2013. január 6., vasárnap

A Mester hétköznapjai

---------------------------------------------------------------------------------
Sahaj Történelem Képekben Videón

1982. London, 1986. Calcutta
---------------------------------------------------------------------------------

Sokakban felmerülhet amikor egy Szentről, egy Gururól, vagy egy Isteni Inkarnációról hallanak, hogy azok teljesen a hétköznapoktól elrugaszkodottan élnek. Aszkétaként, vagy teljes Isteni Áhitatban, átszellemülten lebegnek egész nap.

Egyrészt ez így is van, hiszen belül teljes meditációban, teljes emelkedettségben vannak. Ahogy Jézus megfogalmazta, Ő egy az Atyával. Tehát Ők folyamatosan egyfajta Isteni Emelkedettségben vannak, teljes meditációban, azonban "kívül", a testi megjelenési formájukban mindeközben lehet hogy teljesen hétköznapi tevékenységet is f
olytatnak. Látszólag ugyanúgy viselkednek mint a hétköznapi emberek. De csak látszólag, hiszen belül a figyelmük, és a teljes lényük az egy sokkal Tisztább, sokkal Szentebb Dimenzióban van. Ott, ahová a Csend és a Meditáció mutatja az utat. És mindeközben kívül pedig élik a hétköznapi(nak tűnő) életüket. Még akár boltba is járhatnak, ahogy a mostani videón láthatod.

Régi-régi, ma már szinte archiv felvételnek számító videó arról, hogy Shri Mataji, a sahaja jóga meditáció alapítója, hogyan járja Anglia és India vásárlónegyedeit. Hát kérem szépen, ennyire hétköznapi módon is tud viselkedni egy Guru! (kívül!)






Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!