Szoba kilátással, tenger hullámzással, könyv jegyzeteléssel
Függöny mögül, a kényelmesen klimatizált szobából nézem, ahogy a déli
órák hőségében hullámzik lágyan és lustán a tenger. A hőmérsékleti és
napfény erősségi optimumokat elemezve és a zsigeri érzésekkel keverve,
csupán a délelőtti és a késő délutáni órákat töltöm az Adriai-tenger
hatalmas kék ölelésében. Közben horvát finomságok, meg pihenés, aztán
helyet foglalok a szálloda hűvös bárjában. A háttérben szolid jazz,
előttem pedig az otthonról hozott könyvek és füzetek. No, és asztalomon
az elmaradhatatlan jegeskávé. Tejszínhab, fagyi, jég, koffein, ízek
orgiája, és színek kavalkádja a sötét barnától egészen a hófehérig.
Cukorszemek lágy ringatózása a sűrű csodában, szóval minden adott pár
kellemes órához.
Meglepődve hallgattam legutóbb
egy irodalmi
podcastban, hogy a könyvek szerelmesei arról beszéltek, nincs idő újra
olvasni a jó könyveket, mert újabb és újabb remekművek csábítják őket.
Megértem, hiszen én magam is úgy vagyok vele, hogy a kívánságlistám
szédítő tempóban bővül az elolvasni tervezett könyveket illetően, ám
abban a gondolatban nem tudtam a podcast beszélgetőivel osztozni, hogy
emiatt ne olvassak el többször is könyveket. Én igenis, boldogan és
kíváncsian térek vissza egy-egy remek olvasmányhoz. Ennek élményeit
hosszan tudnám ecsetelni, talán érdemes is lenne, azonban egy másik
dologról szeretnék most itt írni.
Ha a fenti podcast irodalmi
csevegői nem találnak időt a könyvek újabb és újabb, visszatérő
tanulmányozására, akkor ez a különös hóbort, amiről most teszek
említést, végképp out of the box lesz, ahogy a művelt angol turista
mondaná, aki épp most tápászkodik fel a szomszéd asztalnál a puha
bárszékből, hogy az osztrák feleségével együtt felvegyék azt a tipikusan
szétfolyós, Urlaubs Fleming mozgást és életérzést, majd lecsoszogjanak a
tengerpartra, papucs, matrac, krémek stb. Én maradok a bár hűvösében,
és még ha a hőguta ellenére is bírom az olvasó további figyelmét, akkor
folytatom a különös irodalmi hóbortom elmesélését.
Oda jutottam
tehát az elmúlt években
a könyvek iránti érdeklődésben és rajongásomban,
nemcsak hogy négy-öt évente újra és újra olvasok néhány nagy kedvencet,
hanem az utóbbi években elkezdtem szorgos jegyzetelővé is válni. A
naplóírást most hagyjuk is. Csupán említés jelleggel: két naplót
vezetek, az egyik gazdasági, a másik kulturális jellegű. Tehát, vissza a
jegyzeteléshez!
Kialakult az a szokásom az utóbbi években, hogy
néhány havonta, amikor találkozom egy számomra igazán lenyűgöző művel,
akkor a remek mondatokat, rövid dialógusokat, vagy fejezeteket szó
szerint kijegyzetelem egy füzetbe. Hogy miért? Foghatnám ezt a különös
hóbortot a hőgutára, a jegeskávék túltolt koffein mennyiségére, vagy
egyebekre, sőt, a válasszal talán még én magam sem vagyok tisztában,
mindenesetre ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy kijegyzeteljek
bizonyos részeket. Úgy érzem, ezáltal mélyítem magamban nemcsak a
mondanivaló üzenetét és mélységét, hanem rögzítem a közlés szépségét, és
talán a hatás tartósságát is. Talán még tengerbe dobott palackposta
jelleggel is bírnak ezek a füzetbe, hagyományos módon, tollal és kézzel
írt jegyzetek. Ki tudja milyen karmával lebegnek majd az időben és a
térben. Ki tudja milyen partokon kötnek majd ki ezek a füzetek...
Tolsztoj
nagy klasszikusából,
a Háború és békéből olyan 34 spirálfüzetnyi oldalt
jegyzeteltem ki. Más könyvekből más mennyiséget. Néha csak egy-egy
rövid mondat, néha hosszabb bekezdések, vagy remek párbeszédek.
Összefoglalva tehát: boldogan olvasok, töprengek és tűnődök, majd újra
olvasok, néha újra-újra, máskor pedig még jegyzetelek is. Azt mondtam
már, hogy emellett még naplózok is? Jól van, azt hiszem ma már tényleg
nem kérek több jegeskávét a pincértől. Különben is, röpülnek az órák itt
az Adria partján.
Ehhez a nyaraláshoz Yves Saint Laurent életét hoztam magammal jegyzetelés céljából. A könyvet már elolvastam, és mivel nagyon jól van megírva, briliáns mondatokkal és bekezdésekkel, olyanokkal amiket mindenképp rögzíteni akarok. Meg akarom örökíteni e sajátos módon, így aztán most jön a jegyzetelős fázis.
Azt nem mondom, hogy nem néznek rám
furán a horvát pincérek itt a bárban, ahogy órákat ülök a füzetemmel, a
könyvvel, vizzel és kávéval, csak úgy csöndben és szorgosan jegyzetelek,
mint valami középkori kolostoros novícius. Igen, furán néznek, de hát
kit érdekel! Különben is, biztos láttak már különbet is. Pláne akkor,
amikor a nappali kényelmes Urlaubs Fleming-ek Midnight Monster-ré
változnak. Naplemente után már másik arcát mutatja a bár. Más
népek töltik meg, más hangulat, és más célok. Én maradok az a hóbortos
nappali jegyzetelő, aki még a nyaralás alatt sem enged e különös
szokásából. Aztán ha kimerültem, jöhet az utolsó korty kávé, és a tenger
hullámai.
A Kolostor Őre
ui: A fenti írás pár napja jelent meg a Librariuson >>
