Lénárd Sándor további tűnődései a brazil őserdő szélén:
"
Az emberek errefelé
egymástól messze laknak, nemigen törődnek egymással. Hogy a szomszéd mit ebédel, ebédel-e egyáltalán, az az ő dolga. A söprést is mindenki csak a saját portáján intézi. De ha erkölcsről van szó, más a helyzet.
A trappistáknál az a szabály járja,
hogy senki sem tehet a tálból saját tányérjára. A fráterek csak a mellettük ülőnek szegnek kenyeret, az ő poharába öntik a vizet. Arra kell ügyelniök, hogy testvérük jóllakva keljen fel az asztaltól. S ha ők a jobb kéz felől ülő társuk gondját viselik, bíznak benne, hogy az isteni gondviselés és a bal kéz felől ülő társuk majd ellátják az ő tányérjukat is.
Ilyenformán, ami az erkölcsöt, vagyis a csókot és az ölelést illeti, mindenki a szomszéd lelki üdvéért aggódik. Sajnálná, ha a szomszéd azért kerülne az örök tűzbe, mert ő nem vigyázott. Ezért kötelessége szomszédaim feleségeinek s a házban gubbasztó anyósoknak és nagymamáknak számon tartani, ki jött hozzám. Meddig maradt? Beteg volt-e? Hozott-e kísérőt? Ha estefele jött, elment-e sötétben? Aki este lámpással jött, fiatal volt-e vagy öreg? (A tény, hogy magam is nagypapa vagyok, mellékes.)
Mióta felnőttek a fák, magasra szökkentek még a dáliák is, bozóttá fonódott a spárga, minderre már nehéz figyelni.
Volt, persze hogy volt olyan idő,
amikor éjjel-nappal mindenki láthatta, mit művelek. Éjjel híd alatt aludtam, nappal az utcán ültem, vagy csatangoltam. Éjjel-nappal kísért a (nagybetűs) Közöny, és senki sem avatkozott egy kérdőjel erejéig sem magánügyeimbe.
Most már nem a közöny néz, hanem a köz. A köznek jogai vannak. Kérdez. Érdeklődik. A köz csak úgy szórja kérdőjeleit az egyes ember asztalára. Még az is, aki semmit se kér, kapja a kérdőívet, s jaj annak, aki egy határt akar átlépni! Jaj annak, aki határt von önmaga köré! Miért teszi? Mit gondol? Mit kíván? Miért hallgat?
Olyan időket élünk, hogy talán még a Szabadság-szoborban is lehallgató készüléken figyelik, mit mond az, aki felmászott rá, és szemeiből tekint ki.
Lehet, hogy szomszédaimnak van igazuk.
Nem szabad elbújnom. Ezért mondom el, mit teszek reggeltől estig, attól a perctől fogva, amikor hangyáimmal foglalkozom, egészen addig, amíg felbámulok tejutaimra. Napjaim úgy hasonlítanak egymásra, mint azok a bizonyos egycsuhás, egyformán hallgató trappisták. Egy szabály parancsol mozdulataiknak; egyszabású saruban tartanak egy Mennyország felé.
Napjaim ilyenformák. Ha elmondom egynek történetét, mindegyikről szóltam."
- - -
Korábbi idézetek Lénárd Sándortól:
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
