"A Stoner univerzális értékű történetet tár elénk: őszintén, részvéttel, átható erővel. Az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél, a szürke hétköznapokról, amelyeket nem szokott megörökíteni a történetírás.
Az egyedi élet jelentőségének állít emléket. Páratlan olvasmány, dicshimnusza az irodalom erejének, olyan regény, amelynek minden mondatát élvezni kell."
- Park Könyvkiadó
A New York Times azt írta: "Az embernek a lélegzete is eláll tőle." Valóban így van. És mindezt úgy teszi, ahogy egy táj lenyűgöz. Semmi harsányság, semmi kiabálás, csupán önmaga természetes létezésével, a csendes jelenlétével nyűgözi le a szemlélőt. Így áll el a lélegzetünk ettől a könyvtől is. Csöndes mivoltában, csupán a létezésével úgy letaglóz, hogy eláll tőle a szavunk.
Az enyém legalábbis biztos. Két nap alatt elolvastam, mert nem tudtam letenni. Az író, John Williams, a lehető legtermészetesebben mesélt el egy olyan élettörténetet, amelynek bizonyos részei könnyen lehet hogy ott vannak a szomszéd szobában, a szomszéd házban, vagy a szomszéd utcában. Esetleg a tükörből is ez néz szembe. Nem habosította, nem turbózta, csupán szerényen elénk tárta és csak hagyta hogy letaglózzon... hogy aztán elgondolkodjunk. Van min.
A könyvről
Szeifert Nati podcast sorozatából szereztem tudomást, és már ahogy a könyvesboltban beleolvastam, éreztem hogy mesteri munkával van szerencsém találkozni. Mások is így gondolták:
A Stoner remekmű,
az irodalom egyik csúcsa
Stoner csendessége
elnyomja az irodalmi harsogást.
ez a nyom nélküli élet
igenis nyomot fog hagyni bennünk,
miután becsuktuk a könyvet.
a sorok közül, a szó szoros értelmében
fehéren hagyott mondatrésekből
hangzik csak föl a rettentő üvöltés;
de mivel ez néma,
annál fülsértőbb és rémületesebb.
És annál hitelesebb.
Szeretem felfedezni,
akár egy
festményen,
filmen, de különösen az
írott szövegekben azt, hogy van-e hatása, és ha igen, akkor mitől. Mi az
vajon, ami miatt felkelti az érdeklődést, az áhítatot, a döbbenetet, az
együttérzést, vagy bármi egyebet. És az sem mellékes, hogy ezt
milyen stílussal sikerül elérni. Sőt!
Persze,
nem sikerül mindig megfejteni a varázslatot, de amikor egy picit igen,
akkor az számomra óriási élmény. És ez az élmény akkor különösen erős és
megragadó, amikor a "varázslat" nem a "több"-ből, hanem a
"kevesebb"-ből táplálkozik. Ahogy a fenti cikkekben is olvasható, a mű nem a
"csiricsáré harsányságra" és a "versenyre" épül, hanem sokkal szimplább
és egyszerűbb dolgokra. És a hatását tekintve mégis messzebbre ér el...
Szóval,
igazán öröm ennyire kifinomult és mélyreható könyvvel találkozni. Engem az ilyen alaposan elgondolkodtat és inspirál, teljesen lenyűgöz. Ha rajtam múlna, ez a mű irodalmi Nobel-díjat kapna.
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
Társadalmi célú hirdetés:
