No nem az amit Frodó kergetett!
Mágikus hatalma azonban ennek a gyűrűnek is lehetett. A bepárásodott szemű idős hölgy aláírása a szerződésen legalább is erre enged következtetni. Rövid kis történet következik üzletről, emlékekről, érzelmekről, szóval rólunk emberekről.
Az "Imre bácsi az öreg "bútordarab" című bejegyzésben már olvashattál életem egyik régi-régi fejezetéről. Egy korábbi munkahelyemről, és annak néhány emlékéről. Valami hasonló jön most is. A 2000-es évek közepén volt egy időszak amikor a média területén tevékenykedtem. Annak is a reklámpiac környékén. Azaz, cégek megjelenését szerveztem nagy televíziós csatornák reklámfelületeire. Itt történt találkozásom a bepárásodott szemű, meghatódott idős hölggyel, aki boldogan írta alá a szerződést. Miközben egy dolog állt mindennek a középpontjában. A gyűrű.
Szokásos nyári reggelnek indult. Napsütés, készülődés, ingvasalás, arcszesz, nyakkendő, frizura igazítás. És némi izgalom. Hiszen már hetek óta tartott az egyeztetés A Céggel. Most végre eljött a találkozás ideje. Tudtam hogy az egész éves média megjelenésük rögzítve van már. Újságok, rádiók, televíziós csatornák, és mindenféle, ami csak lehet. Nagy cég, országos lefedettséggel, sok reklámmal. Azért én mégis csak bíztam benne, hogy beférünk még mi is abba a bizonyos éves költségvetésbe. Ugyanis egy nagyon jó ajánlat lett eléjük téve, az ország egyik legszínvonalasabb TV csatorna reklámperceiről. Döntéshozójuk asszisztense pedig biztatott, hogy esélyes a dolog. Így indultunk el reggel a kollégámmal a megbeszélésre. Bizakodva, reménykedve.
Hátrazselézett frizurámmal alkalmanként egy picit amolyan "csibészes" benyomást kelthetek, de a kollegám megjelenése teljesen más volt. Ő a megtestesült úriember. Szolid, már-már a békebeli időket idéző, régi vágású kulturált fiatalember. Olyan, akihez azonnal feleségül adnák a lányos anyukák a gyereküket. Mi ketten mentünk a cégünktől. Ajánlatunkkal, tervezett szerződésekkel, és az a bizonyos GYŰRŰ!
Ami mindkettőnk ujján ott volt. Hiszen Gábor kollegám is házas volt már, és Zsuzsával pedig már mi is házasságban éltünk, így mindkettőnk ujján ott volt a karikagyűrű. Akkor még nem is sejtettük milyen óriási szerepe lesz ennek a délelőtt folyamán. Pedig ha tudtam volna, akkor még néhány esküvői fotót is bekészítek az öltönyöm zsebébe.
Négyen ültünk az irodában. Gábor kollégám és én képviseltük a "médiapiacot". Leendő partnereink részéről pedig a már jól ismert fiatal hölgy, a reklámokért felelős osztály asszisztense, és a döntéshozó osztályvezető főnökasszony. Nyugdíj előtt álló, kedves idős hölgy volt. Hamar, már az első pár mondat után kiderült hogy szimpatikus neki az ajánlatunk, így azonnal témát váltott amikor meglátta az ujjainkon a karikagyűrűt.
Szinte repesett a boldogságtól amikor felfedezte azt, hogy fiatal korunk ellenére házasok vagyunk. Boldog lett és vidám. Talán büszke is volt ránk picit. Valahogy mintha egy nagy kő esett volna le a szívéről, hogy mégsem reménytelen ez a világ. Vannak még fiatalok, akik...
A televíziós megjelenések és a reklámspotok teljesen másodlagosak lettek már ekkor. Hát hogyan beszéljünk holmi marketingről, reklámról, kamerabeállásról, súlyos pénzekről, amikor a házasság szentsége jelenik meg a tárgyalóasztalnál?! A hölgy nagyon boldog volt, lelkes, és igazán örült a jelenlétünknek. Ki tudhatja hogy a mélyben milyen emlékek és érzelmek törtek fel belőle a karikagyűrűket látván. Nem mondta, mi meg nem kérdeztük. Hagytuk hogy büszke legyen ránk, örüljön nekünk, és picit már zavarban is éreztük magunkat, amikor a fiatal kis asszisztens hölgyet kezdte el "agitálni", hogy neki is már igazán meg kéne házasodnia, ahogy ezek a "remek fiatalemberek" tették. Persze diszkrétebb volt annál, mint hogy túlságosan is zavarba hozza a kolleganőjét, vagy minket. Az idős hölgy boldog volt, meghatódott és büszke. Ilyen emelkedett állapotban pedig nem is kerülhetett más a médiaszerződés végére, mint az aláírása.
A cég reklámkampánya aztán sikeresen lezajlott. Néhány kedves levélváltás volt még köztünk a későbbiekben, azután pedig már én is távol kerültem a médiapiactól, meg ki tudja, talán a hölgy is nyugdíjba ment. Az asszisztense meg talán férjhez. Vagy nem. Ki tudja. Mindenesetre kellemes emlék maradt az a nyári délelőtti megbeszélés. Sok minden eszembe jut amikor reklámokat látok a TV-ben. Marketingbölcsességek, termékek, cégek, szolgáltatások, gazdasági mutatók kamerabeállítások, no és hát a gyűrű!
Vele pedig a korosodó idős hölgy bepárásodott tekintete, ami valahogy azt sugallta, van még remény, nincs még minden veszve. Talán tényleg nincs.
Üdv
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!
