C.G. Jung egész élete és munkássága az emberi lélek
mélysége körül forgott. Könyvei és előadásai, felismerése és tanítása
mind-mind saját tapasztalatra, a páciensek, vagy Jung környezetének a
benyomásaira épültek. Az emberi személyiség és lélek olyan mély
dimenziójába látott bele, ahová leereszkedni és szétnézni, ahhoz bizony
nagy bátorság és bölcsesség kell. Jung ezen rendkívüli életútjában az
egyik legmisztikusabb állomás: A Vörös Könyv
Ennek a rejtélyes műnek
a digitális verzióját olvasom a mostani hetekben, és bár nagyon lassan haladok vele, lassan emésztem és fogadom be, így nem is tudok most még általános nagy összefoglalót írni, de egy olyan fejezetéhez érkeztem, ami mindenképp már most ide kívánkozik a kolostoros blogba. De előtte még, tényleg csupán néhány mondatban a könyvről:
Jung az első világháború környéken
kezdte írni, és hosszú évekig dolgozott rajta. Személyes és kollektív krízisek kapcsán indult be nála ekkor az átlagnál egy sokkal finomabbszintű érzékelése a mélyebb lelki folyamatoknak. Intenzív álmokban és egyéb felismerésekben öltött testet ez az élmény, amit aztán Jung naplószerűen lejegyzett, majd saját kezűleg készített hozzá illusztrációkat és festményeket.
Annyira misztikus szintet
érnek el ezek az álmok és tűnődések, vagy annyira személyes témák jelennek meg, hogy Jung meg is tartotta magának ezt a művet, nem tett lépéseket a nyilvános publikálás irányába. Személyes "utazását" a lélek dimenziójában meg akarta tartani magának. Halála után néhány évvel az örökösök ezt a művet egy svájci bank földalatti széfjében helyezték biztonságba. Hosszú évtizedeket várt itt titokban és csöndben, a világtól elzárva.
Új Kor
Az örökösök egy újabb generációja végül úgy vélte, hogy változott annyit a világ, az emberek, és maga a pszichológiai szakma, hogy megérett az idő a kiadásra. A 2000-es években elővették a titkos svájci trezorból, és a világ rendelkezésére bocsátották:
Ennek a rejtélyes műnek
a digitális verzióját olvasom a mostani hetekben, és bár nagyon lassan haladok vele, lassan emésztem és fogadom be, így nem is tudok most még általános nagy összefoglalót írni, de egy olyan fejezetéhez érkeztem, ami mindenképp már most ide kívánkozik a kolostoros blogba. De előtte még, tényleg csupán néhány mondatban a könyvről:
Jung az első világháború környéken
kezdte írni, és hosszú évekig dolgozott rajta. Személyes és kollektív krízisek kapcsán indult be nála ekkor az átlagnál egy sokkal finomabbszintű érzékelése a mélyebb lelki folyamatoknak. Intenzív álmokban és egyéb felismerésekben öltött testet ez az élmény, amit aztán Jung naplószerűen lejegyzett, majd saját kezűleg készített hozzá illusztrációkat és festményeket.
Annyira misztikus szintet
érnek el ezek az álmok és tűnődések, vagy annyira személyes témák jelennek meg, hogy Jung meg is tartotta magának ezt a művet, nem tett lépéseket a nyilvános publikálás irányába. Személyes "utazását" a lélek dimenziójában meg akarta tartani magának. Halála után néhány évvel az örökösök ezt a művet egy svájci bank földalatti széfjében helyezték biztonságba. Hosszú évtizedeket várt itt titokban és csöndben, a világtól elzárva.
Új Kor
Az örökösök egy újabb generációja végül úgy vélte, hogy változott annyit a világ, az emberek, és maga a pszichológiai szakma, hogy megérett az idő a kiadásra. A 2000-es években elővették a titkos svájci trezorból, és a világ rendelkezésére bocsátották:
YouTube Link>>
A fenti videóban lehet hallani, ahogy elmesélik, kik követték szorosan az eseményeket. Az egyik résztvevő, maga a tekintélyes világlap, a New York Times. A lapban aztán többen és több módon is feldolgozták a történetet, de a csúcspont talán az volt, amikor a New York Times hétvégi magazin mellékletének állt a címlapján:
A Tudattalan Szent Grálja
Ezzel a címmel jelent meg a magazin, amiben Sara Corbett írt egy hosszú beszámolót a Red Book körüli eseményekről, utazásáról Zürichbe, a résztvevőkkel való beszélgetésekről, és a saját élményeiről.
Jung mélyre szállását a Tudattalan világába álmok, festmények, látomások, felismerések, tanulságok, rejtélyek és titkok, aztán hosszú, nagyon hosszú hallgatások övezték. Ugyanis évtizedekig csupán pár ember tudott a műről.
A könyv kiadásán dolgozó alapítvány vezetője, az amerikai jungiánius pszichológus, a laza Stephen Martin azt mondta az újságírónak Jungról:
"Ez a fickó egy Bódhiszattva. A psziché legnagyobb, 20. századi felfedezője, és ez a könyv az ő belső életének történetét meséli el. Libabőrös leszek, ha csak rágondolok."
Ebből a hatalmas és komplex könyvből csupán egy apró kis részletet hoztam most el ide a kolostoros blogba.
A Torony Őre
Jung több részhez is festett képeket, az álmai misztikus üzenetét vitte vászonra. Egyik este volt egy különös álma, amiben ő egy torony magányos őreként élt. Ezt a képet így festette meg:
"I am wearing a green garment. A horn hangs from my shoulder. I am the tower guard."
Talán nem szükséges kiemelten hangsúlyoznom, hogy engem, mint "A Kolostor Őrét" mennyire megérintett a kép, amin egy, úgymond "kolléga" látható: A Torony Őre.
A kép üzenete számomra olyan, mint Monet kis hajója, mint Marie-Louis remetekunyhója, vagy Martijn Doolard élete a hegyen, és akár, mint e szimbolikus kolostorom virtuális blogja, ami fölött őrként szemlélem a tájat, tartom szemmel a környéket, és tekintek türelmesen a távolba.
Jung, mint A Torony Őre jelenik meg az álomban, ahol magányosan várakozik és a messzeséget kémleli. Várja, hogy megérkezzen hozzá a távoli tudás, a világ bölcsessége és teljessége. Aztán látogató is jön hozzá, akivel különös párbeszédbe kezd, ami segít átgondolni a dolgokat, kikristályosítani a felismeréseket.
100
Több, mint száz évvel ezelőtt libbent át Jung tudatán ezen esti álomkép, és festette meg ezt az alakot. Az álom és a megjelent figura szerintem az egyénen, a személyen túli. Magamat látom ott. És más tűnődőket. Azokat, akik tudnak várni. Várni és figyelni.
- Hermann Hesse Sziddhártája, amikor bement a városba, akkor elmondta, hogy az ő legfőbb képessége: tud várni.
- Shiva Istenség bikája, Nandi, az örök várakozás szimbóluma. Elvárások nélkül és éberen ül, kitartóan vár Shivára. Ha kell, örökké.
- Márai Sándor is azt írta egyszer, hogy az angyal és a szent türelmével kell tudni megvárni azt, hogy a dolgok megérkezzenek hozzánk. Azt írta, hogy egész lényünkkel és sorsunkkal, nagy erővel és figyelmesen kell tudni várni.
A megfigyelők és a várakozók bölcs tűnődése,
és örök, ősi attitűdje van Jung fenti festményében. Készülhetett volna ez a kép akár több ezer éve a piramisoknál, vagy Salamon templománál, a himalájai hegyek közt, a Nagy Kínai Falnál, vagy a világ bármelyik pontján. Hiszen a tűnődők mindenhol ott voltak.
Ezesetben most éppen a küsnachti remete jegyezte le megfigyeléseit a zürichi tó hűs vizű partjainál. Kezét és ecsetét talán az isteni ihletettség vezette, a svájci széf ajtaját pedig pillekönnyen talán pont az angyalok nyitották meg. Vagy ügyvédek és banktisztviselők. Mindegy is. Jung apó üzenete nem maradt bezárva, és mindannyiunk tanulságára, kilibbent a széfszobából a világba.
A kép üzenete számomra olyan, mint Monet kis hajója, mint Marie-Louis remetekunyhója, vagy Martijn Doolard élete a hegyen, és akár, mint e szimbolikus kolostorom virtuális blogja, ami fölött őrként szemlélem a tájat, tartom szemmel a környéket, és tekintek türelmesen a távolba.
Jung, mint A Torony Őre jelenik meg az álomban, ahol magányosan várakozik és a messzeséget kémleli. Várja, hogy megérkezzen hozzá a távoli tudás, a világ bölcsessége és teljessége. Aztán látogató is jön hozzá, akivel különös párbeszédbe kezd, ami segít átgondolni a dolgokat, kikristályosítani a felismeréseket.
100
Több, mint száz évvel ezelőtt libbent át Jung tudatán ezen esti álomkép, és festette meg ezt az alakot. Az álom és a megjelent figura szerintem az egyénen, a személyen túli. Magamat látom ott. És más tűnődőket. Azokat, akik tudnak várni. Várni és figyelni.
- Hermann Hesse Sziddhártája, amikor bement a városba, akkor elmondta, hogy az ő legfőbb képessége: tud várni.
- Shiva Istenség bikája, Nandi, az örök várakozás szimbóluma. Elvárások nélkül és éberen ül, kitartóan vár Shivára. Ha kell, örökké.
- Márai Sándor is azt írta egyszer, hogy az angyal és a szent türelmével kell tudni megvárni azt, hogy a dolgok megérkezzenek hozzánk. Azt írta, hogy egész lényünkkel és sorsunkkal, nagy erővel és figyelmesen kell tudni várni.
A megfigyelők és a várakozók bölcs tűnődése,
és örök, ősi attitűdje van Jung fenti festményében. Készülhetett volna ez a kép akár több ezer éve a piramisoknál, vagy Salamon templománál, a himalájai hegyek közt, a Nagy Kínai Falnál, vagy a világ bármelyik pontján. Hiszen a tűnődők mindenhol ott voltak.
Ezesetben most éppen a küsnachti remete jegyezte le megfigyeléseit a zürichi tó hűs vizű partjainál. Kezét és ecsetét talán az isteni ihletettség vezette, a svájci széf ajtaját pedig pillekönnyen talán pont az angyalok nyitották meg. Vagy ügyvédek és banktisztviselők. Mindegy is. Jung apó üzenete nem maradt bezárva, és mindannyiunk tanulságára, kilibbent a széfszobából a világba.
A Kolostor Őre
ui: Ha belepillantanál a Vörös Könyvbe, Jung misztikus művébe, itt megteheted:
YouTube Link >>
