meditáció-koncert

Meditáció és Koncert,
azoknak akik valami különlegesre,
felemelőre és békésre,
valódi meditatív élményre vágynak

Valami olyasmire, amit sejtünk hogy bennünk van, de nehezen találjuk. Halk szavú, csöndes társ, valahol mélyen bennünk.

Amikor a pillanatok befeszülnek, amikor az érzelmek magukkal ragadnak, a düh, a keserűség, a csalódottság, vagy csupán a tompaság, akkor érezzük igazán hogy jó lenne. Jó lenne ha itt lenne, jó lenne ha velünk lenne. Ha felébredne.

Aztán egyszer csak megpendül a húr. Csönd lesz a teremben. Jólesik becsukni a szemet, és csak hallgatni. Megpihenni a csöndben, felengedni, ellazulni. És csak hallgatni a húrokat, ahogy a művész pengeti. Már nincs gondolat. Nincs feszültség, nincs aggódás, csak a pillanat. Ellazul az ember, megpihen, lénye könnyeddé válik, és utazásra indul. A létezés egy sokkal szebb, emelkedettebb állapotába. Mosolyországba, örömvilágba. A harmónia, a belső béke, és a derű társaságába. Ők így együtt, vezetődül, ezen az estén a szantúr húrjait küldik Hozzád.

Eljött hát a Te időd.

Lépj túl egy estére legalább a hétköznapok gondján!

Pontos helyszín, időpont és helyfoglalás

itt a meditációs koncert honlapján >>

- - -

Néhány gyakorlatias jó tanács a
meditációs koncerthez

Egyensúly 

Még ha nehéz is, de próbálj valahogy egyensúlyban érkezni. Azaz, lehetőleg ne hullafáradtan, vagy ne túl pörögve. Ha munkából érkezel, napi 4 kávéval a szervezetedben, 5 meeting anyagával az agyadban, akkor nehéz lesz. Talán segíthet, ha előtte picit sétálsz egy parkban, valamelyest megnyugszol, lecsillapodsz.

Ha teljes kimerültségben érkezel, az sem lesz túl szerencsés. Próbálj kialudtan, kipihenten részt venni az eseményen. Jobban be bírod fogadni majd a vibrációkat.

Gyomor

Itt is jó tanács az egyensúly. Ne edd magad előtte degeszre, de ne is éhgyomorral ülj be.

Tudás

Tudom, tudom, rengeteg spirituális helyen jártál már, tele vagy tudással, tapasztalattal és élményekkel, és alig várod már hogy mindezt megoszd a melletted ülőkkel, de most ez nem az az alkalom. Próbálj inkább önmagadra, és az átélt élményre figyelni. Jobban jársz Te is, és a melletted ülők is, ha inkább meditáltok.

Tökéletesség

Valószínű nem lesz tökéletes az este. Biztos lesznek olyan kis nüanszni gesztusok, dolgok és helyzetek, amelyek elvonhatják a figyelmedet az élményről. Ne ragadj le ezeknél!

Idő

Végezetül pedig, ha mégis úgy alakulna az Élet, hogy Te nem érsz rá, és nem tudsz részt venni ezen az eseményen, attól még lehet hogy az ismerőseid és a barátaid igen.

Küldd el számukra a meditációs koncert információit és elérhetőségeit! Könnyen lehet hogy nagy hálával fognak gondolni utána Rád!

A közönség soraiban tehát néhány szék Rátok vár!

Addig pedig legyen itt egy kis ráhangolódás:





 

Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén

"besüpped a csendbe"

Az elmúlt hetekben idézet Lénárd Sándor soroknak most a végére értem. Remélem ezúton is, egyszerű kis kolostorom keretei közt is sikerült valamelyeset megörökíteni az utókor számára, a brazil őserdők szélén élő, "alázatos remete" töprengéseit.

Lénárd Sándor tűnődése:

"
Nehezen válok meg az erdőtől.

Minden ága fogva tart. Egyszer még egy lépéssel hátrább vonulok, az erdőben fogom felépíteni a kisebb kunyhót. Az öregember látóköre szűkül, kisebb élettérrel is beéri, összehúzza maga körül a kerítést, mint hűvös időben a kabátot. Megvárom, hogy a fák nőjenek egy kicsit, hogy zsugorodjam még egy kicsit... aztán csak nőjön be a rengeteg!"

- - -

"
Lesz egy utolsó felhőd; 

egy utolsó szavad. Túl fognak élni. Ne rettentsen az, amire régtől vársz. Jó megbarátkozni a kikerülhetetlennel. Ne félj! Erre gondolj: jön a Halál, jön az Arató... és aki arat, az takarítja be a súlyos termést! Könnyű homokóráját nagy teherre váltja a Halál: gondjaidat ő viszi tovább! Fájdalmaidnak nem te vagy többé gazdája! Egy életen keresztül mart a hálátlanság, de nem téged mar tovább. Sebeid már nem neked fájnak. Zöldülő fák gyökerei szívják ki agyadból a sértéseket, melyek ott ércbe vésve álltak. Eltűnéseddel sok - ugye, nagyon sok? - fájdalom tűnik el a világból

És gondold meg,

fogadd el: nem külön tudomány a meghalás művészete: nincs különbség az ars moriendi és az ars vivendi közt! Aki békét kötött a Halállal, már jobban él, már nem szorul a képzelet vigaszára! Miként a hal elfogadja az Óceánt, fogadd el te is: a Mulandóságban élünk, nemcsak az utolsó percünk a Halálé, minden percünk egy homokszeme, minden fényes percünk kaszájának egy-egy villanása.

Az a jó a régi latin szövegekben, 

hogy kissé egyhangúak. Együgyü emberek írták lúdtollal, néha nekünk, késeieknek, néha önmaguknak ellentmondva. Van bennük ante, apud, ad, adversum, görög filozófia, biblia és babona. Ha az ember este elolvas egy oldalt, meg se várja, amíg ponthoz ér: egy helyt elfújja a gyertyát, s úgy besüpped a csendbe, mintha a sok közül igazán utolsó napjáig jutott volna el."


- - -


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén

Történelemalakítók - Lénárd Sándor szemszögéből

Lénárd Sándor további tűnődései a brazil őserdők széléről:

"

Életem legfontosabb kertészeti leckéjét

Michelangelótól kaptam. Ő tervezte a római karthauziak kolostorát. A történelemnek nevezett zűrzavar úgy keverte a dolgokat, hogy ma a cyrenei Venus került az egykor tömjénillatú vidékre, s ma az ő keblei mutatják a cellák irányát - de a magas fallal elkerített kertecskék még megvannak. A rend szabályai szigorúak voltak. A barátok csak olajat, sót, kenyeret és tűzifát kaptak a külvilágból. Mindenki a saját kútjából merte a vizet. Mindegyiknek egyedül kellett kitermelnie a mindennapi salátát, babot, borsót, tavasszal az articsókát, ősszel a dinnyét.

Ma már elhiszem

Michelangelónak, aki a kolostort és a kerteket tervezte, hogy helyesen méretezett mindent. Nagyon kevés hely kell ahhoz, hogy egy remetének mindennap rotyogjon valami főzelékféle az üstjében. Kétszer két lépés sárgarépa - nagyon sok sárgarépa. Háromszor másfél lépés eper - sok eper. Egy őszibarackfa jókedvében egy évre ellát egy egész családot kompóttal. Michelangelo tudhatta, és tudhatták a karthauziak is: egy tenyérnyi helyen olyan virág teremthet, hogy az ember mást sem lát a kertben! S a legkisebb kertből is több felhőt látott a hallgatag páter, mint az a kapucinus, aki a cellájában törte a fejét a Szentháromság titkán. Ma már tudom: a karthauziak kertje helyes arányban állt az üsttel és a tányérral.

Bevallom:

kertem egy kicsit nagyobb, mint a nálam szentebb életű férfiak birtoka. Ők csak lelki üdvükre és a minestrára, a főzeléklevesre gondoltak, én a levesre és arra, hogy itt még ismeretlen virágokat és főzelékfajtákat honosítsak meg. Még nem mondtam le a földi javakról. Arról sem, hogy beavatkozzam a történelembe, ha jónak látom.

Ha "történelmet" mondok

nem a háborúknak nevezett tömeggyilkosságokra gondolok. Történelem nem feltétlenül a fájdalomokozás krónikája, habár kétségbeesett történelemírók elsősorban a vérontást iktatták könyveikbe. De van az étkezésnek s az evésnek is világtörténelme, s én ebbe szeretnék avatkozni.

Paphlagónia

- ebben a hangyáknak van igazuk - nem az ember részére készült. A nagyon kisszámú indió még összevadászta, összehalászta a mindennapit... de a gyarmatosító fehér ember elképedve nézte az ellenséges őserdőt. Ezt a földrészt nem lehetett fegyverrel meghódítani. Magok, palánták kellettek!

A gabona Európából jött

a rizs Ázsiából, a kukorica Mexikóból, a cukornád a Karib-tenger partjáról, az "édes-krumpli" Közép-Amerikából, a krumpli Európán keresztül Peruból. Észak-Amerikából jött a gyapot, Afrikából a kávé - ezek adták sokáig s adják részint ma is a pénzt, amelyen máshol ennivalót is lehet venni. Banán, narancs, citrom, ananász... minden máshonnan jött ide. Hogy Paphlagónia van, s itt emberek élnek, az nem hadvezérek és államférfiak érdeme. A történelmet azok befolyásolták, akik egy maroknyi magot rejtettek földjébe, akik egy palántát hoztak nagyon messziről, megosztották vele szűk vízadagjukat a végtelen hajóúton, vártak és reméltek.

