2023. március 13., hétfő

Történelmi Idők

Pár hete olvastam ezt a különös és lenyűgöző interjúkötetet, egy sikeres magyar emigráns történetét. Lámfalussy Sándor a háború után fiatalként egy bőrönddel hagyta el az országot, és jutott nagyon messzire, szédítő fizikai távlatokba és szakmai magaslatokba. Belgium, Anglia, Amerika, vissza Belgium, majd Svájc, szóval jó nagy köröket írt le a hosszú évek alatt. Egyszerű bevándorlóként ösztöndíjakkal, és rengeteg szorgalommal jutott el a nemzetközi egyetemek, közgazdász bankárvilág, majd a közigazgatás magaslataiba, az európai csúcsintézmények irányító szobáiba. Ő készítette el a kontinens jelenlegi valutáját: az eurót.

Lámfalussy Sándorról a magyar kiadó így fogalmaz a könyv előszavában:

"Mindig bizakodva és nyitottan tekintett előre, tele ambícióval. A napokat tanulással, majd munkával töltötte - ez adta a következetesen választott életforma gerincét. Minden helyzetben a szakmai integritást helyezte előtérbe. Nyugodt magabiztossággal és humorral közeledett a körülötte lévőkhöz - még akkor is, ha némelyek intellektuálisan veszélyesnek titulálták -, és egyszerűen szerette, amit csinált. Meghökkentő módon találkozott benne a magas intellektusú elméleti szakember és a praktikus szervező."

Sokat gondolkodom Európán. Gyönyörködöm tájaiban, olvasom napilapjait és irodalmát, eszem ételeit, hallgatom zenéit, és bizony sokat töprengek a történelmén. Mondhatjuk persze azt, hogy nincs is olyan, hogy Európa, csak magyar van, osztrák, német, olasz, francia, szerb, angol, cseh stb. De hát ezek együttese mégiscsak valamifajta közösség, annak a sok millió embernek az élettere, akik benépesítik ezt a gyönyörű kontinenst.

Sűrű Idő

A történelemben vannak olyan időszakok, amikor "sűrűvé" válik a pillanat, maga az idő. Természetesen a történelmi léptékhez képest ez a "pillanat" ilyenkor lehet néhány év is. Tehát olyan időszakról van szó, amikor rövid idő alatt sok minden történik. Nagy változások a politikában, a kultúrában, a tudományban, a gazdaságban, vagy bármilyen területen. Sűrűvé válik a korszak.

Ahogy olvastam a Lámfalussy életéről szóló könyvet, ott is felfedeztem ilyet, és mintha most is hasonló időszakot élnénk. Milyen irányba halad tehát Európa most? Mi lesz a kontinenssel? Természetesen semmi biztosat nem tudunk a jövőről, de töprengeni rajta szerintem érdemes.

Ehhez a nyitott és kíváncsi, megfontolt töprengéshez azt kívánom magunknak, európai polgároknak, hogy valami olyasmi hozzáállás jellemezzen minket, mint Lámfalussy Sándort. Tehát szeressük amit csinálunk, legyünk nyugodtak, magabiztosak és humorosak, találjuk meg az elmélet és a gyakorlat megfelelő arányát, és ha arról a jelzőről már le is maradtunk, hogy az euró bölcsei legyünk, azért önmagunk bölcseivé még válhatunk. Szép és nemes feladat, talán nincs is ennél magasztosabb az életben.


A Kolostor Őre