Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2013

"Mesterek Találkozója" újra!

Kép
Idén is megrendezésre került a " Mesterek Találkozója ", ahová volt szerencsém meghívást kapni ismét. Már évek óta részt veszek rajta. A téma nagyjai ilyenkor megjelennek. Átadják a sok évtizedes tapasztalatukat és bölcsességüket. Újabb fogásokra, technikákra hívják fel a figyelmet. Folyik az eszmecsere és a sztorizás. Idén is remek volt, ráadásul még egy polgármester úrral is kiegészült a díszes társaság. Szóba elegyedtem vele, és hát kikerülhetetlenül a meditációt is érintettük. Ennek a beszélgetésnek a tanulságairól olvashatsz itt most, ami azért lesz hasznos Számodra, mert ha komolyan foglalkozol a meditációval,  akkor előbb-utóbb hasonló beszélgetésekbe fogsz keveredni Te is, és akkor jön majd az, hogy mit is mondjál és hogyan! Ebben segít ez a bejegyzés most Neked! A polgármester úr, jó politikushoz mérten természetesen érdeklődő, nyájaskodó volt. Barátkozó volt, nyitott és kommunikatív. Hozzáteszem jól is állt neki. Nem az erőlködést éreztem benne, han...

Pallasz Athéné és Shri Mataji

A görögországi Istennőről, Pallasz Athénéről hallhatsz pár dolgot Shri Matajitól, a sahaja jóga meditáció alapítójától, ebben a 20 évvel ezelőtti beszédben. Az eredeti teljes beszédnek az angol videóját itt találod >> A videóban említette még Shri Mataji, hogy amikor legelőször járt Görögországban, mondta a férjének hogy ez az ország tele van vibrációkkal. Említette még a jelenlévő sahaja jógiknak, hogy nagyon fontos a csakrák tudása, pontos ismerete. Mesélt arról is hogy Oroszországban milyen hamar felismerték Őt, és hogy milyen sokan mentek a programjaira. Volt ahol több ezren is voltak. Mondta viszont hogy Amerikában nagyon őrültek és idióták az emberek, ahogy viselkednek. A demokráciáról mondta még hogy az nagyon pénzorientált, és a görögökök is eléggé pénzorientáltak, az olaszok is, de hogy a legrosszabb a korrupció. A sahaja jóga az pedig spiritoriented, azaz szellem orientált, lélekközpontú. Hívja a görög jógikat cabellába is, hogy jöjjenek, akár hajóval ...

Francis Fukuyama Bizalom

Kép
Pár nap híján pont egy évvel ezelőtt olvashattál itt a blogban egy könyvről, ami a bizalomról írt. Stephen M. R. Covey: A bizalom sebessége című kiváló könyvről volt szó. Újra csak úgy hozta az élet, hogy a most itt a januári napokban szintén a bizalomról olvasok egy könyvet, és ezzel kapcsolatban van pár gondolat amit mindenképp szeretnék veled megosztani. Hasznos lesz, mert a hétköznapok monoton és berögződött menetébe visz egy kis emelkedett elmélkedést, néhány meditatív gondolatot. Nézzük! Francis Fukuyama: Bizalom című könyvéről van szó. A szerző, amolyan filolzófus, szociológus, közgazdász, politológus szemmel próbálja meg a társadalmi folyamatokat elemezni, értelmezni, megvilágítani. Külön fejezetekben taglalja, úgymond a nyugati típusú emberek, vagy a keleti világ képviselőinek a hozzáállását a munkához, a társadalomhoz, a gazdasághoz, a vállalkozásokhoz, a kockázatvállaláshoz, hagyományokhoz, szokásokhoz, és egyéb dolgokhoz. Aztán persze külön bontja, kisebb csoporto...

Lehet fekve meditálni?

Lehetni lehet, csak nem érdemes. Legalábbis a kezdetekben. Hogy pontosan miért, arról fog szólni ez a bejegyzés, és még ha Neked nem is fordult volna meg a fejedben ez a kérdés, akkor is érdemes lesz elolvasnod, mert könnyen lehet hogy máshogy fogsz ezután már a meditációra tekinteni! Ha pedig Te azok közé tartozol akik morfondíroztak már ezen, vagy esetleg Te is rendszeresen fekve meditálsz, akkor ébresztő! Ez a bejegyzés Neked bizony kötelező lesz! " Ugye nem baj ha én fekve meditálok otthon? " Rendszeres időközönként, havonta egyszer-kétszer azért kapok ilyen kérdést és levelet, úgyhogy itt lesz most egy kis összefoglaló a témával kapcsolatban, hogy mi is itt a bibi. Mert látszólag teljesen helyénvaló hogy kényelmesen elnyújtózom a pihe-puha ágyikóban. A fejem alá teszek egy kispárnát, valami finom illatú füstölőt is gyújtok a szobába, bebújok egy kellemes otthoni mackónadrágba, vagy a kis kedves virágos pamut pizsamába, elhelyezkedek, aztán a szememet ...

Update Lélek Norbival

Kép
Update :   magyar fordításban valami olyasmit jelent hogy, " Frissítés " . Erről a kifejezésről ma a legtöbbünknek egy fiatalember jut az eszébe. A hazai FitnessGuru, Schobert Norbi. Az elmúlt hónapokban talán élete legkeményebb edzéseit kapta meg a sorstól Norbi, amiben bizony az Ő lelke is "frissítésen" esett át, hiszen a halálból jött vissza. Kétszer is! Tedd most félre minden előítéletedet Vele kapcsolatban, és nézzük meg a történetének tanulságait, hiszen van benne bőven! Figyelj! Norbit lehet nem szeretni. Lehet fanyalogni a stílusával kapcsolatban, a termékeire vonatkozóan, lehet őt gagyizni, vagy a feleségére Rékára is sok mindent lehet mondani, a szerencsétlen elszólásaival kapcsolatban is meg lehet a véleményed, vagy cégével kapcsolatban is, szóval van körülötte sok-sok minden amire bizony az ember húzhatja a száját. De a legtöbben tudod miért vannak kiakadva Norbitól? Mert sikeres! (és önerőből lett azzá!) Ebben az országban nem div...

Számszárá, samsara

Kép
Vajon mi vezethet el minket az Isteni Megvilágosodáshoz? Hogyan léphetünk ki a születés és a halál körforgásából, a számszárából? Hogyan lelhetünk rá, és mikben veszhetünk el útközben? Magányos meditációkban évekig egy barlangban? A nemi vágyak vonzó világában? Netán a gabonakereskedők üzleti napjaiban tévelyegve? Vagy az érzelmeink súlyos terheit cipelve? Sziddhárta történetéhez hasonlóan, a mai mozihétvégében az ifjú Táshi is ezt keresi. Nézd meg mire jut, és hogy sikerül-e neki! Kolostoros MoziHétvége korábbi filmjei: -> A szív dallamai >>> Egy hegedű tanárnő küzdelmeiről, reményeiről, fájdalmairól, örömeiről, és példaértékű eredményeiről szól ez a film, a legendás Meryl Streep alakításával. -> Vándorút >>> "Azt hiszem mindannyian csak sétálunk egy jókorát." -> HOME  >>> Gyönyörű film a Földről, és rólunk. -> Huang Shi gyermekei  >>> Mit is hoz ki egy fiatalemberből, és a rá bízott gyerme...

A Mester hétköznapjai

--------------------------------------------------------------------------------- Sahaj Történelem Képekben Videón 1982. London, 1986. Calcutta --------------------------------------------------------------------------------- Sokakban felmerülhet amikor egy Szentről, egy Gururól, vagy egy Isteni Inkarnációról hallanak, hogy azok teljesen a hétköznapoktól elrugaszkodottan élnek. Aszkétaként, vagy teljes Isteni Áhitatban, átszellemülten lebegnek egész nap. Egyrészt ez így is van, hiszen belül teljes meditációban, teljes emelkedettségben vannak. Ahogy Jézus megfogalmazta, Ő egy az Atyával. Tehát Ők folyamatosan egyfajta Isteni Emelkedettségben vannak, teljes meditációban, azonban "kívül", a testi megjelenési formájukban mindeközben lehet hogy teljesen hétköznapi tevékenységet is f olytatnak. Látszólag ugyanúgy viselkednek mint a hétköznapi emberek. De csak látszólag, hiszen belül a figyelmük, és a teljes lényük az egy sokkal Tisztább, sokkal Szentebb Dimenzióban van. Ott,...

Új év! Régi élet?

Kép
"A szilveszteri vidám pezsgő durranás pillanatában, hány és hány millió ember fogadja meg hogy jövőre már másképp lesz minden? Eljön végre a fogyókúra ideje, a sportos és egészségesebb élet, a több könyv és tanulás időszaka, a stresszmentes élet, és ki tudja még milyen fogadalmakat ígérünk meg magunknak. Azonban valóban új élet köszönt be a régi helyére? Ezt a témát járja picit körbe ez a mostani cikk, és talán még felismerés is gyúlhat arra, hogy felesleges várnunk a következő szilveszterig a fogadalmakkal és megvalósításokkal." Legújabb cikkemet már az a lábbi portálokon olvashatod: Filantropikum >> Nembulvár >> Twice >> Royalmagazin >> Életforma >> --------------------------------------- Ami a cikkből kimaradt --------------------------------------- Ha valóban új életre vágysz, és nem csak a felszínen, hanem mélyen belül, akkor bizony k ezd j el végre meditációs programokra járni Te is! Néhány lehetőség itt >> * ** * ** * ** * **...