Lénárd Sándor további tűnődései a brazil őserdők széléről:
"
Életem legfontosabb kertészeti leckéjét
Michelangelótól kaptam. Ő tervezte a római karthauziak kolostorát. A történelemnek nevezett zűrzavar úgy keverte a dolgokat, hogy ma a cyrenei Venus került az egykor tömjénillatú vidékre, s ma az ő keblei mutatják a cellák irányát - de a magas fallal elkerített kertecskék még megvannak. A rend szabályai szigorúak voltak. A barátok csak olajat, sót, kenyeret és tűzifát kaptak a külvilágból. Mindenki a saját kútjából merte a vizet. Mindegyiknek egyedül kellett kitermelnie a mindennapi salátát, babot, borsót, tavasszal az articsókát, ősszel a dinnyét.
Ma már elhiszem
Michelangelónak, aki a kolostort és a kerteket tervezte, hogy helyesen méretezett mindent. Nagyon kevés hely kell ahhoz, hogy egy remetének mindennap rotyogjon valami főzelékféle az üstjében. Kétszer két lépés sárgarépa - nagyon sok sárgarépa. Háromszor másfél lépés eper - sok eper. Egy őszibarackfa jókedvében egy évre ellát egy egész családot kompóttal. Michelangelo tudhatta, és tudhatták a karthauziak is: egy tenyérnyi helyen olyan virág teremthet, hogy az ember mást sem lát a kertben! S a legkisebb kertből is több felhőt látott a hallgatag páter, mint az a kapucinus, aki a cellájában törte a fejét a Szentháromság titkán. Ma már tudom: a karthauziak kertje helyes arányban állt az üsttel és a tányérral.
Bevallom:
kertem egy kicsit nagyobb, mint a nálam szentebb életű férfiak birtoka. Ők csak lelki üdvükre és a minestrára, a főzeléklevesre gondoltak, én a levesre és arra, hogy itt még ismeretlen virágokat és főzelékfajtákat honosítsak meg. Még nem mondtam le a földi javakról. Arról sem, hogy beavatkozzam a történelembe, ha jónak látom.
Ha "történelmet" mondok
nem a háborúknak nevezett tömeggyilkosságokra gondolok. Történelem nem feltétlenül a fájdalomokozás krónikája, habár kétségbeesett történelemírók elsősorban a vérontást iktatták könyveikbe. De van az étkezésnek s az evésnek is világtörténelme, s én ebbe szeretnék avatkozni.
Paphlagónia
- ebben a hangyáknak van igazuk - nem az ember részére készült. A nagyon kisszámú indió még összevadászta, összehalászta a mindennapit... de a gyarmatosító fehér ember elképedve nézte az ellenséges őserdőt. Ezt a földrészt nem lehetett fegyverrel meghódítani. Magok, palánták kellettek!
A gabona Európából jött
a rizs Ázsiából, a kukorica Mexikóból, a cukornád a Karib-tenger partjáról, az "édes-krumpli" Közép-Amerikából, a krumpli Európán keresztül Peruból. Észak-Amerikából jött a gyapot, Afrikából a kávé - ezek adták sokáig s adják részint ma is a pénzt, amelyen máshol ennivalót is lehet venni. Banán, narancs, citrom, ananász... minden máshonnan jött ide. Hogy Paphlagónia van, s itt emberek élnek, az nem hadvezérek és államférfiak érdeme. A történelmet azok befolyásolták, akik egy maroknyi magot rejtettek földjébe, akik egy palántát hoztak nagyon messziről, megosztották vele szűk vízadagjukat a végtelen hajóúton, vártak és reméltek.
Kik voltak ezek?
A névtelenek. Épp csak annak az egynek a nevét ismerik, aki a kávét hozta. De ki hozta a szőlőt? Az olajbogyót? A sárgarépát? A petrezselymet? A hagymát? A kókuszdiót? A valamit a semmibe? Ki hozta a csirkét, a libát, a tehenet, a házinyulat?
Kevesebbet
tudok róluk, mint a karthauziakról, akiknek a szakállát Rómában lengette a szél, de kertemben őket érzem édestestvéreimnek."
- - -
Korábbi idézetek Lénárd Sándortól:
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
