2017. október 25., szerda

A trend


Elmélkedésünk tárgyának most a HVG lap osztrák megfelelőjét, a trend magazint hoztam ide, a kolostor falevelekkel borított őszi udvarára. Néhány gondolat a témáról, ami talán segít majd szélesebbre tárni az ablakot, amelyen keresztül a világra, és benne önmagunkra is tekintünk.
 
A trend
 
valami olyasmit jelent hogy, irány, irányzat. Emberek viselkedésének a mozgása, változása és iránya. A trendek folyamatosan itt vannak körülöttünk és bennünk. Érintik a gazdaságot, a politikát, a divatot, beszélgetési stílusunkat, vallásunkat, azt hogy miről tudunk és mennyit, miket használunk és hogy, szóval elég összetett dolog. A méretüket tekintve is különbözőek a trendek. Vannak egészen kicsik, csak néhány embert érintőek, és vannak hatalmasak, akkorák amelyek az egész földön végigfutnak. Elképzelhetetlennek hitt dolgok egyszer csak megtörténnek, és idővel már emberek milliói alkalmazkodnak hozzá. Hát, nem érdekes?
 
Szívesen
 
tanulmányozom tehát ezt az osztrák magazint is, hiszen tanulságos, érdekes és elgondolkodtató dolgokról ír. A HVG -hez hasonlóan próbál a széles társadalmi folyamatokba bepillantást engedni, főleg a gazdaság, de a politika, kultúra, és úgy általában a hétköznapok tekintetében is. Ausztria és a világ dolgairól ír. Arról, hogy mi zajlik az emberek közt most itt a 21. század elején. Vagy mi zajlott épp a múltban, esetleg milyen tapogatózó lépéseket teszünk a jövő irányába. Vajon merre megy a világ, merre haladnak a trendek? Ezekről ír az olvasóknak.
 
Miért jó ez?
 
Sok szempontból. Az ember alapvető kíváncsiságát kielégítheti a világ változását illetően. Egyfajta intellektuális kihívásnak is tekintheti az egészet, mint egy keresztrejtvényt, vagy egy puzzle kirakását. Figyeli a folyamatokat és próbálja összerakni, egymáshoz illeszteni, megfigyelni, tanulságokat levonni, vagy akár a jövőbe mutató dolgokat is kifürkészni.
 
Hasznos lehet akár a konkrét hétköznapi tevékenységében is az embernek, munkálkodjon az élet bármelyik területén. Akár az oktatás, akár a gazdaság, akár a kultúra közegében. Hiszen csak látszólag vannak távol ezek a dolgok egymástól, valójában sokkal de sokkal szorosabb kapcsolatban vannak egymással, mint azt néhány felületes pillantás alapján hinnénk. Mély szálak fűzik össze a társadalom gazdasági és politikai dolgait az oktatással, a kultúrával, vagy akár az egészséggel is. Oda-vissza ható, egymással kölcsönös kapcsolatban lévő folyamatok ezek. Becsukhatjuk a szemünket előttük, de nem hinném hogy ez bölcs lenne.
 
Jobban járunk
 
ha ablakot nyitunk a világra, kitekintünk, majd visszaülünk a karosszékünkbe és átgondoljuk a látottakat. A hűvösebb tél közeledtét pedig egy csésze finom, forró teával köszöntjük. Észrevétlenül átadjuk magunkat a jóleső kortyolgatásnak, a kellemes feloldódásnak, és a trendek sokaságának. Pl. azoknak a folyamatoknak, amelyek az évszázadok alatt csiszolták tökéletesre, és hozták el otthonunkba a teázás misztériumát. A hajósok, az ültetvényesek, a kereskedők, a vásárosok, a termelők, a reklámosok, és a sok-sok millió teakortyolgató ember egymást erősítő és biztató, a teázást kulturális és szociális kapcsolatként is ápoló minden egyes napi mozdulata benne van a mi csészénkben. Évszázados trendek gőzölögnek a bögréinkben. Már csak egy jó újság kell hozzá!
 
 
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
 
Csak Könnyedén
 
 
 
Társadalmi célú hirdetés: