2023. január 23., hétfő

Annie Ernaux: Évek

Ha ősközösségben élnénk távoli barlangban tábortüzek mellett, akkor Annie Ernaux egy olyan varázsanyó lenne, akinek meséjét hosszan hallgatnánk egy jól sikerült vadászat után a csillagok alatt. Korábbi barlangokról mesélne, régi vadászatról, más törzsek tagjairól, és csupa-csupa érdekes dologról. A lobogó tűz fényében láthatnánk arcának kedvességét, huncutságát, örömét és nyugalmát, kínjait és fájdalmát.

Modern korban élünk, így aztán a barlangot lakóparkra, a tábortüzet kandallóra cseréltük. Radiátorok és hűtőszekrények társasága fogadja a "vadászatból" hazatért és megfáradt lényünket, de a mesék továbbra is elbűvölnek. Néha a mozi, vagy a kábeltv adja meg, néha pedig az internet. Annie Ernaux varázsanyó meséi azonban könyveken keresztül érnek el hozzánk.

A háború utáni modern Franciaország nagy krónikásának tartják. Talán nem alaptalanul, hiszen tavaly irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták. Életművéből az Évek című könyvét olvastam a napokban, ami teljesen elbűvölt.

A teljes írás
a Librarius portálon olvasható itt >>


A Kolostor Őre


2023. január 16., hétfő

Mellettem elférsz

A Grecsó-Univerzum lassan és kitartóan hömpölygő pályája elért hozzám is, megérintett, elragadott, és egyik bolygójával együtt utazva keringtem most három fantasztikus napot.

A könyveknek is megvan a maguk sorsa, szól a klasszikus mondás, amit talán annyival kiegészíthetek: benne minden olvasóval. Néhány éve figyelem már Grecsó Krisztián tevékenységét (interjúk, cikkek, stb.), azonban a bolygók együttállása csak most hozta el azt a pillanatot, amikor egy könyvét olvastam.

Mellettem elférsz

Sokatmondó cím, ami aztán egyre mélyebb önismereti utazásra viszi az olvasót. Az élet nagy kérdései kerülnek terítékre, úgymint: kik vagyunk? Honnan jövünk és hová tartunk?

No, nem kell megijedni, nem kollektív utazás ez a neander-völgy, vagy a buddhista templomok világába, "csupán" egy fiatalember útja a családi drámák ágas-bogas erdejében. Többgenerációs dilemmák, félelmek, sorsok, drámák, élet és halál. A tanyavilág karaktereitől a pesti flaszter kihívásain át, italos üvegek, asszonyi combok, kisiklott karrierek, különös szerelmek, falu, város, háborúk, kamaszok és öregek, józanok és alkeszek.

Sodró lendülettel halad

a könyv oldalról-oldalra a családi drámák mélyére, a sorsüzenetek rejtélyeinek megfejtésében, amikor a vége felé egy kilencven éves öregasszonyban felmerül az alapvető dilemma: van ennek az egésznek valami értelme?

Vajon értelmes dolog egyáltalán ennyire mélyre leásni, a személyiség és egy kisközösség résztvevőinek (ezesetben a család) egészen privát, már-már tudatalatti világában elmerülni?

Mivel nem rendelkezem


se a Grecsó-Univerzum, se a Neander-Völgy, se egy Buddhista-Templom bölcsességével, ezért a végső választ ne tőlem várja a kedves olvasó, hanem ő maga menjen utána.

Egyébként tényleg elgondolkodtató a dilemma. Töprengést ad, nem csupán egy lassú vasárnap délutánra, hanem talán egész életre.

Van értelme a dolgok mélyére leásnunk?

Ha igen, miben reménykedünk, ott mit találunk?

Oké, megvan a rejtély, talán egy kincs, felszínre hoztuk, mi lesz utána, mit kezdünk vele?

Félreértés ne essék, én az ásás pártján állok, nagyon is, de csak óvatosan, együttérzéssel. Munkaterületen könnyen megtörténnek a balesetek.


A Kolostor Őre


2023. január 7., szombat

Mandala 15.


C.G. Jung munkásságából merítve elkezdtem megfesteni én is a magam lélektani mandala-sorozatát. Ez a tizenötödik kép.

Korábbiak:

Mandala 1. >>>
Mandala 2. >>>
Mandala 3. >>>
Mandala 4. >>>
Mandala 5. >>>
Mandala 6. >>>
Mandala 7. >>>
Mandala 8. >>>
Mandala 9. >>>
Mandala 10. >>
Mandala 11. >>
Mandala 12. >>
Mandala 13. >>
Mandala 14. >>

* * *

KÖNYVAJÁNLÓ

 


Különleges könyvajánló azoknak, akiket mélyebben érdekel a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung munkássága, azon belül is a személyiség, a lélek, és az ecset találkozása, avagy a mandalák csodálatos világa.

