C.G. Jung az alkotói házban
Amikor nem mandalákat festettem, akkor írással foglalkoztam az alkotói házban. Novellák, naplók, levelek, különböző feljegyzések. Főleg laptopon, de szerettem a régi módszerekkel is írni, hagyományosan kézzel és füzetbe. A vidéki táj őszi látképe most is inspirálólag hatott. Ültem hosszan a csendben, és csak hagytam hogy felszínre jöjjenek a gondolatok, amik aztán mondatokká, bekezdéssé formálódtak. A papírra vetett témáim közül volt egy egészen különleges: az álomfejtés.
Hosszú évek óta foglalkoztam a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung munkásságával. Több könyve is ott volt mellettem az alkotói házban. Ezekben hosszan és mélyen ír az álomelemzésről. Már maga a környezet, ott az erdő mellett a nagy fákkal ölelt alkotói házam is álomszerű volt, hiszen a képzeletemben létezett. A fantáziám egy varázslatos vidéke volt ez, ahová elvonultam alkotni, meditálni, magamban lenni. Itt foglalkoztam a svájci mester és a tanítványai által az álmaim megfejtésével. Semmi babonás boszorkányság, hanem a jungiánus pszichológia inspirációja. Ezt hívtam segítségül, hogy megértsem lelkem mélyének üzenetét, ami az esti álomképeken keresztül kíván eljutni a tudatomhoz. Ehhez is szükségem volt tollra és papírra.
Úgy kezdődött mindig a rituálé, hogyha egy sejtelmes, mély, megrázó, vagy éppen elgondolkodtató álmom volt az éjszaka folyamán, akkor a következő nap próbáltam azt megfejteni. Leültem, és egy üres fehér lap közepén húztam egy egyenes vonalat fentről lefelé függőlegesen. Kettéosztottam a lapot. A baloldali részre felírtam az álmot, legalábbis azt amire emlékeztem belőle. Nem egy folyamatos szövegtörzsként írtam, hanem elemekre bontottam az álmot, és azokat külön új bekezdésekbe jegyeztem fel. Az álom nyitójelenete itt és itt, ilyen és ilyen környezetben volt, ezek és ezek az emberek szerepeltek benne. Valahogy így indítottam az első bekezdést. Aztán a következőkbe jött, hogy ki mit csinált az álomban, vagy mit nem, mi volt az üzenet, a környezet, a hangulat. Mindig újabb bekezdésben, amikor fordulat állt be az álomban, amikor új helyszín, vagy új szereplők, új történés lett. Mintha egy novella készült volna, csak itt a történetet a Tudattalan írta, én csupán papírra vetem. Hírcsatornák tudósításainak a pontosságával igyekeztem lejegyezni az álmot, szinte már BBC-s etika és precizitás, hogy semmi részlet ne maradjon ki, ott álljon minden leírva. Így mentem végig az álom történésein a kettéosztott lap baloldalán. Ami az este folyamán a tudatom vásznán lepörgött, azt pontosan leírtam az elejétől a végéig. Hogy kezdődött, kik szerepeltek benne, hol voltak, mit csináltak, hogyan alakult a történet és hogyan fejeződött be. Mindent. Akár rövid volt az álom, akár hosszú. Ha nem emlékeztem pontosan, akkor ültem a fehér lap fölött, becsuktam a szemem, és egyfajta meditációs állapotban próbáltam visszatérni az álomba, és visszaemlékezni a részletekre. Ha sikerült, akkor leírtam, ha nem, akkor hagytam. Az álom leírásának végeztével párszor átolvastam, hogy valóban semmit sem hagytam ki és jól emlékszem-e. Amikor ezzel végeztem, rákanyarodtam a kettéosztott lap jobboldali üres részére.
Érzékenyebb munkára volt szükség ebben a következő fejezetben, nem a pontos BBC-s tudósítói hozzáállásra, inkább a sajtó "vélemény" rovatának egyéni és intuitív hangjára. A lap jobboldalára ugyanis kommentárokat írtam, amik a baloldali bejegyzésekhez kapcsolódtak. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy elolvastam a baloldali álomleírás első bekezdését, majd ezzel kapcsolatban a jobboldalra felírtam, hogy mi jut róla az eszembe. Tehát: baloldalon a tény, jobboldalon a vélemény. Tényszerűen úgy indult az álom, hogy... itt és itt jártam, ilyen és olyan emberekkel, a véleményem pedig az, hogy ez a helyszín emlékeztet engem erre és erre a helyszínre, ezekről az emberekről pedig ez és ez jut eszembe. Ennél a pontnál már többet időztem. Alaposan végigmentem az adott bekezdés elemein, és aprólékosan végigvettem, mi jut róluk eszembe. Egy korábbi emlék, élmény, benyomás, vélemény, gondolat vagy érzés. Ha nem jutott eszembe semmi, akkor ismét becsuktam a szemem, és meditáltam magamban, hagytam, hogy dolgozzon a lélek, a tudattalan dimenziók mélysége. Ellenkező módszert is alkalmaztam néha, tehát pont fordítva, hangosan olvastam fel magamnak az álom adott részét, hátha a hangosan kimondott szó fog valami emléket és élményt előhívni.
