Egy író, olvasó, gondolkodó, kalkuláló és befektető, tűnődő és meditáló ember blogja
Caspar David Friedrich és a vándor
Link lekérése
Facebook
X
Pinterest
E-mail
Más alkalmazások
Nagyításhoz klikk a képre!
A kulturális világ az idei évben ünnepelte az egyik legjelentősebb német
festő, Caspar David Friedrich születésnapjának 250. évfordulóját. A
témával azután kezdtem el mélyebben foglalkozni, miután rájöttem, egyik
képén (a fenti) megfestett engem. Egyszer hasonlót éltem már át Claude Monet csónakban ülő alakjával kapcsolatban, és most újra, tessék, én
magam állok ott vándorként a hegyen, legalábbis ennyire ezt érzem Caspar
David Friedrich ecsetvonásából. Nézzük meg a témát részletesebben!
Friedrich egy visszahúzódó különc volt, aki csak alkonyat után hagyta el drezdai házát hosszú sétákra. - írja a Deutsche Welle Alapjaiban változtatta meg a látásmódunkat, benne a táj szemlélését. Nem tudunk már többé egy naplementét úgy nézni, hogy ne gondolnánk Friedrichre. - említi a kurátor Holger Birkholz
Azt sugallja, hogy a természetfeletti létezik, de nem válik ideológussá, vagy misszionáriussá. - mondja egy interjúban Florian Illies művészettörténész.
Ő a közvetítő a végtelen táj
és a kép nézője között. Ahogy hátat fordít nekünk, belemerülve a
természet szemléletébe, figyelmeztet a magunk hasonló, szemlélődő
testartására, így minket is részesévé, a szó szoros értelmében
szereplőjévé tesz a lenyűgöző látványnak.- írja könyvében a művészettörténész Beke László A városból érkezett vándorok, akik Friedrich képein újra és újra
feltűnnek, valójában megváltásra váró emberek, akik bejárhatatlan
labirintusban tévelyegnek, amelyben nehéz megnyugtató értelemre találni.
- írja idén egy esszében Földényi F. László
Nos, első lendületre így bemelegítésnek ennyi idézet talán elég is. Térjünk rá a személyesebb vonulatra. Caspar David Friedrich azon képei nyűgöznek le engem igazán, ahol a háttal lévő alakok szemlélik a...ööö... mit is? Zavarba ejtő lehet a kérdés, mert elsőre egyértelműnek tűnik a válasz: naplementét néznek, tengert, felhőket, hajókat, ilyesmit. Mégis, valahogy több van emögött. Nekem úgy tűnik, hogy a szemlélődés, a tűnődés, a válaszkeresés maga. És ez engem nagyon megfog.
Korunk selfie-kultúrájában, ahol mindannyian toljuk bele a pofánkat...
elnézést, tehát a derűs mosolyunkat a fotóba, ennek teljesen ellenkezője a festő képein látható alakok. Nem magamutogatók, hanem
szerényen szemlélődők. Ők a csendesen tűnődők. És ez érint meg engem
nagyon. Ráadásul, alakjai közül leginkább ez a bejegyzés elején látható
vándor érint meg leginkább ott a sziklákon a ködtenger felett. Hajába belekap a szél, szinte
érezzük a hűvös légáramlást, lábának izmaiban pedig a hosszú út utáni
feszültséget és fáradtságot, a táj szépségét, és testtartásának sokatmondó üzenetét.
Ahogy ott áll, van benne némi hetykeség, de ott van az alázat is, a
magabiztosság, de a kíváncsiság, a keresés, a messzire tekintés is, a
sorsba belenézés, figyelés, várakozás, hallgatás, a vándorlás, és sok minden
más.
A feljebb említett Földényi F. László 1986-ban már írt egy remek könyvet a festőről, amiben így jellemzi műveit:
"És mégis, ezek a szemérmetlenül szenvedélyes képek, Friedrich többi festményéhez hasonlóan, hihetetlenül elegáns festmények: választékosak, kimértek. A mélyben mindig ott izzik a szenvedély; de az ábrázolás minden esetben rendkívül higgadt. E szenvedélyekkel teli festészet korántsem szenvedélyes. Ellenkezőleg: halk és hűvös, néha pedig dermesztően hideg. Az önfegyelem példaképei ezek a festmények; az önfegyelemé, amely ez esetben nem az élettel szemben tanúsított makacsságnak, hanem a belátásnak a jele."
Caspar David Friedrich munkássága nagy kedvencemmé vált. Lenyűgöző kapcsolat ez a művészet és az emberi természet között. Néhány ecsetvonás mennyi mindent elmond, és milyen ablakokat nyit meg. Micsoda üzenetet közvetít. Szinte archetipikus ez a jelenet: a hegy tetején ott az örök vándor, ahogy a messzeségbe pillant, a ködös távolba.És ezt érzem magamban már régóta. A vándorlás és a szemlélődés örök szellemét.
A Kolostor Őre
ui: Itt lesz egy csodálatos dokumentumfilm az Arte művészeti csatorna közreműködésével Caspar David Friedrichről. Érdemes megnézni, mert egy nem mindennapi alkotó életébe és műveibe tekinthetünk be:
Avagy, hogyan haladsz életed nagy kirakós játékában? Mindannyian ismerjük azokat a bizonyos puzzle, kirakós játékokat, amikor is adva van egy nagy kép, amely kis részekre lett szétdarabolva, és nekünk kell összeraknunk. Már a kisgyerekek részére is készülnek ilyenek. Ezek persze még egyszerűbbek, könnyebb képek, és nincsenek is túl sok apró részre bontva. Vannak azonban komolyabb, igazi kihívás elé állító hatalmas, több ezer darabra bontott kirakósok is. Ezeket az ember csak nagy nagy türelemmel, odafigyeléssel, és sok-sok idő alatt tudja kirakni. Hasonlóképpen, ahogy életünk kis részleteit is rakosgatjuk egymás mellé, hogy végül kirajzolódjon a nagy és teljes kép. Itt most ezzel kapcsolatban olvashatsz néhány jótanácsot, hogy életed kirakós játéka ne stresszel, értetlenkedéssel és idegbajjal töltött események sorozata legyen, hanem egy igazán örömteli, harmonikus és emelkedett időtöltés. Legújabb cikkemet az alábbi portálokon olvashatod. TudatosLét >> NőiPortál >> RoyalMag...
Különös tárlavezetésen vettem részt a Néprajzi Múzeumban. Inspiráló együttműködésre lépett egy projektre a Magvető Kiadó és a Néprajzi Múzeum, ugyanis régi képekhez kapcsolódó irodalmi szövegeket vártak egy pályázat keretében. A régi fotókból párat meg lehetett tekinteni a neten, de a múzeum egy gazdag kiállítást is szervezett belőle. Erre hívta meg egy tárlatvezetéssel egybekötött találkozóra most azokat, akik írtak novellát a projekthez. Ezen az eseményen vettem részt, ahol a kiállítás kurátora, dr. Bata Tímea vezette körbe a résztvevőket, és lenyűgőző dolgokat mesélt a százéves képekkel kapcsolatban. Inspirálóak voltak a képek, szinte egy időutazáson vettünk részt. A régmúlt emberei és hangulata köszönt vissza a korabeli fekete-fehér fotókon, ami nemcsak a novella írókat, de a kurátor elmondása alapján a múzeumi kollégákat is mélyen megérintették. A régi fotókat és a hozzájuk kapcsolódó mostani írásokat nagy érdeklődéssel fogadták a projektben résztv...
A padlón feküdtem mozdulatlanul, és mintha lassú hömpölygésbe kezdett volna a szoba. A vidéki kúriában voltam, az elvonulásra szolgáló kellemes alkotói házban, amit lelki ecsetek kreáltak a fantáziám belső vásznán. A kúria százéves falai körül hatalmas fák, kert, nyugodt vidék. Belül pedig most épp fekszem a földön, és a padló mintha hullámozni kezdene. Az idő mozgatja, a színek és az ábrák. Öt évnyi lélektani mandalafestmény fekszik előttem a padlón kiterítve. Ezeket az ábrákat figyelem, és mintha egy lélektani hömpölygésbe társult volna be, már nemcsak a padló, hanem a szoba és a ház is, mert mozog, hullámzik, életre kelt. Fekszem a földön, előttem a mandalák, és egy hömpölygő utazás veszi kezdetét. Az időn és a téren át haladok keresztül az ecset sörtéjének mozgása mentén. Tekintetem végigfut az évek alatt megfestett huszonnyolc képen, és mint egy vizuális napló engednek bepillantást az időbe és a lélekbe. Valami felé mintha húzna az ecset. Hullámzik a padló...
