2016. február 11., csütörtök

A szabadság nehéz mámora


Eszterházy Péter írásai olyanok, mint egy tavaszi virágoskert. Friss, finom, üde, illatos. Egyszerre könnyed, és egyszerre súlyos. Hiszen a könnyed kis tavaszi virágszirmok mögött ott van az egész teremtés súlya. Az Istené. És az emberé, aki gyönyörködik benne. Vagy az Isten gyönyörködik az emberben? Vagy egymásban gyönyörködnek? Nem tudom. Maradjunk inkább a virágoknál. A lágy tavaszi szellőnél, a könnyedségnél, és a súlyosságnál.

Nem tudtam megfelelő idézetet választani a könyvéből, mert egyik fejezet jobb, mint a másik. Úgyhogy jöjjön egy, csak úgy találomra. Magáért az üdeség és a finomság kedvéért. Könnyedén, olyan Esterházy-san, ahogy mosolyogva kúszik az időtlenségbe.

"
KAJÁN 80

Hogy mi a polgár, azt mostanság kicsikét kavarjuk, mert volnának olvasmányaink, mondjuk valami hansastadti kollegától, vagy egy kassaitól, és volna ez a mai katyvasz, akarat, akarnokság és üresség és persze vágy, vágyakozás. A két kép oly messzi van egymástól..., tulajdonképpen, mint Makó Jeruzsálemtől, vagy hogy élezzem (má' megint a hely szelleme): pontosan olyan messzi van, mint reálisan létező szoci gondolkodás a szociáldemokráciától. Ism: egy távolság van. (Az erre vonatkozó költői üveggolyó pedig szeméttelepekről összebuherált rozsdás vasizé, amely tonnanehezen totyog végig életünkön. "De más hasonlatok is mondhatók.")

Arról azonban, hogy az úriember mi, arról még elképzelésünk sincs. Kaján Tibor az, úriember. Nem létező állatfaj (ad notam: egyszer láttam, de az se az volt). Úriember és értelmiségi. Utóbbi minőségében szenvedélyesen lajstromozza a környezetet, lábjegyzetel, kommentál, fogalmaz, újraértelmez, előbbijében könnyedén rezignált, elegánsan pesszimista. Szenvedélyes rezignáltság, ez Kaján Tibor realizmusának emblémája.

Az úriemberek nem kortalanok, öregszenek ők is, de nem lesznek öregemberek. Kaján Tibor 80 éves, ám nehéz erről bármit is gondolni. Van, épphogy, jelentése, de nincs jelentősége. Nem érdemes csodálkozni, jé, ki hitte volna, és nem érdemes lelkendezni. Kaján Tibor nem jól tartja magát, hanem jól van, és van tartása.

Egy nagy öreg.

A "nagy öreg" komoly, fontos műfaj, minden közösségnek elemi érdeke, hogy legyenek ilyenjei. A nagy öreg (ellentétben a szent tehénnel) nem magát veszi komolyan, hanem a világot. Vagy épp komolytalanul. De veszi. De nem veszi meg. A nagy öreg régi ember, kicsit idegen itt, idegen már itt, és úgy figyel. E figyelő tekintet minket is megváltoztat.

Rajzolok, tehát vagyok, mondta egy Kaján-kötetcím. Rajzol, tehát vagyunk. Önérdek hát, hogy Isten éltesse őt.
"

- - -

Esterházy Péter sorai után eltelt 10 év, és a 90-ik születésnapja is elérkezett Kaján úr életében.

"Nagy művész és nagy ember. Eddigi, hosszú élete során mindig azonos maradt önmagával, szellemes és gondolatgazdag rajzaival gyakran tört borsot a mindenkori hatalom orra alá. Egy személyben képzőművész, költő, filozófus és moralista."

"Aki közelről ismeri őt, tudja, hogy sajátos, Krúdy tollára méltó jelenség. Szemlélődő, érzelmes, választékos ízlésű ember, talán az utolsó pesti úr."


