Pulzáló tó az alkotói ház mellett

Csöndes és meditatív napokat töltöttem az alkotói házban, abban, ami a valóság és a képzeletem határán feküdt fantáziafölde kertjében. Száz éves lehetett a ház az erdő mellett, a kertben nagy fák, a közelben pedig egy tó, ami pulzált, mint egy lassú, de stabil szívdobbanás, ami már évezredek óta lüktet. Hétköznapi szem nem látja, nem érzékeli ezt a lüktetést, le kell hozzá lassulni. Együtt kell lélegezni a tóval, és az egész környezettel. Nekem is csak néha sikerült.

Végeztél, öregem, mész vissza a városba? - kérdezte a szomszéd a kerítésen átszólva, mikor látta, hogy zárom a ház ajtaját. Nem, dehogyis - feleltem - van még pár dolog, amit meg akarok festeni. Írni is akarok, úgyhogy néhány napig még biztosan maradok, csak a tóhoz megyek most le. Ááá - derült fel az arca - egy kis inspirációs séta, mi?! Valami olyasmi, szomszéd úr, igen, lemegyek a tóhoz kicsit levegőzni. Vigyázz a stéggel, kezd elég ramaty állapotban lenni - figyelmeztetett, aztán búcsúztunk.

Nagy fák, kis ösvények, legelők és rétek, aztán szemem előtt az elterülő kékség. Kedveltem a tóhoz vezető utat. Lassú léptek, légzés, szemlélődés. Nem volt nagy a tó, de tiszta a vize, és kevesen ismerik. Felkapott strandokra és más tavakra jártak a környékbeliek, ez inkább amolyan csöndes meditációs objektum volt a magamfajta tűnődők számára. Az elvonulást a képzeletbeli alkotói házamba néha megszakítottam nagyobb sétákkal, meditációval és szemlélődéssel, inspirációs délutánokkal vagy estékkel. Fantáziafölde egyik kiváló helye volt ehhez a tó. Körbesétáltam, majd óvatosan rámentem a stégre. Semmi hirtelen mozdulat, megfontoltság, óvatosság, tájcsiszerű léptek, majd leültem a régi deszkákra, a lábamat pedig belógattam a vízbe.

Tőzsdei hullámok jutottak eszembe a tó vizéről, aminek felszínét most enyhe szellő fodrozta. Pár napja érkeztem meg az alkotói házba, és a magam mögött hagyott világ híreiben közepes méretű tőzsdei turbulenciák zajlottak éppen. Hullámzott az SP500 index, de az európai STOXX EUROPE 600 is, a német DAX, meg a többi. Aggodalommal figyelték a befektetők az olajárakat, az állampapírhozamokat és a devizapárokat. Pozícióim kiegyensúlyozottak voltak. Egy része hosszútávú részvényekbe fektetve, az utóbbi időben pedig diszkont kincstárjegyeket vettem, de rugalmas voltam az eseményekkel kapcsolatban. A következő heteket viszont az írással és a mandalafestéssel kívántam tölteni. Az alkotói ház erre szolgált, no és a tó, amit ha kellően meditatív és inspiratív állapotban kapok el, akkor érezhetően pulzál. Lélegzik, mozog, talán még üzen is valamit. Halkan súg, megnyugtat, inspirál és ösztönöz.

Képzeletem alkotói házában nem művészeti festmények készültek, hanem a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung inspirációja alapján lélektani mandala-festmények. Amatőr képek ezek, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Napokra, hetekre elvonultam fantáziafölde közepébe, a házba, a csöndbe és a magányba. Kávé, kóla, szendvicsek, az üres lapok és az ecset. A felfrissüléshez pedig tökéletes helyszín volt a közeli tó. Ahogy sokszor, most is csak ültem a stégen, a szellő alábbhagyott, a víz felszíne pedig kisimult. Egyedül voltam. Csönd és nyugalom. Ilyenkor lehetett valami különös és hatalmas erőt megérezni. A tó, az erdő, és a felhők együttes mozdulását. Mintha együtt lélegeznének. Mintha a tó mélyén egy hatalmas testű bálna mozdulna láthatatlanul. Szem nem érzékeli, de a szív és a zsigerek, mintha ráhangolódnának erre a "lélegzésre". Évezredek áramlása be és ki, úgy, hogy fogalmunk sincs, merre van a be, vagy a ki. Csak áramlik. Hallgatom, figyelem, próbálom letapogatni és megérezni. Végtelen nyugalom. Egy mandala belseje lüktet, egy tó mélye pulzál. Talán egy magzat érezheti így belülről anyja szívdobbanását. Messziről érkező hatalmas lüktetés. A szív, az élet, a természet és a lélek.

Nyikorgott a stég, az évtizedek alatt már megfáradt a faanyag és az illesztés. Némi rozsda, kopás, ilyesmi. Nyikorgás lassan tovább, egyre ütemesebben, ahogy a szél is fújni kezdett. Talán a tó búcsúzik most így? Lehet, hogy lassan utamra enged, hogy az est közeledtével térjek inkább vissza az alkotói házba? Lehet. Talán igaza van, hiszen festeni jöttem. A tó körüli séta és a stégen ücsörgés megnyugtatott és inspiratív állapotba hozott, itt az idő tehát visszatérni. Vár az ecset, az üres lap, és a láthatatlan, mindent átölelő dobbanás.


A Kolostor Őre


ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson

 Kapcsolódó bejegyzések: 

- Egy éjszaka a mandalák kertjében

- Cédrus, irodalmi oklevél

- Vannak esték, amikor átalakul a világ

- Vers: Tűz melege

- C.G. Jung, a misztikus pszichológus

- Jung és a svájci széfből előkerült titokzatos könyv

 A sorozat korábbi részei: 

1) Az alkotói ház varázsa

2) Térkép és veszély az alkotói házban

3) Kiterítve az alkotói házban

4) Sivataggá változott alkotói ház

 Hőbörgés a főtéren, 
csöndes festés
az alkotói házban

YouTube Link