A svájci kalandok után visszatértem az osztrák vidék
hétköznapjaiba. A magyar határ közelsége miatt némi honvágy is ébredt
bennem, amelyet csillapítani próbálva kerestem a könyvespolcon valami
klasszikusat, amikor is megakadt a szemem egy Ady válogatáson.
Néhány
hónapja vettem meg, mert kíváncsi voltam Ady költészetén túl az
újságírói, publicisztikai oldalára is. Kiváncsi voltam hogy ebben a
formában hogyan és miképp tálalja az olvasók számára a felismeréseit és a
gondolatait. Nagyjából tudtam hogy mire számíthatok, mert olvastam már a
könyvről:
olyan hangos,
hogy a huszonegyedik századig elhallatszik
- írja a KönyvesBlog
tüzet okád a mai álősmagyarokra,
a jövőről harsogó múltba révedőkre
- így a Librarius
ugyanazért vállalhatatlan a mostani politikai hatalomnak,
amiért életében is az volt
- mondja a 24
Sejtettem tehát hogy mi vár rám,
azonban
belemerülve az összegyűjtött cikkekbe, valami borzasztóan súlyos és
nyomasztó, félelmetes érzések és sötét démonok éledtek fel és mutatták
meg magukat. Aztán rájöttem hogy, ezek mindig is itt voltak, mások is
mondták már.
Lehet hogy mikrohullámot használunk,
ABS-t, WiFi-t és szélessávot, hiszen Ady publicisztikái óta már száz év is eltelt, azonban a magyar néplélek mélyén mintha még mindig ugyanazok a sötét démonok ülnének. Nehéz tőle
szabadulni, pláne ha az emberek fel sem akarják ezt ismerni, helyette
inkább görcsösen próbálnak vidámnak és bizakodónak tűnni, és Őfelsége
kívánságra atlantiszi dalokat énekelni.
Csak olvasom és olvasom,
egyik fejezetet a
másik után, lapozom a kis könyvet, és félelmetes az egész. Ady mintha ma
írta volna. Mintha Stadionországról szólna. Tűnődve e korszakon, eszembe
nem jut más, csak a költő szava: fáradtan biztatjuk egymást, bízunk
még, de nem magunkban.
Zászlónk lehanyatlik untan,
Fáradtan biztatjuk egymást,
Bízunk még, de nem magunkban,
Be gazdátlan, be keserves bizodalom.
Szivünk is már olyan terhes,
Fölemelni hogy nem tudjuk,
Csak hazudjuk, hogy szerelmes:
Parazsai feketedő tegnapiak.
Babonáink megfakultak,
Csodáink elesteledtek,
Jövőink eleve multak,
Csak szégyeljük ezt a vén gyászt bevallani.
Öreg vitézink ühmögnek,
Ifjú bajtársak lázadnak
S így megy a had, megy a ködnek:
Siker útját kedvetlenül keresgeti.
Valahol utat vesztettünk,
Várat, tüzet, bizodalmat,
Valamiben késlegettünk
S most harcolunk kedvet vallva kedvetlenül.
Zászlónk lehanyatlik untan,
Fáradtan biztatjuk egymást,
Bízunk még, de nem magunkban,
Be gazdátlan, be keserves bizodalom.
Ady Endre, 1913 november
- - -
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
Társadalmi célú hirdetés:
Fáradtan biztatjuk egymást,
Bízunk még, de nem magunkban,
Be gazdátlan, be keserves bizodalom.
Szivünk is már olyan terhes,
Fölemelni hogy nem tudjuk,
Csak hazudjuk, hogy szerelmes:
Parazsai feketedő tegnapiak.
Babonáink megfakultak,
Csodáink elesteledtek,
Jövőink eleve multak,
Csak szégyeljük ezt a vén gyászt bevallani.
Öreg vitézink ühmögnek,
Ifjú bajtársak lázadnak
S így megy a had, megy a ködnek:
Siker útját kedvetlenül keresgeti.
Valahol utat vesztettünk,
Várat, tüzet, bizodalmat,
Valamiben késlegettünk
S most harcolunk kedvet vallva kedvetlenül.
Zászlónk lehanyatlik untan,
Fáradtan biztatjuk egymást,
Bízunk még, de nem magunkban,
Be gazdátlan, be keserves bizodalom.
Ady Endre, 1913 november
- - -
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
Társadalmi célú hirdetés:
