Hauszner Sándor fotóművész kiállítása Sopronban

Hauszner Sándor

Válogatás 70 év fotóiból

című fotókiállítás

Különleges eseményen voltam ma Sopronban a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban. Hauszner Sándor fotóművész életművéből kaphattak az érdeklődők egy kis bepillantást.

Több téma és több kor került feldolgozásra, de mind közül, talán maga Hauszner úr volt a legkülönösebb, aki annak ellenére hogy elmúlt 90 éves, lendületesen és lelkesen vezette végig a kiállítást.

Mesélt, sztorizott, poénkodott, történelmi hátteret vázolt a képekhez,  miközben szakmai előadást tartott a fényképezőgépek technikájáról, évszázados várakról, tiszai vízállásról, Sopron elfeledett épületeiről, balatoni naplementékről, a lusta legyek reggeli fotózásának a trükkjeiről, és még sok-sok egyéb érdekességről.

Hauszner úr 1932-ben született, az 50-es évektől foglalkozik fotózással, 1993 óta tagja a Győri és a Soproni Fotóklubnak, 2001 tavaszán megkapta a MAFOSZ diplomás művésze címet, 2023. decemberében pedig kiállítást vezet egy hosszú élet bámulatos fotóiból. Lenyűgöző.

Kiváló alkalom az év vége, hogy az ember egy pillanatra megálljon, visszatekintsen picit a múltba, hogy aztán a jövőt, a következő évet a megfelelő tanulságokkal, lelkesítő inspirációkkal, és hosszantartó lendülettel indíthassa. Ez a kiállítás túlszárnyalta ezirányú álmaimat, hiszen a közel száz éves fotóművész jóvoltából hatalmas léptekkel ugráltunk a múltban, a közel ezeréves templomok és a történelmi építőmestereken át, a talán még régebbi tavak és hegyek közé, hogy aztán érintsük a törököt, a Habsburgot, a cseh söröket, és végül megérkezzünk a "csupán" 50-60 évvel ezelőtti témákig, aztán a mostba.

Itt áll tehát az ember a jelenben, búcsúzik Hauszner Sándortól, a fotóktól és az életműtől, kabát fel, köszönés jobbra, fejbólintás balra, viszlát, szervusz, jó estét, majd kilép a varázslatos utazásból a soproni éjszakába, felnéz a téli holdra és csak úgy halkan magában megkérdezi: vajon mik lesznek a jövő képei, és mik lesznek a jövő történetei?

A Kolostor Őre

Chicagói asszonyok

A hideg víz és a napfelkelte szerelmesei

Ősi élményben lehet részük azoknak az amerika nőknek, akik hátrahagyva a modernitást, minden reggel kimennek a Michigan-tóhoz, megnézik a napfelkeltét és megmártóznak a vízben, még ha jeges is. A The New Yorker magazin pár napja bemutatott egy dokumentumfilmet, amiben azok a chicagói hölgyek láthatók, akik életük egy pontján összetalálkoztak a tó mellett, és aztán egy különös kapcsolat vette kezdetét. Mélyen megérintett, és nemcsak a történetük, hanem a dokumentumfilmnek a lenyűgöző képi világa is. Mondom, tényleg valami ősiséget idéz.

Lenyűgöző a természet ereje, és az, hogy milyen hatással van ez ránk még mindig. Történelmi távlatokban ha nézzük, épphogy csak megszoktuk a mikrohullámot, már itt van a szélessávú internet, a CD-ket lassan kukázzuk, mesterséges intelligencia, kereső algoritmusok, szóval fénysebességgel száguld körülöttünk a modern technológia, ennek ellenére mégis megbűvöl a természet. Varázslatos hatása alá kerülünk, megbabonáz, és irányít minket, bármennyire is visszahúzódunk a modernitásba.

A napfelkelte isteni csodája, egy nagy tó végtelen nyugalma, az eső, a hó, az erdő, a felhők, madarak, vulkánok és gleccserek, szóval valami olyan mély ősi erő buzog bennük, ami hatása alól nem tudjuk magunkat kivonni. És talán nem is kell. Csak valahogy meg kell tanulnunk szinkronban lenni vele. Valami ilyesmivel próbálkoznak a chicagói hölgyek is.

A dokumentumfilmben elmondják küzdelmüket a coviddal, a gyásszal, rákkal, és az élet nehéz oldalával, és hogyan találtak mindezek ellenére enyhülést a természetben. Tökéletes film ez az év végéhez közeledve. Újjászületés a természetben, megújulás önmagukban, béke, harmónia, testvériség, szeretet. Túlságosan ünnepi és magasztos lenne ez? Talán igen. De hát minden egyes éjszakát napfelkelte követ. Kiszámíthatóan bukkan fel a nap a horizonton, hogy fényével betöltse a tájat. Szemünk kinyílik, nagyot lélegzünk, és elkezdjük az újabb napot, annak minden kihívásával és reményével. Igy tesznek a chicagói asszonyok, csak ők közben még lemennek a tóhoz is.

A dokumentumfilmet negyven fesztiválon vetítették le és egy tucat díjat nyert. Pedig nincs benne semmi más: csak víz és emberek.


A Kolostor Őre


A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>

A dokumentumfilm pedig megnézhető a YouTube-on >>

 

A stratégia története

 

"Az első pofonig mindenkinek van terve."

Mike Tyson

Tökéletes indítómondat. Sir Lawrence Freedman, a londoni King's College professzora legalábbis így gondolta. A legendás bokszoló híres mondata kiváló lesz arra, hogy azonnal mélyvízbe dobja az olvasót a stratégiai gondolkodást illetően, ugyanis ezzel kezdődik a monumentális remekműve. Mielőtt azonban azt az elhamarkodott tanulságot vonná le az érdeklődő, hogy a téma magasszintű szakértője showbusiness jellegű idézetekkel tömte tele a több, mint hétszáz oldalas művét, gyorsan meg kell jegyeznem, hogy a Tyson-i pofon meglepő csattanása után, bizony, Mr. Lawrence szakemberhez méltó gyomrosai következtek. Ugyanis ez nemcsak hogy egy monumentális mű, de bizony alapos szakértői munka, egyetemi szintű írás a stratégia történetéről.

A szerző végigvezeti az olvasót a stratégiai gondolkodás fejlődésén a harcászatot illetően, majd továbbmegy az üzlet és a politika világába. Kampányok, háborúk, trösztök, pártok, hősök, diktátorok, felemelkedések és bukások több ezer évvel ezelőttről egészen a modern korig.

métisz és bié

Két görög eredetű kifejezés, amit a könyvből tanultam, és aminek fontossága nemcsak a fejezeteken húzódik végig, hanem szinte az egész életünkön. E kifejezések két alapvető különbséget mondanak el. Az egyik a szellemi, a másik a fizikai erőre utal. Az egyik az ész, a megfontoltság és a ravaszság, a másik pedig a tisztán erőfölény, és az arra épülő hadviselés. Sokat gondolkodtam ezen. Tűnődtem azon, miképp látszik ennek megnyilvánulása akár egy családban, munkahelyen, cégek, vagy országok, esetleg kontinensek között. Javaslom a könyvet olvasásra, a körülöttünk lévő világot pedig tűnődésre, megismerésre és megfejtésre. Akár nagyívű, stratégiai szempontból.

38 fejezetből áll a könyv,

és mindegyik előtt egy-egy kiváló idézet hangol a témára. A korábban említett Tyson-i mondat után jöjjön egy másik remek mondat, amit Mr. Freedman a 27. fejezet (Fajok, vallások és választások) elejére tett tanulságul:

"Nem érted, hogy az újbeszélnek az a célja, hogy a gondolkodás területét szűkítsük?"

George Orwell: 1984

Az pedig, hogy a kedves kolostoros blogolvasó milyen stratégiai döntést hoz a saját gondolkodási keretét illetően, azaz hogy milyen szellemi és mentális térben kíván létezni, akár egy szűkebb és korlátoltabban, vagy inkább egy széles és tágasabb térben, az már mindenkinek önmagán múlik. Önön, rajtad áll, kedves olvasó, hogy 1984-ben létezel, vagy egy másik, tágasabb világban. Ha nagyobb látószögre vágysz, a könyvek segíteni fognak.


A Kolostor Őre

Charlie távozott

Kép: Forbes

99 évesen a napokban hunyt el békésen a modern befektetési világ egyik legnagyobb legendája: Charlie Munger. Élete végéig megőrizte szellemi frissességét, fanyar humorát, üzleti és emberi bölcsességét. Háttérember volt, az egyik legjelentősebb.

Éleslátása, stratégiai bölcsessége, szorgalma és fegyelmezettsége emelte fel őt olyan magasságokba, ahol már csak kevesen vannak, ahol ritka a levegő, ahol nagy tapasztalatot és tudást igényel a létezés. Ilyen hosszútávon felépíteni és megőrizni a sikert csupán kevesen képesek. Hibátlan azért ő sem volt, de megfontoltsága és mértékletessége végigkísérte hosszú életét. Az hogy a befektetési világ lenyűgözve, és sokszor bizony irigykedve figyeli Warren Buffett és a Berkshire Hathaway páratlan sikerét, abban óriási szerepe volt Charlie Mungernek. Ha valakinek itt most ezek a nevek nem mondanak semmit, akkor csakis Bödőcs Tibit tudom idézni: tessék felzárkózni!

Warren és Charlie tevékenységének üzenete túlmutatott a businessen. Vannak emberek, akik olyan magas szinten űznek egy szakmát, művészetet, sportot, vagy tudományt, amihez már több kell, mint professzionális ismeretek rutinja. Itt már egyéb nagyságbeli többlet adódik a folyamathoz, valamifajta általános emberi bölcsesség és nagyság. Ebből mutatott példát Warren Buffett és Charlie Munger. És mivel az üzlet és a gazdasági folyamatok álltak hozzájuk közel, így aztán ezen a területen jártak elő jó példával az elmúlt 60-70 éves, szélesebb körben is látható szakmai pályájukon.

Home-office irodám faláról már évek óta inspirálólag tartják szemmel üzleti döntéseimet.

Tizenöt évvel ezelőtt találkoztam először Charlie Munger nevével, amikor én is intenzíven kezdtem el foglalkozni a befektetések és a részvénytársaságok világával. Általa jutottam el a görög sztoikushoz, Epiktetoszhoz, és az üzleti folyamatok olyan bölcs megközelítéséhez, ami mesteri, időtálló, és bár letűnt korok embereit idézi, mégsem veszít soha aktualitásából. Az első perctől lenyűgözött az amit tőle, és amit róla olvastam. De nem csak engem, hanem sokakat.

A Berkshire Hathaway éves közgyűlésére ma már tízezrek látogatnak el, hogy a két kilencven fölötti öregúr időtálló bölcsességét hallhassák órákon keresztül.

Ennek a hosszú sorozatnak, ennek a példátlan együttműködésnek most itt vége. Charlie távozott, és Warren Buffett egyedül maradt a színpadon.

 

A Kolostor Őre