Idén nyáron visszatértünk Zsuzsával egyik kedvenc sportunkhoz, a
tollaslabdához. Vettünk újra ütőket, majd beindult az adogatás, hosszabb
rövidebb labdamenetek, kellemes mozgás, fáradtság, izzadás és némi
izomláz.
A nyár sok érdekességgel
szolgált még a politikában is, a tőzsdéken, a turizmusban, és egyéb
helyeken, na de nézzük mi is történt pontosan itt a kolostoros blog
virtuális udvarán. Nézzük az elmúlt három hónap témáit!
2010, 2009, és 2008 nyári blogbejegyzések még nem kerültek ilyen
formában összesítésre, de azokat is megtalálod jobb oldalon, a blog
archívumában. Kellemes olvasgatást kívánok hozzá! Találkozunk ősszel.
Alapjáraton is sok politikát fogyasztok a hétköznapokban, de amikor a mostanihoz hasonló turbulens időszak van, akkor meg aztán különösen. És ez az elmúlt hónap nemcsak hogy turbulensnek számított, de történelminek is. Így aztán nálam az elmúlt hetek intenzíven a politika körül forogtak. Ebből jön most egy kis ízelítő, csupán pár gondolat.
Politika?! Hhrrr...
Sokan felhorgadnak a politika szó hallatán, hogy milyen borzalmas egy téma az. Megértem őket, de én nem osztom ezt a véleményt. Szerintem az emberi természetnek olyan szintű tanulmányi terepe, ami semmihez sem fogható. A hatalom, a befolyás, a szolgálat, a közügyek, a társadalom életének olyan esszenciális tükre és terepe ez, ami rengeteg tanulsággal szolgál, főleg akkor, ha az ember a felületesség helyett a jelenségek mélyére tekint. Az persze már más kérdés, ki milyen tanulságokat von le a dolgokból.
Szóba lehetne itt hozni az ókori görögöket, rómaiakat, kínai császárságot, orosz cárokat, királyokat, földesurakat, felvilágosodást, köztársaságot és demokráciát, szóval a közügyek különböző formáinak megjelenését és tanulmányozását. A morál, az etika, a hagyomány, az emberi lélek és szellem elképesztően széles skálájú megjelenése. Háború és béke, múlt és jövő, remények és félelmek, a felelősség és a felelőtlenség találkozása itt a jelenben. Mindez együtt, esszenciálisan sűrítve a pillanatban. De leegyszerűsíthetjük a politikát a kenyér árára is. Kinek, hogy tetszik.
Én szívesen tekintek a politika mélyebb rétegeibe és a történelmi távlataira, akár a múltra, akár a jövőre vonatkozóan. És az elmúlt hónap bizony történelmi volt, a következő időszak pedig még inkább az lesz.
"50 év múlva is beszélni fognak erről a hónapról"
Az amerikai MSNBC televíziós csatorna egyik munkatársa, Lawrence O'Donnell mondta ezt pár napja, utalva az elmúlt hónap turbulens időszakára. Pár hete megemlítettem én is az amerikai elnökjelöltek vitáját itt a blogban, ami elég furcsára sikerült. Onnantól kezdve aztán felpörögtek az események. Joe Biden végülis lemondott, Donald Trump túlélt egy merényletkísérletet, és a Demokrata Párt egy elképesztő négynapos elnökjelölő gyűlést tartott, aminek végén aztán Kamal Harrisre történelmi feladat vár. Róla négy évvel ezelőtt írtam már itt a blogban.
Elképesztő turbulenciák a szereplők körül: Trump és az alelnökjelöltje J.D. Vance, Joe Biden és a felesége Jill, a demokrata veteránok pl. Nancy Pelosi, nagypénzű donorok mindkét oldalon, Kamal Harris és az alelnökjelöltje Tim Walz, Harris férje Doug, Obama házaspár, Clinton házaspár, hírességek és televíziós társaságok, a social media zajos tömege, no és a kedvenc mágusom David Plouffe. Csúcsrajáratott üzemben tehát az amerikai politika, ami tényleg hihetetlen hónapot tudhat már most maga mögött, de ki tudja még mi vár ránk a következő időszakban a választásokig. És azután.
Személyesen én a mellett vagyok, hogy az a világ, amit Trump, Putyin, Xi-Jinping, és Orbán Viktor, meg a szövetségeseik képviselnek, azon végre lépjen túl a világ. Megértem, hogy az emberek frusztrációira és félelmeire építkeztek, az elmúlt években kihőböröghették végre kedvükre magukat, kegyetlenkedhettek gátlástalanul, és számolhatatlanul gazdagodtak, a hazugságokról pedig nem is beszélve, de talán egyszer már elég lesz végre, és betelik a pohár. Az emberek megunják ezt.
Örök küzdelem
zajlik mindig akörül, hogy mi viszi előre a világot. Szerintem a fenti, Trump féle politikusok egyértelműen nem. Nyilván a másik oldal sem tökéletes, és az élet sem egyszerű, ezért arra biztatom az olvasót, hogy ne egy blogbejegyzés, ne egy facebook poszt, ne egy egyszerű büfögés, hanem mélyebb ismeretek alapján hozzon döntést a politikáról, az életről, a hétköznapokról, a jelenről és a jövőről. A kenyér és a cirkusz mellett vegyen magához néha egy-egy könyvet is. Let's go, irány a könyvtár!
A sokat látott és tapasztalt Paul Lendvai könyvét olvastam a napokban Ausztriáról, ami azért is érdekes, mert Magyarországról nézve sokszor idealizált a "sógorok" földje, itt viszont most illúziók nélkül kerül bemutatásra a modernkori története és politikája.Ausztria álarc nélkül.
Szerintem még azoknak is sok újdonságot rejt a könyv, akik követik az osztrák híreket és politikát, mert a szerző mély alapossággal mutatja be a résztvevők tevékenységét. Végigvezeti a mű az olvasót Ausztria huszadik századán, és próbál a néplélek mélyére is nézni. Feltárja az osztrák mentalitás és attitűd mozgatórugóit, mindezt valós politikusok és közéleti személyiségeken keresztül. A történelmi évtizedek fényében aztán rákanyarodik a huszonegyedik századra.
Az önismeret egy ember számára szerintem fontos a testi-lelki egészség és a harmónia szempontjából. Ugyanez igaz egy közösségre, egy országra nézve is. Csak kollektíven ez nehezebb ügy, hiszen szereti az ember szédíteni önmagát, csoportosan pedig különösen, úgy még édesebb az önámitás közös nagy bódító táncában együtt ringatózni. Ám előbb-utóbb be kell nézni az álarc mögé. És ez sokszor nehéz, de a szembenézés fájdalmát talán enyhíti az, ha egy olyan segítő által történik, aki szeretettel teszi ezt. És Paul Lendvai bizony szereti Ausztriát. Kiderül ez nemcsak ebből a könyvből, hanem a korábbi nyilatkozataiból is.
Sokat kapott Ausztriától, szereti az országot. Hosszú évek óta él ott, ennek ellenére mégis képes a kivülálló szemével tekinteni a folyamatokra, és ez segíti őt abban, hogy éles képet rajzoljon a tájról.
Néha keserű pirulát kell bevennie az embernek ahhoz, hogy gyógyuljon,
vagy megelőzzön egy nagyobb bajt. És néha bizony le kell venni a hamis
maszkot is, hogy egy egészségesebb és igazabb életet tudjon élni. Ebben
segít Paul Lendvai könyve: Ausztria álarc nélkül. Ezáltal jobban
megértjük az osztrákokat, és talán egy kicsit magunkat is.
2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát
Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi
következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta sok kép készült,
ez a fenti a huszonkettedik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére.
Ezek nem művészi festmények.
Nem is mindig, úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák,
lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti
út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló
egyéniségek
lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást
tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti
szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy
helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre.
Két kép
elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha
pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a
képeket festeni. A ritmusuk, ahogy egymás után világra jönnek az is
nagyon egyéni és önálló, de a témájukat és a hangulatukat tekintve is
különös az egész. Az utóéletükről nem is beszélve! Hiszen az íróasztalom
mögötti könyvespolcon mindig ott van a legújabb két mandala, és van
hogy hónapokig nézem őket. Aztán ha elkészül egy új kép, akkor a polcon
lévők közül az egyik átadja a helyét. Tehát a legfrissebb két mandala
mindig ott áll némán a polcon, én nézem őket, ők engem, és valahogy így
bűvöljük egymást. Néma párbeszéd ez, közös tűnődés, meditáció.
Ennek a mandalákkal
eltöltött elmúlt három évnek a sűrített, esszenciális lenyomata ez a
mostani videó, ami hang nélkül, egymás után mutatja be az első húsz festményt. A
képek fejlődése ez, a mandaláim evolúciója:
Különleges könyvajánló azoknak, akiket mélyebben érdekel a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung
munkássága, azon belül is a személyiség, a lélek, és az ecset
találkozása, avagy a mandalák csodálatos világa.
Az idei nyár pihentető heteiben próbáltam tehát összeszedni a darabokra
szétesett elmémet, amikor Azahriah ismét felforgatta az életemet. Csak a
mostani esetben többen voltak, nem egyedül hozta el a felfordulást.
Hárman jöttek el értem: Azahriah, Desh, és YoungFly.
Hónom alá nyúltak,
felkaroltak, torkomba tokaji bort nyomtak, aztán meg se álltunk, míg el
nem értünk Pannónia dombjai közé, ahol nem hittem a szememnek. Ezek a
21. századi modern csibészek egy igazán régimódi, hagyományos
szőlőszüretre vittek el a youtube szekerükkel. Azt sem tudtam hol
vagyok, amikor a tudatom hátsó sarkában érzékeltem, hogy a legújabb
klipjüket látom:
Benne a múltam / Jövőm a reneszánsz / Dobban a szívem / Dallamot generál
- kezdte a nóta, és már az első ütemek magukkal ragadtak. Napsütés,
friss levegő, vidám emberek, falusi szüret van készülőben, jó hangulat a
levegőben.
Nem tudom, hogy a torkomon lenyomott bor hatására,
vagy a dallam kellemes hullámzására, de mintha egy direkten túltolt,
kissé giccses megjelenése lenne a karaktereknek és az egész jelenetnek,
de nem bánom! Ki bánja ezt, ha őszinte vidámság van, mulatság, béke,
idill, szőlő, must, lopott csókok, bájosság és magyarság. (egy kis
kikacsintással) Pannónia mindig hazavár - hallhatjuk a
refrénben, és bármilyen messzire is szakadt a hazánkfia, bármilyen
kozmopolita is lett belőle, a világpolgár szívének legmélyén mégis
meghúzódik valami honvágyszerű idilli derengés. A teremtés, a születés,
az ősi anyaöl, a közös anyaföld. Egy lágy fuvallat, ami visszamutat
valami régibe, valami gyermekibe, eredetibe, egy fa mélybe nyúló
gyökérzetének leírhatatlan világába. A nagybajuszú öregek és a sokat
látott mamák táncos szüreti vigalmába, ahol összeölelkezve generációk
hörpintenek a föld nedűjéből, metszik, művelik, és szüretelik együtt a
szőlőt. Az insta világ előtti idill, a modernitáshoz nem kötődő ősi
állapot, fiatalság, vágyak, szerelmek, munka és vidámság. A kiskamaszok
derengő tudatával érkezik az ember egy nagyobb közösségbe, a felnőttek
világába, hogy aztán tapasztalt öregként adja át magát egy olyan
kulturális hullámzásnak ott a domboldalon, ami túlmutat egy emberi
életen. Generációk hosszú sora koptatja szorgalmasan a hagyományok
padját, amíg aztán végül mégiscsak a skanzenben helyezik el egy
letűnőben lévő világ kellékeit. Lassú folyamatok ezek, természetesen,
lassan dolgozik a szőlőprés, lassan változik a kultúra és a hagyomány.
A
három csibész mégis mesterien gyönyörű emléket állít valami olyannak,
amiről azt hittük, hogy ők képtelenek, mert nem oda tartoznak. Ám mégis.
Lényük egy része igenis, mégis. Érzik, tudják, keverik, kavarják, és
aztán előadják. Tévednek akik azt hiszik, hogy egyoldalúak az emberek.
Csak ilyenek, vagy olyanok. Sok minden megfér egy emberen belül. A cola,
a konyak, a whiskey, a smoothie, a latte, a víz, a fröccs, a bor, a
bajusz, a pajesz, a felhőkarcoló és a présház, a komolykodás és a
mulatság.
Sok feldolgozási módja van az életnek. Ima, meditáció,
terápia, fitness, drogok, depresszió, mániák és egyebek, hiszen nehéz
dolgokkal szembesülünk nap, mint nap. Történelmünk során sokszor
megélhettük már, ahogy a legfőbb csibész is mondja:
Én nekem egy hazám van / Egy csodás hazám, hogy semmi pénzért / és semmi áron soha nem adnám / Mert ez tesz részben azzá, akik vagyunk / A zsarnokok birtokán egy kis faház. Mindent elmondó sorokezek. A népi költő meglátása, élettapasztalata
és üzenete. Mit tudunk vele kezdeni? Hmm... Aki tudja, szóljon, addig
pedig marad a szüret, a szép lányok, a szőlő és a bor, a munka és a
vidámság. A
klipnek vége. Leáll a tánc, megpihen a hegedű, a must hordóba kerül,
távoznak az öregek, alszanak a lányok és a legények, a táj fölött
naplemente, csönd, enyhe szél, a föld pedig forog tovább.
Pannónia, mindig hazavár / Ahogyan a szívem, de azt sose kéri, hogy maradjál.
2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát
Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi
következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta húsz kép készült, ez a fenti a huszonegyedik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére.
Ezek nem művészi festmények. Nem is mindig, úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek
lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást
tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti
szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy
helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre.
Két kép
elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha
pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a
képeket festeni. A ritmusuk, ahogy egymás után világra jönnek az is
nagyon egyéni és önálló, de a témájukat és a hangulatukat tekintve is
különös az egész. Az utóéletükről nem is beszélve! Hiszen az íróasztalom
mögötti könyvespolcon mindig ott van a legújabb két mandala, és van
hogy hónapokig nézem őket. Aztán ha elkészül egy új kép, akkor a polcon
lévők közül az egyik átadja a helyét. Tehát a legfrissebb két mandala
ott áll némán a polcon, én nézem őket, ők engem, és valahogy így
bűvöljük egymást. Néma párbeszéd ez, közös tűnődés, meditáció.
Ennek a mandalákkal
eltöltött elmúlt három évnek a sűrített, esszenciális lenyomata ez a
mostani videó, ami hang nélkül, egymás után mutatja be a festményeket. A
képek fejlődése ez, a mandaláim evolúciója:
Különleges könyvajánló azoknak, akiket mélyebben érdekel a híres svájci pszichológus, Carl Gustav Jung
munkássága, azon belül is a személyiség, a lélek, és az ecset
találkozása, avagy a mandalák csodálatos világa.
2003 - találkozás a sahaja jóga meditációval.
2008 - elindul a kolostoros blog.
2014 - a meditáción túl, már sokkal szélesebb merítésből kerülnek be témák ide a kolostor udvarára.
Ezeket olvashatod most itt. Kellemes időtöltést kívánok hozzá.