Kik voltak ezek?

A névtelenek. Épp csak annak az egynek a nevét ismerik, aki a kávét hozta. De ki hozta a szőlőt? Az olajbogyót? A sárgarépát? A petrezselymet? A hagymát? A kókuszdiót? A valamit a semmibe? Ki hozta a csirkét, a libát, a tehenet, a házinyulat?

Kevesebbet

tudok róluk, mint a karthauziakról, akiknek a szakállát Rómában lengette a szél, de kertemben őket érzem édestestvéreimnek."

- - -

Korábbi idézetek Lénárd Sándortól:

- "Ahol egy hegedű van, az már Európa" >>

- Aldimoro >>

- Kolonist >>

- A hallgatás és a sáskajárás >>

- "Napjaim ilyenformák" >>

Üdvözlettel

A Kolostor Őre

Csak Könnyedén

Lénárd Sándor - "Napjaim ilyenformák."

Lénárd Sándor további tűnődései a brazil őserdő szélén:

"
Az emberek errefelé 

egymástól messze laknak, nemigen törődnek egymással. Hogy a szomszéd mit ebédel, ebédel-e egyáltalán, az az ő dolga. A söprést is mindenki csak a saját portáján intézi. De ha erkölcsről van szó, más a helyzet.

A trappistáknál az a szabály járja, 

hogy senki sem tehet a tálból saját tányérjára. A fráterek csak a mellettük ülőnek szegnek kenyeret, az ő poharába öntik a vizet. Arra kell ügyelniök, hogy testvérük jóllakva keljen fel az asztaltól. S ha ők a jobb kéz felől ülő társuk gondját viselik, bíznak benne, hogy az isteni gondviselés és a bal kéz felől ülő társuk majd ellátják az ő tányérjukat is.

Ilyenformán, ami az erkölcsöt, vagyis a csókot és az ölelést illeti, mindenki a szomszéd lelki üdvéért aggódik. Sajnálná, ha a szomszéd azért kerülne az örök tűzbe, mert ő nem vigyázott. Ezért kötelessége szomszédaim feleségeinek s a házban gubbasztó anyósoknak és nagymamáknak számon tartani, ki jött hozzám. Meddig maradt? Beteg volt-e? Hozott-e kísérőt? Ha estefele jött, elment-e sötétben? Aki este lámpással jött, fiatal volt-e vagy öreg? (A tény, hogy magam is nagypapa vagyok, mellékes.)

Mióta felnőttek a fák, magasra szökkentek még a dáliák is, bozóttá fonódott a spárga, minderre már nehéz figyelni.

Volt, persze hogy volt olyan idő, 

amikor éjjel-nappal mindenki láthatta, mit művelek. Éjjel híd alatt aludtam, nappal az utcán ültem, vagy csatangoltam. Éjjel-nappal kísért a (nagybetűs) Közöny, és senki sem avatkozott egy kérdőjel erejéig sem magánügyeimbe.

Most már nem a közöny néz, hanem a köz. A köznek jogai vannak. Kérdez. Érdeklődik. A köz csak úgy szórja kérdőjeleit az egyes ember asztalára. Még az is, aki semmit se kér, kapja a kérdőívet, s jaj annak, aki egy határt akar átlépni! Jaj annak, aki határt von önmaga köré! Miért teszi? Mit gondol? Mit kíván? Miért hallgat?

Olyan időket élünk, hogy talán még a Szabadság-szoborban is lehallgató készüléken figyelik, mit mond az, aki felmászott rá, és szemeiből tekint ki.

Lehet, hogy szomszédaimnak van igazuk. 

Nem szabad elbújnom. Ezért mondom el, mit teszek reggeltől estig, attól a perctől fogva, amikor hangyáimmal foglalkozom, egészen addig, amíg felbámulok tejutaimra. Napjaim úgy hasonlítanak egymásra, mint azok a bizonyos egycsuhás, egyformán hallgató trappisták. Egy szabály parancsol mozdulataiknak; egyszabású saruban tartanak egy Mennyország felé.

Napjaim ilyenformák. Ha elmondom egynek történetét, mindegyikről szóltam."

- - -

Korábbi idézetek Lénárd Sándortól:

- "Ahol egy hegedű van, az már Európa" >>

- Aldimoro >>

- Kolonist >>

- A hallgatás és a sáskajárás >>

- Történelemalakítók >>

Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén