2018. február 1., csütörtök

gumi


Jöjjön itt most a Fővárosi Hírlap, a várospolitikai és közgazdasági újságnak valamivel több mint 100 évvel ezelőtti, 1916 egyik februári számából egy cikk, rögtön a főoldalról. A főváros egyik aktuális problémájára hívja fel a figyelmét az olvasónak, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a háború ellenére is felmerülhet ilyen gond Budapesten:

Nagyításhoz klikk a képre

A cikk szövege:

Nem szabad

megállítani az életet semmiféle vonatkozásában sem és nem szabad egyszerűen belenyugodni abba, hogy világháboru van, tehát alkalmazkodni kell a viszonyokhoz és várni kell a háboru végét. Vonatkozik ez a megjegyzésünk a pesti autóbuszok dolgára. Nagynehezen sikerült a városnak először három, majd négy autóbuszhoz jutni. A három autóbuszt forgalomba is hozták, ez azonban nem komoly autóbuszforgalom, inkább csak különlegességi közlekedés és csakis ugy vált volna a közönség javára, ha mindig jobban fejlesztették volna a forgalmat. Azonban a négy uj autóbusz már hetek óta az autóbuszparkban vesztegel, mert nincs gummi, nem tud gummihoz jutni a főváros. Ez pedig lehetetlen állapot, mert Budapesten százával száguldanak most is a magánautók és jófajta gummival van ellátva mindegyik. És a tisztelt tanács tagjainak autói is vígan robognak a főváros utcáin. Tessék tehát erélyesen követelni illetékes helyen, hogy megfelelő gummikészletet bocsássanak a főváros rendelkezésére. Vagy tessék felhatalmazást kérni arra, hogy a főváros rekvirálhasson a maga számára gummit. Ha másoktól nem, hát a tanács tagjaitól."
 
- - -
 
 
 
Eltelt 100 év,
háború nincs,
ennek ellenére 
 
mégis megjelentek ilyen hírek a közelmúltban hogy:
 
 
 
 
 
Miben bízhat az állampolgár?
A következő száz évben?
 
 
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
 
Csak Könnyedén
 
 
 
Társadalmi célú hirdetés: