Nagyításhoz klikk a képekre!
Ízletes és tartalmas reggeli közben Zsuzsával azon tanakodtunk a kastélyhotel vastag falai között a Schloss Rosenauban, hogy a tojásrántotta mellett kihajtogatott térképen vajon melyik utat válasszuk, hogy eljussunk úticélunkhoz, a közeli erdő sűrűjében fekvő kőpiramishoz. A hotelban kevés vendég, finom falatok, kint hulló falevelek és csodás őszi idő. Reggeli után még egy erős fekete espresso, aztán térkép a hátizsákba, túrabakancs fel, és irány az erdő!
Magas fák között itt-ott madárhang, távolban pedig az erdészek motoros fűrészei dolgoznak kíméletlenül. A levegő szinte ropogósan friss és hűvös, rajtunk pedig meleg mellény, így aztán könnyedén tapossuk az utat. Beljebb jutunk az erdőbe, egyre beljebb. A környező kis falvak hangjai már halkulnak. Csendesség vesz körül. És az esőzések utáni ázott erdő illata. Fenyőerdő. Imádom ezt. Itt kint a természetben, és bent a szaunában is. Auuuffguuuss - ahogy azt osztrák mondja, és már indul is a felöntés a forró szaunakövekre. Fenyőillat, gyümölcs, menta, vagy egyebek. A szaunavilág izzasztó boldogsága...
A kőpiramisról tájékoztatja a tábla a túrázókat. Azt írják, hogy az építmény történeti háttere a sötétbe vész. Nincs írásos említés róla. Vannak vélemények, amik több ezer évvel ezelőtti kelta temetkezési, vagy istentiszteleti helynek tartják. Más vélemények szerint középkori megfigyelő bázis volt a tűzveszélyek ellen. Most magas fák veszik körül, de korábban nem volt ez így. A környék pusztaság volt, és kiváló kilátás nyílt innen a tájra. A terület a 18. század második felében már gróf Schallenberg Leopold tulajdonában volt, akié a Rosenau Kastély is, és aki szabadkőműves páholyt alapított ott e különös kastély falai közt 1747-ben.
Némán ballagunk tovább az erődben, hiszen tele vagyunk még élményekkel a tegnapi szabadkőműves múzeum látogatása után. Még azt emésztjük csöndben lépkedve. Különös történelmi utazás volt, a mai rejtély-adagunkat pedig itt a szomszédságában lévő kőpiramis adja. Bakancsos lépteink aztán egy információs táblához vezetnek:
Nagyításhoz klikk a képekre!
A kőpiramisról tájékoztatja a tábla a túrázókat. Azt írják, hogy az építmény történeti háttere a sötétbe vész. Nincs írásos említés róla. Vannak vélemények, amik több ezer évvel ezelőtti kelta temetkezési, vagy istentiszteleti helynek tartják. Más vélemények szerint középkori megfigyelő bázis volt a tűzveszélyek ellen. Most magas fák veszik körül, de korábban nem volt ez így. A környék pusztaság volt, és kiváló kilátás nyílt innen a tájra. A terület a 18. század második felében már gróf Schallenberg Leopold tulajdonában volt, akié a Rosenau Kastély is, és aki szabadkőműves páholyt alapított ott e különös kastély falai közt 1747-ben.
Közel járunk, nagyon közel, talán már szemmel is látni... Haladunk, lépkedünk, közelítünk... aztán egyszer csak megérkezünk.
A növények bár benőtték (eszembe jut az "Élet az ember után" című sorozat) itt-ott omladozik is, de mégiscsak van valamifajta rejtélyes üzenete. Mint ahogy a titokzatos erdei várromoknak szokott lenni. Valamikor nagy dolgok történhettek itt. Fontos helyszín, fontos emberekkel. Talán papokkal, talán katonákkal, vezetőkkel, misztikusokkal és gyógyítókkal, ki tudja. Rejtélyes és ködbevésző múlt... Most csak a csönd, a tájra boruló évezredes némaság. Körbejárjuk, megvizsgáljuk innen-onnan.
Négy kör alakú szintből áll, magassága 6,8 méter, átmérője 16,5. Nagyon régi építmény, de vajon mennyi ideig volt használatban? Az is lehet, hogy évszázadokon átugorva, különböző csoportok más-más célokra használták. Beindul a fantáziám.
Lépkedek körbe-körbe, és magamban haladok vissza az évszázadokban. Mit csináltak itt az 1700-as évek szabadkőművesei? Vagy a környékbeli földművesek az 1400-as években. Esetleg az ősi germánok, kelták, és ki tudja még kik, akár több ezer évvel ezelőtt? Őrködtek? Áldoztak, temettek, gyógyítottak, kincset rejtegettek, titkos beavatások, kivégzések, temetések, születések, babonák és mágiák, rítusok és harci imák. Ki tudja. Csak úgy lazán és könnyedén suhannak át fejemben a történelmi képek. Aztán csend, visszatérek a jelenbe. Talán ha szembe jönne velem egy Umberto Eco olvasói és rajongói kör, hónuk alatt a Foucault-ingával, jegyzetekkel és műszerekkel, talán választ tudnának adni kérdéseimre. De nincs itt senki.
Lépkedek körbe-körbe, és magamban haladok vissza az évszázadokban. Mit csináltak itt az 1700-as évek szabadkőművesei? Vagy a környékbeli földművesek az 1400-as években. Esetleg az ősi germánok, kelták, és ki tudja még kik, akár több ezer évvel ezelőtt? Őrködtek? Áldoztak, temettek, gyógyítottak, kincset rejtegettek, titkos beavatások, kivégzések, temetések, születések, babonák és mágiák, rítusok és harci imák. Ki tudja. Csak úgy lazán és könnyedén suhannak át fejemben a történelmi képek. Aztán csend, visszatérek a jelenbe. Talán ha szembe jönne velem egy Umberto Eco olvasói és rajongói kör, hónuk alatt a Foucault-ingával, jegyzetekkel és műszerekkel, talán választ tudnának adni kérdéseimre. De nincs itt senki.
Lépteim közben azt figyelem, hogy tényleg teljesen kihaltnak tűnik az erdő. Hétköznap délelőtt van, nincs más túrázó itt, csak mi ketten Zsuzsával. Szinte lakatlannak tűnik a táj. Elhagyatottság és csendesség. Csak az ősz, és a hamarosan megérkező tél.
A rejtélyes kőpiramis körüli egykori nyüzsgés után talán sokszor, hasonlóan elhagyatott időszak következett az építmény életében. A szeánszok elhalkultak, a mágusok távoztak, az őrszemek kihaltak, és teljes csönd ereszkedett a tájra. Élet az ember után. Csak a madarak, a bogarak, a növények, a moha, a szél, a fagyok és a kánikulák, meg ahogy a hold és a nap váltották egymást: aztán az ősz, a tél, a tavasz, és a nyár.
A Kolostor Őre
A Kolostor Őre
