az ízek édes kavalkádját, meg úgy az egésznek a koreográfiáját. Általában késő délutánra, vagy kora estére időzítjük a heti fagyizást. Előtte már egy-két nappal tervezgetjük, beszélünk róla, várjuk, light-os böjttel rákészülünk (tehát, aznap kevesebb csoki, haha) szóval, hangolódunk az eseményre. Kedvelem a hétköznapok egyszerűségét, a monotonitását, az apró pillanatokat, a szimpla örömöket. Ilyesmi ez a fagyizás is. Semmi rendkívüli nem történik, csupán süt a nap, és hetente egyszer mi boldogan elindulunk a fagyizó irányába. Große Tüte, bitte! - így indítok köszönés után, belépve a kellemesen klimatizált helyiségbe, de szinte már felesleges is mondanom, hiszen ismernek minket, tudják, hogy a nagy tölcsért kérjük. Azt, ami vastag, ropog, ízletes, és négy izmos gombóc is kényelmesen elfér benne. Masszívabb, teltebb ízt választok a tölcsér aljába, ami...

Nicolai Tangen és a norvég nyugdíjalap

Kép
Világszinten is egy befektetési behemót a norvég állami nyugdíjalap, viszont úgy vigyáznak rá, mint egy hímes tojásra. Norvégia hatalmas olaj és gázipari bevételéből származó pénzről állapodott meg a társadalom és a politika már évtizedekkel ezelőtt, hogy nem sajátítja ki ezt a bevételt senki, hanem okosan és bölcsen befektetik. Ott erről meg tudtak állapodni a politikai szereplők és a társadalom, így Norvégia óriási anyagi, közgazdasági, mentális és szellemi szabadságot épít ezáltal a jövő generáció számára. Lenyűgöző hozzáállás. 9000 cégben van részesedésük különböző kontinensen, ami a világgazdaság kb. 2%-át jelenti, értékét tekintve pedig ez olyan 2000 milliárd dollár! Én a 2010-es évek elején olvastam róluk először, azóta ha nem is napi szinten, de azért figyelem őket. Mostani vezetője, Nicolai Tangen 2020 óta irányítja ezt a vagyonkezelési óriást, a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű, szuverén nyugdíjalapját. Érdemes Tangen úrra odafigyelni! Sokszor ad interjút, előa...

Tél

Kép
2026 február. Hóval betemetve a Nagy Szent Bernát-Hágón a menedékház Olvasni jó, olvasni hasznos. Újraolvasni és ismételni talán még hasznosabb. Újra felfedezni a dolgokat, különösen azokat, amin átfutott a szemünk, mélyíteni az ismeretet és új inspirációra lelni. Ezért érdemes néha vissza-visszatérni a korábbi dolgokhoz. Ennek szellemében jöjjön most a szokásos évszak végi visszatekintés. Nézzük mi is történt itt a kolostor udvarán az elmúlt három hónapban: DECEMBER - Séra András és az irodalmi oklevél >> - André Rieu Bécsben >> - Vannak esték, amikor átalakul a világ >> - Pulitzer, a leírt szavak hatalma >> - A Vogue története >> JANUÁR - A jungiánusok >> - Bojár Gábor a Forbes címlapján >> - Nádas Péter, Halott barátaim >> - Krasznahorkai egy konfuciánus költő lenne? >> FEBRUÁR - Frei Tamás és a Kobalt >> - Eric Berne és a Sorskönyv >> - Ványa bácsi Sopronban járt >> - Tove Ditlevsen és a Koppenhága-trilógi...

Tove Ditlevsen és a Koppenhága-trilógia

Kép
   A hygge előtti  dán mindennapok Északi minimalizmus, lenyűgöző irodalom, tragikus élet. A dán írónő, Tove Ditlevsen háromkötetes életrajzát olvastam a napokban, ami teljesen magával ragadott. Bepillantást adott a dán munkásosztály életébe, egy szégyenlős kislány felcseperedésébe, művésszé válásába, szerelmeibe és munkáiba, hogy aztán a végén az olvasó elkísérje a legsötétebb bugyrok mélyére, a narkotikumok által láncravert függő világba. Súlyos témák, szimpla, szolid irodalmi ruhába öltöztetve, és úgy elmesélve, ahogy csak a legnagyobbak képesek. Habosítás nélkül, egyszerűen, tisztán, és ebben van az ereje. Tove Ditlevsen 1917 és 1976 között élt. Átélhetjük vele az akkori korszakot, a magánélet és a művészlét kérdéseit, a családi drámákat, és Európa történelmi fordulatait. Az író halála után több évtizeddel kezdték csak el felfedezni a nagy nemzetközi szerkesztőségek őt, mint Dánia egyik legeredetibb íróját, hogy aztán a világlapok méltassák. Magy...

Ványa bácsi Sopronban járt

Kép
Nagyításhoz klikk a képekre! "A Ványa bácsi soproni bemutatója klasszikus szöveg kortárs megszólaltatása, amely fájdalmasan aktuális kérdéseket vet fel az időről, az elmulasztott lehetőségekről és az életünk értelméről." - írja a SopronMédia Történelmi pillanat, hiszen Ványa bácsi most járt először Sopronban. A város hosszú színházi múlttal büszkélkedhet, de Csehov e nagy klasszikusa eddig még nem került bemutatásra. Most viszont eljött az idő. Még ha nem is a premierre, de egy viszonylag korai előadásra mi is elmentünk Zsuzsával a napokban. Már maga a színházépület is megfogott, hangulatos volt, egyszerűen díszített, kellemes, komfortos. A ruhatárosok és a segítők kedvesek és elegánsak, szóval jó benyomásokkal vártam a darabot. A színházi szórólap úgy jellemezte a művet:  keserű komédia. Továbbá azt is írták: Az emberi sorsok, vágyak és kiábrándulások finoman szőtt drámája. Nem láttam még se a darabot, és nem voltam még a soproni Petőfi színházban sem. Ráadásul e...

A Sorskönyv vonzásában - Eric Berne lenyűgöző műve

Kép
.  Milyen hatással van életünkre  az ősök gondolatai és cselekedetei? Dédapák és nagymamák, szülők és nagyszülők viselkedése vajon mennyire befolyásolja a döntéseinket? Miképpen formál minket őseink sorsa? Mennyire van hatással ránk egy-egy családi minta? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknek megy a mélyére a kanadai-amerikai pszichiáter, Eric Berne 1972-ben kiadott könyve. Nagyszerű olvasmány, ami remek példákkal mutatja meg, hogy milyen összetett egy ember személyisége. Megmutatja, hogyan vannak ránk hatással tudat alatt a hosszú évtizedeken át cipelt családi minták, nehéz lélektani örökségek, azok, amiket talán még a dédi vagy a nagyi indított útjára, és még itt a jelenben is cipeljük, pedig nem kéne. Húsz évvel ezelőtt kb. már olvastam Bernétől az Emberi játszmák című művet, ami s zintén lenyűgözött, de ez a könyve viszont most még azt is túlszárnyalta. Teljesen a vonzásába kerített, alig tudtam letenni. Fantasztikus volt! Amúgy is egyre jobban benne van a leveg...

Frei Tamás - Kobalt

Kép
Frei Tamás új könyvében ismét a nagypolitika, a nagytőke, és a titkosszolgálatok világának sodrásába helyezi a főhősét, André Calvit. Témáját tekintve nem is lehetne aktuálisabb a könyv annál, mint a hírek mostanában, ahogy a világlapok főoldalán óriás betűkkel figyelmeztetnek minket a nagyhatalmak mozgásáról. Amerika, Európa, Kína, Oroszország, bányászat, háborúk, korrupció, nyersanyag, ritkaföldfém, ellátási láncok, árfolyamok, hatalmi logika, emberi kicsinyesség, és titkosszolgálati precizitás; igen, ahogy Frei klaviaturája is precízen kattog, hiszen sokadik könyvében hozza már a tőle elvárható magas színvonalú krimit és kalandot. Infotainmentként jellemzi a műfajt a szerző, azaz összekapcsolja az információt és a szórakozást. Ennek szellemében készülnek könyvei, és ebben szerintem zseniális. Nyilván az Irodalmi Nobelt nem ezekért a művekért adják, de nem is ezt kell tőle elvárni. Én kedvelem Frei Tamás munkásságát, és szerintem jót is tesznek ezek a könyvek a társada...

Krasznahorkai egy konfuciánus költő lenne?

Kép
Néhány rövid gondolat lepkékről, tangóról, életműről. No és a barbárokról. A napokban értem Krasznahorkai László legújabb könyvének a végére, A magyar nemzet biztonsága című műnek. Lenyűgöző kifinomultság, szolid humor, bámulatos irodalom. Az élet apró, finom dolgai szelíden megrajzolva. Távolba és mélybe mutató kérdések, apró léptek, csendes botladozás, ártatlan tűnődések és súlyos sorskérdések. Krasznahorkai László már régóta lenyűgöz, újra és újra. Különös művészeti ugrásban vettem részt az elmúlt hetekben, mert egymás után olvastam a legújabb művét, és rögtön utána a legelsőt, a negyven éve írt Sátántangót, ami szintén remekmű. Viszont nem bírtam ki összehasonlítás nélkül, vajon miképpen változott az alkotó írása a négy évtized alatt. Az életműből több könyvet is olvastam már korábban, így azokkal is össze tudtam hasonlítani, de időben ez a két szélső állomása ennek a bámulatos pályának elgondolkodtató volt. Hogy honnan és hová, hogy miképp és hogyan. Az 1985-ös Sátánt...