Az alkotói ház varázsa
Az utolsó ecsetvonás után a festő leeresztette kezeit és fáradtan csak
annyit mondott: kész vagyok a falakkal, főnök, az ablakokat bízza valaki
másra! Mindegy - gondoltam, majd csak találok valakit arra is. Különben
tetszik? - kérdezte még a fáradt szakember, dicséretre várva.
Bólintottam és vállon veregettem. A munkabért és az anyagköltséget
kifizettem, a festő hamar összepakolt, az autójával pedig gyorsan
kikanyarodott a kapun, és magamra hagyott végre a frissen festett
százéves falakkal. Lassan újult meg a kúria, lassan laktam be. Alkotói
háznak vettem. Olyannak, ahová rendszeresen visszavonulok írni és
festeni.
Ez egy igazán remek hely - dícsérte pár hét múlva az
ablakos, ahogy belépett a kertbe és körbenézett a nagy fákon, majd
néhány lépcső és a széles teraszon áthaladva bementünk az épületbe.
Álmaim kúriája volt ez, egy idilli alkotóház, szó szerint a
képzeletemben. Egy belső elvonulás, ahol betükbe, színekbe és formákba
öltözik a hangulat. A benyomás és az érzés. A látomás és a világosság, a
megismerés és a derengés. Nem kis meló lesz ez! - mondta az ablakos,
nyilván a pénzre utalva. Nem gond, csak legyen alapos - válaszoltam,
hiszen fontosnak gondoltam, hogy rendben legyen a környezet. Hogy szép
legyen, inspiráló és rendezett.
Aztán hívtam kertészt, kazánost
és kéményseprőt, állatorvost a kutyák miatt, meg a brókeremet az
osztalékok ügyében. Teltek a hónapok, és mint egy puzzle illeszkedtek
egymáshoz a külső és a belső darabok. A sötétből kibomló fény, a
homályból testet öltött derengés. Teltek a napok, a hetek, a hónapok és
az évek. Meg az évtizedek. Szerszámosládák és ecsetsurrogás, hulló
falevelek és rügyfakadás. No és klaviatúrakopogás. Külső és belső
tájkép, harmónia és megnyugvás. Feketéből fehér, a fehérből színek,
számok, betűk, fantázia és képzelet. Rend. Belső és mélyből jövő.
Távolból, régről.
Várúrként éreztem magam, és a falakon
kitekintve kezdtem úgy látni, hogy valójában befelé nézek. Szempilláim
ütemére dolgozik az ecset, tanúim a nap, a fák és a tengerek.
Kiegyensúlyozottan haladtak az évek. Tőzsdére ment a SpaceX! - olvastam a
bróker hírlevelében, meg hát ettől volt hangos a sajtó is, de a számok
mögötti elképesztő túlértékeltség, és a pénzügyi korszak luftballon
hangulata keveseket hatott meg. Csak néztem. Nincs hozzá közöm. Bitcoin?
Hagyjuk. Más alapokon kalkulálok, és két mandalafestés között más
megfontolásból invesztálok, de a tőzsde továbbra is a mentorom és a
barátom.
Hullámok egymás után, a börzén és az életben. A kúria,
képzeletbeli alkotóműhelyem falai vastagok. Hullámzik az ecset, a betűk
és a képzelet. A vastag falak mögül tekintek ki és figyelem az új
divatot. Longevity. Kezdődő ősz hajszálak jelzik: figyelem! Ha nem
figyelsz, elsodornak a hullámok. A p/e és a price/book ratio mellett
érdemes lassan a vérképre is figyelni. Vérkép, vérnyomás, cukorszint,
ilyesmi. Megfelelő alvás, folyadék, izmok, satöbbi.
Mit mond a
kert, ha kitekintek? - kérdeztem magamban egy reggelen. És a teljes
sötét? - tettem fel a másik kérdést egy éjjelen. A csendet hallgatja az
ecset, kérdőn tekintenek a színek, a klaviatúra most pihen, ebben a
hónapban már nem jönnek a szakemberek. Csak a magány, csak az alkotás.
Társamul fogadok pár bögre erős kávét és néhány doboz cherry kólát. Ízek
kavalkádja, az alkotói lendület pezsgése, szárnyaló képzelet, vonalzó,
körző, ceruza, betűk, festékek és az ecset.
A kúria ott áll és
karban kell tartani, óvni, félteni. Néha beköltözöm egy időre, néha
bezárom és távozom, de a falai mégis velem jönnek. A maga háza olyan,
mint egy kolostor - bök az egyik szomszéd a fejével a kúria felé, amikor
találkoztunk séta közben az utcán az alkonyi fényben. Talán igen, -
feleltem - de a modernebb fajtából való. Hogy érti ezt? - kérdezte a
szomszéd, majd mellém ért és együtt folytattuk a könnyed és ráérős
sétát. Mert itt van a mostban, és nem egy múzeum - feleltem, és én magam
is megdöbbentem a kimondott szavakon - szinte szerzetesi alkotás folyik
itt is - mondtam tovább csak úgy spontán - ám egy szigorú rendházhoz
képest sokkal egyénibb, bár meditatív, és eléggé intuitív. Lépkedtünk
aztán tovább együtt az alkonyi csöndben, és hümmögtünk.
A Kolostor Őre
ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson
Kapcsolódó bejegyzések:
- Egy éjszaka a mandalák kertjében
- Gabriel García Márquez Magyarországon járt
- Azahriah és a kortárs irodalom
- Mr. Ascot Tie élete
ÁLOM
YouTube Link
