2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta húsz kép készült, és azt érzem, hogy nem értem még a végére.
Ezek nem művészi festmények. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. A húsz kép különböző, mindegyik sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre.
Két kép elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a képeket festeni. A ritmusuk, ahogy egymás után világra jönnek az is nagyon egyéni és önálló, de a témájukat és a hangulatukat tekintve is különös az egész. Az utóéletükről nem is beszélve! Hiszen az íróasztalom mögötti könyvespolcon mindig ott van a legújabb két mandala, és van hogy hónapokig nézem őket. Aztán ha elkészül egy új kép, akkor a polcon lévők közül az egyik átadja a helyét. Tehát a legfrissebb két mandala ott áll némán a polcon, én nézem őket, ők engem, és valahogy így bűvöljük egymást. Néma párbeszéd ez, közös tűnődés, meditáció.
Ennek a mandalákkal eltöltött elmúlt három évnek a sűrített, esszenciális lenyomata ez a mostani videó, ami hang nélkül, egymás után mutatja be a festményeket. A képek fejlődése ez, a mandaláim evolúciója:
Ezek nem művészi festmények. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. A húsz kép különböző, mindegyik sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre.
Két kép elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a képeket festeni. A ritmusuk, ahogy egymás után világra jönnek az is nagyon egyéni és önálló, de a témájukat és a hangulatukat tekintve is különös az egész. Az utóéletükről nem is beszélve! Hiszen az íróasztalom mögötti könyvespolcon mindig ott van a legújabb két mandala, és van hogy hónapokig nézem őket. Aztán ha elkészül egy új kép, akkor a polcon lévők közül az egyik átadja a helyét. Tehát a legfrissebb két mandala ott áll némán a polcon, én nézem őket, ők engem, és valahogy így bűvöljük egymást. Néma párbeszéd ez, közös tűnődés, meditáció.
Ennek a mandalákkal eltöltött elmúlt három évnek a sűrített, esszenciális lenyomata ez a mostani videó, ami hang nélkül, egymás után mutatja be a festményeket. A képek fejlődése ez, a mandaláim evolúciója:
YouTube Link >>
A Kolostor Őre