Séta a mandalák kertjében
Rejtélyes ábrák az önismeret ösvényén

Tartalom

- A szerzőről
- Előszó
- Carl Gustav Jung
- A mandalák rejtélye
- Leonardo da Vinci mandalája
- Churchill mandalái
- Monet mandalája
- A zürichi kör
- A festés mágiája
- Képek
- Utószó
- Korábbi kötetek

A könyv elérhető az Országos Széchényi Könyvtár
online felületén itt >>

A pdf fájl pedig
itt olvasható >>


A Kolostor Őre


2023. január 1., vasárnap

A Fielmann Kastély Különös Története

Befektetés, történelem, üzlet, építészet, vállalkozás, optika, hagyomány, tőzsde, és sok minden más is kapcsolódik az észak-német Schleswig-Holstein tartomány kis városához, Plönhez, annak is a fenséges kastélyához. Alkalmanként megosztok itt a kolostoros blogon olyan befektetési történeteket, amihez valami kötődésem volt vagy van, így lesz ez most is egy különös kastély kapcsán.

Alte Plöner Burg, 1595.


10-16. század

A 10. századtól maradt fenn említés a Plön településen lévő erődítményről, várról. Az évszázadok folyamán többször megsemmisült, újjáépült, átalakult, és tulajdonosváltáson ment át.

17. század

Joachim Ernst herceg a régi plöni kastélyt lebontatta, és újat építtetett az 1630-as években, a Dorothea Augusta hercegnővel történt házasságkötésük alkalmából. Ez a ma is látható kastély. Az épület reneszánsz és barokk jelleget mutat. A kastély nemcsak lakóhelye volt a hercegi párnak, hanem egy különös érdeklődésnek is a központja. Joachim herceget ugyanis elbűvölte a korszak szemészeti és optikai technikája, és a kastély otthont adott ez irányú érdeklődésének is, ugyanis itt gyűjtötte a műszereket és felszereléseket, könyveket és leírásokat. Utódai később bővítették a kastély könyvtárát tízezer darabos könyvgyűjteményre.

18. század

Joachim Ernst herceg utódai három-négy generáció után megfogyatkoztak, így aztán 1722-ben a kastélyt a dán királyi család vette át. Nyári rezidenciaként szolgált az épület, amin a dán király jelentős változásokat hajtott végre. Felújította és ki is bővítette a kastélyt.

19. század

A német-dán háborúban a kastély porosz kézbe került és katonai akadémiává alakították át. Vilmos császár mind a hat fia itt kapott katonai kiképzést.



20. század

Az első világháború után betiltották a katonai iskolákat, így aztán a kastély normál oktatási intézmény lett. A második világháború után bentlakásos gimnáziumként működött, de az évtizedes iskolai használat miatt egyre rosszabb állapotba került, így a század végére a tartomány már vevőt keresett a kastélyra.


21. század

A kétezres évek elején az épület a német Fielmann Részvénytársaság tulajdona lett, akik felújították, és 2004-ben elindult a Fielmann Akadémia, szemészeti továbbképző központ működése, ami a mai napig is tart.

2022. ősz.

Itt lépek be én a történetbe, a magam szerény keretei között, ugyanis hosszú évek óta követtem már a Fielmann AG tevékenységét, azonban 2022 volt az az év, ami olyan nyomott árakat hozott az európai tőkepiacra, hogy megfelelőnek láttam végre, hogy lépjek és pénzt fektessek a Fielmann cég részvényeibe a frankfurti tőzsdén.


Terveim hosszú távra szólnak, ugyanis rendkívül tetszik a cég üzletmenete, és a tulajdonostársak, maguk a részvényesek is. A cég 70%-a továbbra is az alapító Fielmann család tulajdonában van, azonban Marc Fielmann személyében már a második generáció vezeti az üzletet. Több, mint 900 boltjuk van szerte Európában, másfél milliárd euro éves bevétellel és 22 ezer alkalmazottal.

Türelemjáték

Hosszú évekig vártam tehát arra, hogy megfelelő áron szálljak be a cégbe, idén ez megtörtént, ráadásul további vételekkel szeretném növelni a részesedésemet a közeljövőben, miközben igyekszem folyamatosan "szemmel tartani" a fejleményeket.

Vannak olyan befektetéseim amiben már több, mint tíz éve benne vagyok, és nem is tervezem hogy mostanában kiszállok (bár, lenne az az ár amiért mégis), így tekintek erre a optikai cégre is. Hosszú ideig vártam hogy beszálljak, de előreláthatólag ennél sokkal hosszabb ideig leszek majd benne.

A befektetés, mint műfaj magasszintű művelése egy nagy türelemjáték. A kapkodósok kikészülnek, elvéreznek. Tudni kell néha hosszan várni a vételre, és tudni kell hosszan várni az eladásra is. Az évszakok és évtizedek közben pedig lassan és kitartóan hömpölyögnek, jönnek és mennek. Voltak olyan üzleteim, amiben nem voltam ilyen sokáig benne, csupán pár évig, de jobban kedvelem az ilyen hosszabb, ráérősebb, és sokkal gyümölcsözőbb türelemjátékot.


A Kolostor Őre


Hangulatvideó a kastélyban működő Fielmann Akadémiáról:


Youtube Link >>

A képek forrása:

- Schloss Plön Wikipedia >>