Tél

Ismétlés. Újraolvasás. Újragondolás.

Ennek a jegyében jöjjenek ismét az elmúlt három hónap témái:


DECEMBER

- Charlie távozott >>>

- A stratégia története >>>

- Chicagói asszonyok >>>

- Hauszner Sándor fotóművész kiállítása >>


JANUÁR

- Újévi Koncert Hegykőn >>

- Jon Fosse: magány és misztika, téboly és csend >>

- A Kecske ünnepe >>

- Mandala 19. >>

- Ház a hegyen >>>


FEBRUÁR

- Mit üzen az ég? >>>

- Mit üzen a múlt? >>>

- Mit üzen a betegség? >>>

- - -

Korábbi évek téli, kolostoros blogbejegyzései:

2023 tél >>>
2022 tél >>>
2021 tél >>>
2020 tél >>>
2019 tél >>>

2018 tél >>>

2017 tél >>>

2016 tél >>>
2015 tél >>>
2014 tél >>>
2013 tél >>>
2012 tél >>>
2011 tél >>>

2010, 2009, években még nem kerültek ilyen formában összesítésre a bejegyzések, úgyhogy az akkori, téli bejegyzéseket, simán csak a blog archívumában találod. Kellemes olvasgatást kívánok hozzájuk!

 

 

A Kolostor Őre

Mit üzen a betegség?

Nagyításhoz klikk a képre!

Hosszú hideg folyosó végén tolószék. Üresen áll, várja gazdáját. Ahogy elnézem, még viszonylag új lehet, modernebb szerkezet. Egy nagy sóhaj kíséretében az jár a fejemben: vajon mit üzen a betegség?

Öregség, baleset, vagy talán betegségben nyújt segítséget a folyosó végén e magányos szerkezet. Egyik sem könnyű ügy. A létezés nehéz pillanatai ezek. Hosszú hideg folyosó végén tolószék. Mi történhetett?

A gazdája legyengülve az égre tekint, fel a fénybe, és átkozódik, netán hálát mond. Valamit talán épp túlélt, vagy lehet hogy valamit elveszített. Bonyolult, súlyos történetek ezek. És közben csak nem hagy nyugodni a kérdés: mit üzen a betegség?

Félisteneket is látunk néha megroppani, újságolja kínjukat a média bőszen, hát még az egyszerű halandókat. Rég búcsút mondtunk az Édenkertnek, azóta fáj, húzódik és sajog, ráadásul mintha a Magasztos Égi Hang is nehezebben jutna már el hozzánk. Nem tiszta a vétel, furán szól a távoli frekvencia. Mit mond? Te hallod? Lehet, hogy kódolnunk kéne az adást? Vagy csak a saját sistergő zsizsegésünktől nem halljuk tisztán az üzenetet?

Nincs itt semmiféle látnivaló. Mondják ezt sokan: begipszeljük, bevarrjuk, levágjuk, kivágjuk, megkemózzuk, aztán lesz, ami lesz, ne tessék rágni magát a miérten, nem érdemes. De bizony, sok itt a látni és a töprengeni való. Mondja ezt egy másik, szintén jelentős tömeg: gondold át, fejtsd meg, neked szól, hisz nem véletlen. A páciens meg ül, ablakon kitekint és mereng. Vajon tényleg, mit üzenhet a betegség? Üzen bármit is? Valami általánosat, vagy inkább egyedit?

Gyógyító jöjj, enyhítsd a kínt! De kinek szól a felhívás? A diplomás fehér köpenynek, vagy a bozontos barlangmélyi vajákosnak, esetleg egy gyóntatónak, vagy terapeutának, égi angyaloknak, vagy egy akármilyen-csakjöjjön-ésgyorsan megmentőnek? Kiben bízunk, miben bízunk, és legfőképpen: halljuk-e az üzenetet? Már ha szándékában áll-e bármit is mondani a betegségnek. Van üzenet?

Hosszú hideg folyosó végén tolószék. És csend. Halk szavak, suttogás. Itt most minden sokkal hangosabb a folyosó csendjében. Minden egyes rezdülés egy hatalmas hangvihar. Belül szól, vagy kívül? Netán fentről jön? Azon tűnődöm az ajtón innen: vajon mit üzen a betegség?

Jó kis rejtvény. Kereszt? Mindenki cipeli, és próbálja megfejteni, az üzenetet, a megoldást, a titkot, a hangot, a kódot, azelőtt még mielőtt a zavaró sistergés teljesen megszűnne, és lemaradnánk az adásról, annak igazi és valódi tartalmáról.


A Kolostor Őre



ui: A fenti írás pár napja a Librariuson jelent meg >>

Mit üzen a múlt?

Nagyításhoz klikk a képre!

A vaskapu hívogatóan nyitva, és az évszázados kastélykertbe lépve azon tűnődöm: mit üzen a múlt?

Régi kőfalak, omladozó tető, belül talán szellemlakta kihalt termek. Sokat látott régi öreg fák szemlélik egykedvűen az évszakok változását a kertben. Elképzelem, ahogy a lehullott levelek közt lépked elmélyülten Poirot, hiszen beleillik a tájba, esetleg egy Esterházy gróf tárgyal fölényesen a birtok intézőjével, vagy talán a Guy Ritchie féle Gentlemen film arisztokratái kötnek éppen zűrös alakokkal üzletet. Különös egy kastélykert, sok történetet és titkok őrizhet. De mit üzen? Mond-e bármit is a múlt számunkra, üzen-e valamit? Vagy teljes csönd és némaság?

