FOTÓ: Saját felvétel.
Nagyításhoz klikk a képre.
Lassú mozgással változnak a színek, a kabátot szorosabbra húzom,
fülemmel neszeket tapogatok. Az út beton, mellette szántóföld, a
messzeségben hegyek. Az éj közeleg.
Lassú mozgással változnak a
színek, halkul a város, pillednek a szemek, az égen hamarosan világító
kis pontok jelennek majd meg. Addig nem maradok, vacsora vár otthon.
Lassú
mozgással változnak a színek, és lassú mozgással nő a fű is. Csak
legyen, aki lenyírja. Ha mi már nem, mert visszaadtuk a bolygót, talán
lesznek még amik lelegelik, ha meg nem, hát, Istenem.
Lassú
mozgással változnak a színek, de mióta bűvöli a tudatot? Igen, régóta
érzékeljük, de mióta gondolkodunk is rajta? Tűnődésünk hosszú múltra
tekint vissza.
Lassú mozgással változnak a színek. Vászonra
kívánkozik. Kire bízzuk? Monet? Vagy talán Caspar David Friedrich?
Esetleg saját ecset? Nem, nem, saját nem, itt csakis mester jöhet szóba.
Herr Friedrich tökéletes lesz. Ha meglenne a száma, hívnám is. A
távolba, ahogy belenéz, nem néz úgy senki sem. Elfogult vagyok, tudom.
Mint a fiatal vándor a hegyen, aki botjára támaszkodva a ködtengert
szemléli csendesen.
Lassú mozgással változnak a színek. Én innen
úgy látom közel az éj, míg a távolban mások épp a hajnali fényben
gyönyörködnek. Valaki talán ott is pont a mobiljával rögzíti,
fényképezi. Klikk, és zsebre téve már viszi is. Három megabyte-nyi
napfelkelte. Itt pedig lemenőben.
Hallgass már el! - bök oldalba
képzeletbeli olvasóm, aki itt áll mellettem - fotózd gyorsan le, aztán
csak nézzük csöndben - folytatja, és talán igaza is van. Nem kell
mindent kommentálni.
Csak nézzük, oké!?
Oké, benne vagyok.
. . .
. . .
. . .
Gyönyörű.
Tényleg az.
Kösz, hogy megmutattad.
Na, szevasz!
Szevasz.
Maradsz még?
Csak egy kicsit.
Oké.
Azért, majd ne felejtsd el felírni: "Lassú mozgással változnak a színek." Ez tényleg jó mondat. Lehetne vele valamit kezdeni. Vers, szöveg, dal, cikk, bármi, tudod, valami.
Oké.
Szevasz.
A Kolostor Őre
ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>