Lépésről-lépésre így haladtam végig az álmon, a papír baloldalára felírt szakaszokkal, jobbra pedig, hogy mi jut róluk eszembe. Néha ez nem könnyű, mert az emberenek őszintén kell szembenéznie önmagával és a gondolataival, az emlékeivel és az érzéseivel, ha eredményre kíván jutni. Ahhoz, hogy megértse az álmai üzenetét őszintének kell lennie önmagával. Ha így tesz, akkor egyre érdekesebb és mélyebb képzettársításokhoz juthat el az álom eredeti történetével kapcsolatban, és ekkor kezd megvilágosodni, hogy az álom valami teljesen másról szól ahhoz képest, mint amit első ránézésre üzen. Mintha az ott megjelenő történet csupán szimbóluma lenne valami másnak. Mintha a Tudattalan becsomagolná az eredeti üzenetet. Mintha egy rejtvényt adna nekünk, amit úgy kell szépen lassan kibontanunk, hogy közben önmagunk mélyére tekintünk. Ez nem könnyű! Ehhez jó ha van tapasztalat, tudás, és őszinteség. Én magam is botladozom még ezekben, de segítségemre vannak C.G. Jung könyvei, és azok a művek, amiket a tanítványai, és az utánuk jövő pszichológus generációk vetettek papírra. Esettanulmányok ezek, útmutatók, példázatok. Ha sok ilyet olvas az ember, és ezeknek mintájára elkezdi türelemmel, őszinteséggel és kellő tudatossággal megfigyelni a saját álmait, különös üzenetekre bukkanhat. Az élet nagy levelesládája nyílik meg ekkor, hogy átadjon valami fontos üzenetet. Olyat, ami hatással van aztán sok mindenre: karrierre, párkapcsolatra, életútra és hangulatra, békességre és háborúra. Segít a múlt megértésében és a jövő formálásában.
Az álomelemzéssel néha sikerül hamar végeznem, néha viszont megrekedek, és több napig is eltart. Ilyenkor félreteszem, később visszatérek majd hozzá. A nemzetközi tudományos jungánius közösségből hozzám maga C.G. Jung és Marie-Louise von Franz áll közel lélekben, és amikor elakadok egy-egy álommal, akkor rájuk gondolok, vajon ők mit tanácsolnának. Ilyenkor fellapozom egy-egy könyvüket, csak úgy találomra, a véletlenre bízom ekkor a fejezetet és az üzenetet, lapozok, olvasok, keresek, kutatok, de inkább csak úgy spontán, mint tudatosan, és néha ekkor kerül a figyelmembe valamilyen fontos mondat, ami átlendít a holtponton.
Az alkotói házam képzeletbeli kertjében tehát ilyen önismereti munkával is foglalkozom, aztán főzök egy remek teát, a kedvencemet, feketét, bergamot ízesítéssel, méz és citrom, a gőzölgő csészével pedig kiülök a teraszra. Nagy szippantás a hűvös őszi levegőből, és csak úgy tűnődöm a világon. A környező fákon, az életen és önmagamon. Amikor elfogyott a tea, boldogan visszatérek a mandalák világához, a jegyzetekhez és a novellákhoz, az alkotáshoz. Így teljesíti be ez a különleges ház a sorsát, talán az égiek akaratát.
A Kolostor Őre
ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson
Kapcsolódó bejegyzések:
- C.G. Jung, a misztikus pszichológus
- Marie-Louise von Franz és az álomelemzés
- Marie-Louise von Franz és a remeteház
- Verena Kast és az álmok
- James Hollis, Az élet második fele
- Polcz Alaine, Álomnapló >>
- A jungiánusok
1) Az alkotói ház varázsa
2) Térkép és veszély
3) Kiterítve
4) Sivatag
5) Hőbörgés a főtéren
6) Pulzáló tó
7) Őszi égbolt
8) Démonok
9) Őszi idill
10) Üres vászon