Kérdőn lépkedek a fák alatt és az épület kőfalait nézem. Belül talán hatalmas termek, amikben régen bálok voltak, háborús tanácskozások, buja vágyak, örökösödési viták, no és hosszan elnyújtott lusta úri délutánok, szivar, kávék, fánkok és teák. Kisasszonyok nevetgéltek miközben kérőre vártak, és szöktetésre, párizsi divatlapokra, vagy háborúból visszatért feszes bajuszokra. Ez mind szép és érdekes, de üzen is valamit a múlt, vagy csak távoli ábrándkép? Arrébb rúgok egy követ, kis hídon átmegyek, tűnődöm és képzelgek. Ma már talán csak szellemek lakják a romokat és e különös kertet.

Puzsér Róberték nagysikerű rendezvényén, amit a cimborájával Farkas Attila Mártonnal működtetnek, az "Apu", a sörözős hangulatú hőbörgő kocsmafilozófálás, na ott jelenik meg rendszeresen egy poszter, rajta a felirat: a jövő az, ami lenni szokott.

A kastélykert történetei, izgalmai és drámái talán nem mások, mint a már jól begyakorolt és megszokott, évezredes emberi játszmák. Talán nincs is nagy különbség a mélyben. Boldogság és csalódás, remény és kilátástalanság, szerelem, család, vagyon, vallás, fiatalság, öregség, élet, halál, gyász. A jól ismert régi történetek: Káin, Jákob, József, Rómeó és Júlia, és sorolhatnánk. Ha volt könyvtárszoba a kastélyban, az ottani kötetekben is sok-sok ismerős alaptörténet lehetett a hiúról, a gőgösről, a királyról, a hódítóról és a gyilkosról, a szentről és a szerelmesről, és természetesen a többiekről. De vajon tényleg, most komolyan: mit üzen a régmúlt?

Talán mást mond a múlt egy építésznek, és mást egy közgazdásznak. Másról mesél egy politikusnak, és másról egy orvosnak. A múlt egy másik oldalára figyelhet a cukrász, vagy egy jogász, egy kertész, vagy egy borász. Filozófusok, tanárok és papok, térképkészítők, színészek és mágusok, talán mind-mind a múlt különböző üzeneteit hallgatják. De mit hallgatunk mi magunk? Tekintetünket hová fordítjuk?

A kastélykertet bebarangolva a régi évszázadok hangulata járt át, miközben eltelt a délután. Így aztán a kijárat felé vettem az irányt. Búcsúzóul még megszorongattam a hideg vaskaput, megpaskoltam a régi kőkerítést, és visszanéztem a rogyadozó tetőszerkezetre. Talán jó ideig egyben tartják még a szellemek.


A Kolostor Őre



ui: A fenti írás a napokban jelent meg a Librariuson >>

Mit üzen az ég?

Nagyításhoz klikk a képre!

Valahol Ausztriában, benne a délutánban, egyedül a tájban. Mit üzen az ég? Talán egyáltalán semmit. Talán valami rendkívülit. Valahol Ausztriában, benne a délutánban. Egyedül a tájban.

Akar az ég egyáltalán bármit is mondani? Van-e fülünk rá meghallani? Vagy csupán bárgyún tekintünk a messzeségbe, kérdőn, érdeklődve, esetleg lenyűgözve? És a hetedik napon megpihent. Valahol Ausztriában, benne a délutánban.

Igen, ott és akkor készült a kép. Egyedül a tájban. Autó leállít, megpihen, ablak lehúz, a pillanat fixálódik, és digitális lenyomatként rögzül. Valahol Ausztriában, bizony benne ebben a különös délutánban.

A pillanat elmúltával valószínűleg a nap lemegy, és hamarosan este lesz. Valószínűleg. Milyen szép szó. Wahrscheinlich. Így milyen?

Valahol Ausztriában, már bőven benne a délutánban: mit akar elmondani, mit üzen az ég? Hogy szólítja meg a vándort? Wahrscheinlich németül? Tiroli dialekt, vagy wiener? Ha kell, estére schnitzel? Mert hát, hason keresztül üzen? Esetleg above all, nyelvek és mindenek felett a képi világ üzen? Vagy az ég a szenzualitás jegyében küldi a karcoló, esetleg simogató szelet? Így mondja el, hogy szeret? Szeret?

Valahol Ausztriában, benne a délutánban, egyedül a tájban, lehet hogy az ég egyáltalán nem üzen semmit, hiába fotózom, csupán belső intuitív világomban moccan valami. Néma tartomány, mozdulatlan rezdülés, zen koan, föld, felhő, fény, aztán ablak felhúz, autó indít, és a vándor mehet. Mehet?

Valahol Ausztriában, benne a délutánban szél fú, már ki tudja mióta. Talán a hetedik nap előtt született. Azzal a feladattal, hogy olykor karcoljon, máskor simogasson. Tehát, valahol Ausztriában, egy vándor halad mozdulatlan, írnok tekint lapja fölé, és tűnődik csendesen, kérdőn: mond-e bármit is az ég, van-e üzenet, megfejtendő?


A Kolostor Őre



ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>