Esterházy soraihoz pedig visszatérve, ha megérintett Téged is valamelyest, akkor ajánlom figyelmedbe egyik előadását. Ezen a felvételen ráadásul több részletet is megismerhetsz a fenti könyvből. Érdemes végighallgatni. Tudod, a virágoskert.

Itt pedig egy másik videó, amiben van egy röpke jelenet, ami, hát, hogy is mondjam... Valami fantasztikus egy pillanat. Hát hiába no, a legnagyobbakat maga az élet írja:

Ramszesz, Pedró, Marad! Hozzám!




Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén






2016. február 8., hétfő

Lakótelep


Gyerekkorom helyszíne. 
A lakótelep. 

Most találtam meg a google térképén gyerekkorom helyszínét, Magyarország keleti részén fekvő egyik kisvárosának lakótelepét. És ezt a házat, ahol gyerekeskedtem végig a 80-as években.

Akkor még nem voltak ezek a parabola antennák. Zastavák álltak az utcán, Wartburgok, Zsigulik és régi Skodák. Bizony, változik a világ. 

H.F.

Van egy klasszikus mondás, amit az autógyáros Henry Fordnak tulajdonítanak, ami valahogy így hangzik: Ha megkérdeztem volna az embereket, hogy mit szeretnének, azt mondták volna, egy jobb lovat.

Nehezen tudunk "forradalmi átalakulásokban" gondolkozni. Általában azon szoktunk merengeni, milyen jó lenne az életünk, ha a tárgyaink egy kicsit jobbak lennének. Egy kicsit ilyen, olyan, ebből egy picit több lenne, abból pedig kevesebb. Azaz, lenne egy jobb lovunk. Az "autót" el sem tudjuk képzelni. És akik olyan nagy haraggal vannak a modernizációra, általában ők is inkább egy kocsiban ülve morognak csak, nem pedig egy lovasszekéren.

Ez a lakótelepi kép a google elmondása szerint pár éve készült. Itt már nem a régi Wartburgok vannak, hanem újabb kocsik. Kicsit jobbak. Kicsit szebbek, kicsit környezetkímélőbbek, kicsit másmilyenek. Ha most megkérdezne Téged Henry Ford, hogy mit szeretnél, mit mondanál?

A 80-as években nagy szó volt, ha valakihez bevezették a telefont.

Ha megkérdeztek volna hogy mit szeretnénk, mit mondtunk volna? Gyorsabb vonalkapcsolást, kicsit szebb készüléket stb,

A 90-es években nagy szó volt, ha valakinek volt mobiltelefonja.

Ha megkérdeztek volna hogy mit szeretnénk, mit mondtunk volna? Kicsit ilyet, kicsit olyat. Kihúzható antennásat, vagy banán-nokiát, vagy ilyesmiket mondtunk volna. Szóval megint a kicsit ilyet, kicsit olyat.

A 2000-es évek elején már az email volt a nagy szó.

Ha megkérdeztek volna hogy milyet szeretnénk, mit mondtunk volna? Hogy legyen több megabytos tárhely. Hamar töltse be a videókat stb. stb. Szóval kicsit ilyen, kicsit olyan.

Persze fontosak ezek az apróbb javítások, csiszolgatások, fejlesztések, de az igazi nagy átalakulásokat a forradalmi változások hozzák.



Van egy rossz hírem

Visszatérve a kocsikra, az elmúlt hetekben dörgedelmeskedett a nagy budapesti, Uber kontra Taxis vita. Ez a vita is érdekesnek tűnik, de tudod mi az igazán érdekes?

Hogy a taxisokkal az a helyzet, mint régen a lópatkoló szakemberekkel. Amikor még tele volt az ország lovaskocsikkal, hintókkal és hasonlókkal. Szükség volt a lópatkolókra. Ma már nincs. A taxisok most még az Uberrel küzdenek, pedig a közeli dombokon túl, tudod mi van? Önműködő autók. Néhány év és itt lesznek. És nemcsak személyautók, hanem a teherfuvarozásban is önműködő, automata teherautók jönnek. Talán a tömegközlekedésben is. Buszok, villamosok stb.

Sőt,

az árurakodásra használt, gigantikus méretű tengeri kikötők lesznek teljesen automatizálva. Mindezek belátható időn belül. Ráadásul olyan szolgáltatások is vannak már, ahol ha el szeretnél menni a város egyik végéből a másikba, egy bárki által használható kocsit is vezethetsz. Amolyan "közösségi autót", amiből rengeteg áll a városban. Az egyikhez odamész, mobiltelefonon fizetsz, az ajtó nyílik, beülsz, mész, a város másik végén meg lerakod. Az utánad jövő majd megy vele, amerre akar. Ez már létező történet! Lehet hogy előbb-utóbb az autótulajdonlásnak is vége lesz...

Tetszik?

Nem tetszik? Ha mégsem tetszene ez a modernizáció, azért remélem nem egy kényelmes szobából/irodából, a szélessávú internet, a szuperkocsik és mobiltelefonok szférájából panaszkodsz erre a világra, hanem egy szekéren ülve.

Vissza a lakótelepre

Apunak a 80-as években nagy dolog volt, amikor a Trabantba vett egy kis kezdetleges, ülésfűtő huzatot, hogy a hajnali induláskor ne legyen olyan hideg télen a kocsiban. Aztán később már modernebb autója is lett. Légkondícionálóval, ABS-sel, modernebb ülésfűtéssel és mindenfélével.

Mi lesz ezzel a nagy modernizációval?

Nem tudom, de mondok durvábbat! Mi lesz velünk? 

Ugyanis ez a fajta modernizáció nemcsak egy sokkal kényelmesebb és könnyebb életet biztosít számunkra, hanem lehetőséget ad arra is, hogy szembesüljünk önmagunk gyengeségével is. Azaz, hozzásegíthet egy tudatosabb fejlődéshez is. 

Pl. amikor megjelent a TV, akkor még nem is sejthette az emberiség mennyire TV függő lesz. Amikor megjelent a mobiltelefon, meg a telefonon elérhető internet, az emberiség még nem is sejtette, hogy mindenki "rágyógyul" majd, és elvonási tünetei lesznek, ha nem tudja 1 óráig nyomkodni a telefonját. Ki a hibás? A modern technika, vagy a saját gyengeségünk? 

Na de most jön még csak igazán durva történet, figyelj!

Az Ember
Aki Nem Tud Magával Mit Kezdeni

Rengetegen panaszkodnak a munkájukra. A főnökükre, a cégükre, a környezetre, az iparágra, mindenre. De tudod mi a legdurvább? Ezek közül az emberek közül a legnagyobb része olyan, hogy ha lenne egy minimális bevétele, és nem lenne az a "szörnyű" munkahelye, kikészülne! Egész egyszerűen nem tudna magával mit kezdeni. Nem tudják az emberek önmagukat értelmesen lefoglalni huzamosabb ideig. (akár életforma szinten)

A tragédia

A modern életünk egyik legnagyobb tragédiájának azt látom, hogy rengetegen, akik hiába eljutottak egy bizonyos anyagi szintig, nem tudnak kiszállni, az általuk annyira szidott mókuskerékből. És most nem azokról van szó, akik imádják a munkájukat és a tevékenységüket, úgymond a "flow" -ban élnek. Nem. Hanem azokról, akik panaszkodnak, szenvednek, nyűglődnek, de ha megszabadulnának attól, még jobban szenvednének. De miért is érdekes ez?

"Forradalmi Gondolatok"

Tetszik nem teszik, halad a globalizáció, a modernizáció, és tényleg egyre több gép veszi át az ember helyét. Nem tudni mi lesz a vége, de lehet eljut ez oda, hogy a termelés automatizálása miatt rengeteg bevétel lesz a cégeknél és az államnál, és ebből szépen lassan elkezd visszafolyni a társadalomhoz, már egyre nagyobb rész. Kiépül az alapjövedelem

Azaz, mindenki kap egyfajta minimum bevételt, ami az élet alapvető szükségleteihez elég. Ha többet szeretne, akkor kénytelen lesz valami speciálisabb területet elsajátítani, és abban munkát szerezni, vagy vállalkozást indítani. Viszont a munkaadók meg kénytelenek lesznek jobb fizetéseket adni, hogy valóban magukhoz csalogassák a jól képzett munkavállalókat.

A Nagy Kérdés

itt merül fel. Vajon a társadalom nagy része, ha a megélhetése biztosított, akkor képes-e, van-e olyan tudatossági szinten, hogy értelmes tevékenységgel elfoglalja magát? Vajon képesek-e az emberek külső kényszerítő erő nélkül, önállóan lefoglalni magukat hasznosan, vagy sem? Képes-e az egyén olyan hasznos és értelmes tevékenységgel elfoglalnia magát, ami számára is kedvező, és a társadalom számára is? Képesek vagyunk erre?

A jobb ló?

Hol tartunk most? Ha nemcsak tárgyakban/eszközökben gondolkodunk, azaz hogy jobb "lovat" szeretnénk, hanem az életformánkra, a gondolatainkra, tevékenységeinkre, szokásainkra, akkor vajon azzal kapcsolatban ha megkérdeznék mit szeretnénk, hogyan jelenne meg ez a "jobb lovat" példa? Ha az életünkre és a tevékenységünkre vonatkozna ez a kérdés, akkor hogyan jelenne meg a kicsit jobb, kicsit szebb, kicsit ilyen, kicsit olyan verzió? 

És mindezek mellett mi lehetne az igazán átalakító, forradalmi változás? Az életformánkban mi lehet az az áttörés, amit a tömeges autóhasználat jelentett? Vagy a mobiltelefon, vagy az internet? Mondom, most ne tárgyakba gondolkozz, hanem egyéb lehetőségekben, körülményekben.

Tudatosság

Kétségtelenül erőteljes tudatosság kell ahhoz, hogy tudjunk élni a lehetőségeinkkel, és ne a foglyai legyünk. Akár az autónak, akár a TV-nek, akár a mobiltelefonnak, akár az alapjövedelmnek, akár bárminek. Rajtunk múlik hogy mit kezdünk a "tűzzel". Begyújtjuk és teát főzünk, vagy magunkra gyújtjuk az egész házat. 

És meggyőződésem, hogy ebben segíteni fog a meditáció is. Hogy sokkal tudatosabban és harmónikusabban tudjunk élni, és dönteni. Alakuljon bárhogy is a jövő. A napokban indul a Majom éve. Talán egy jó lehetőség ez is, hogy ebben az évben egy pillanatra megálljunk, és átgondoljuk a dolgokat. Azt, hogy mivel, mit is tudunk kezdeni. Mivel érdemes foglalkoznunk, és mivel nem. Most megyek, vár egy csésze tea.



Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén






2016. február 2., kedd

Mr. Youcef Brahimi


Egy meditációs szemináriumon hallottam néhány éve Mr. Youcef, algériai sahaja jógi zenéjét. Elvarázsolt már akkor is teljesen. Gitárjátéka és éneke magával ragadó volt.

Itt él Bécsben már régóta, és néhány hónapja újra hallhattam a zenéjét egy meditációs program után. Aztán eltelt pár hét, és jött a hír, hogy egyik szombat este a bécsi ashramban ő fog meditációt vezetni, és utána keleti zenés estet tart. Nagyon vártam. Annyira csodás volt, hogy alig bírtam betelni a zenéjével. Mások is így lehettek vele, mert kérték hogy ne hagyja abba, játsszon tovább. Nagyon szép este volt. Igazán örömteli és felemelő.

Aztán néhány hét múlva újra találkoztunk egy meditációs programon. Akkor meséltem neki arról, hogy mennyire lenyűgözött és megérintett a zenéje. Szerényen megköszönte. Mondtam neki hogy valami CD-t kéne csinálnia, vagy legalább egy blogot, vagy töltse fel a netre, mert ezt egész egyszerűen az utókornak is hallania kell. Szerényen és kedvesen mosolygott, mondta lehet hogy tényleg jó lenne.

Nem tudom lesz-e belőle valami, vagy sem, mindenesetre elhoztam most ide a kolostor udvarára, hogy legalább az idelátogatók részesedhessenek ebből a csodából.

Itt két dal hallható tőle. 1998-ból származik a felvétel Olaszországból, ahol Shri Mataji előtt játszott ekkor. És több száz sahaja jógi előtt, mert egy szeminárium volt akkor ott. Úgynevezett Sahasrara Puja. És az azt megelőző estén játszott. Hallgasd elmélyülten, meditálj vele. Érdemes.


Ez a felvétel pedig néhány éve készült itt Bécsben.




Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén


Ha tetszett, akkor talán ez is fog:

- Sanjay Talwar A Legenda >>>

- ...és új dala >>>



2016. január 30., szombat

Országos Hírlap


Különös olvasmányra bukkantam a napokban. 
Az Országos Hírlap legelső számára 1897-ből. 

Érdekes volt olvasni a korabeli cikkeket és híreket. A reklámokat, a kulturális témákat, vagy épp a tőzsdehíreket. Kicsit olyan érzésem volt, hogy az évszázadok talán gyorsabban változnak körülöttünk, mint amennyire mi magunk. Az emberi természet. Erre talán jó példa lehet egy cikk is az újságból:

" A multbalátók.

A prófétálás tudvalevőleg sohasem volt könnyű mesterség, mert aki jövendölni mert, biztosra vehette, hogy a história Sturm Albertje - a következő nap - már rája czáfol és kimondja jövendölésére, hogy "minden alapot nélkülöz". Ellenben minden idők szaporán termelték a multbalátókat, azt a spéciest, amely a legváratlanabb fordulatra is készen volt s a legszenzációsabb fordulathoz is odatapasztotta azt a megjegyzést tudtam! Mikor hire járt, hogy Petőfi a szibériai ólombányákban dolgozik s mikor kitünt, hogy Zichy Nándor voltaképpen karrier-vadásznak tartja Apponyit, mindenkinek elállhatott a szava, de a multbalátók egykedvüen dörmögték: tudtuk!

Mert a multbalátókat váratlan nem lepik meg, váratlan fordulatokat ők egyszerűen nem is ismernek. Most is, amikor az egész világ bizonyos megdöbbenéssel lesi a Dreyfus-ügyben beállott fordulatot: csak ők maradnak nyugodtan, a multbalátók, a Tudtam Gergelyek, akik régen tudták, hogy a fordulat be fog következni. Száz formában ismétlik, hogy mindig ártatlannak hitték a szegény Dreyfus kapitányt s nemcsak párisi, de a budapesti s a legkisebb vidéki kávéházak is hemzsegnek most a Tudtam Gergelyektől, akik három esztendeje rejtegették magukban a titkot, hogy a szegény kapitányt ártatlanul számkivetették az Ördögszigetre.

Tudtam - hangzik Párisban és tudtam - hangzik az utolsó mezővároskában. Ha azonban bekövetkeznék az az ujabb fordulat, hogy a derék Dreyfus kapitány mégis csak csinált valami suskust s ez a mai hűhó csak jól kieszelt manőver, akkor a közönséges világ talán megint megnémul az ámulattól, de a multbalátó akkor is nyugodtan fog pöfékelni. Én istenem - mi ebben a meglepő? Tudtam, ezt is tudtam...
"


* * *

Meditatív ücsörgésünk és ráérős szemlélődésünk
mai helyszíne és padja pedig:


A fotót én készítettem
egy kellemes délutáni séta alkalmával.
Helyszín, Wien Joseph Kainz Park.
Nagyításhoz klikk a képre!



Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén


Ha tetszett, akkor talán ezek is:

- Sína báró >>>

- A haza bölcse >>>

- Békebeli kávéházak hangulata >>>

- A Kert és a Műhely >>>