2009. november 12., csütörtök

Csengetett Mylord?

FELFELÉ NYAL, LEFELÉ TAPOS

Szinte az összes emberi közösségben, ahol vannak kimondott, vagy kimondatlan rangsorok, hierarchiák, alá és fölé rendelt viszonyok, látható ez a jelenség. Munkahelyek, szervezetek, csoportosulások, szóval tényleg mindenféle jellegű közösségben megtalálható ez. Az egyik csakra komoly gondja okozza ezt, hogy vannak akik felfelé nyalnak, lefelé pedig taposnak! Elnézésedet kérem a nyers kifejezésért, na de bizony ha így van. Hogy mit is jelent ez?

A TOROKCSAKRA nem megfelelő működése okozza azt, hogy az önbecsülésünk nincs a helyén! Kristálytisztán látható ez akkor, amikor valaki a rangban, a hierarchiában fölötte lévőnek, megalázó módon igyekszik bevágódni, viszont az alatta lévőt, pedig tapossa és lenézi! Hány meg hány ilyen szituáció van. Ha nem alakul ki a helyes önbecsülés, és az ember nem tudja még önön magát is, mint embert, mint a tiszta lelket szépen becsülni, akkor ez lesz! Egy rangot, egy tisztet, egy pozíciót fog csak "becsülni"! Ennek a rangnak, a fölötte állónak hajbókol majd (sokszor megalázó módon). A tisztségben alatta lévőt pedig, semmibe veszi és lenézi. Pedig mindannyian emberek vagyunk! A királytól, a földművesig egyaránt!

FIGYELD MEG,hogy ehhez a jelenséghez hozzátartozik az is, hogy valakiben mégha kicsit is ilyen önbecsülési problémák vannak, akkor ez megmutatkozik a beszédében! A "túlzott önbecsülésben" szenvedőknél ez úgy nyílvánul meg, hogy agresszíven, nagyképűen, lekezelően, megvetően, vagy éppen kioktató módon beszélnek. A "gyengébb lábakon álló önbecsüléssel" élők pedig, előszeretettel használnak cinikus, irónikus, gúnyolódó kifejezéseket. Ez néha, még egy emberen belül is felváltva jelenhet meg! Na mert ugye, akinek nehézségei vannak ezzel, azok egyszer az egyik irányba túlzott önbecsüléssel rendelkeznek, másszor másik irányba pedig kevéssel! Hoztam ezügyben, egy mulatságos videót is! (-:

RÉGI KEDVENC TELEVÍZIÓS sorozatomat kaptam meg most DVD-n. Az összes részt! Annak idején rengeteget nevettem rajta. (-:
Most, hogy újra megnéztem a részeket, láttam hogy karikírozva mennyire bemutatják ezt az önbecsülés témát. A Csengetett Mylord sorozatról van szó. Az előkelő Meldrum ház történeteiről. Vannak benne Lordok, Lady-k, cselédek, inasok, személyzet, sok-sok bonyodalom, és rengeteg kimondott, vagy kimondatlan rangsor! Bizony-bizony, emberi rangsorolások és hierarchiák! A nemesek közt is, és a cselédek közt is. Ebből aztán egyértelműen következik, hogy vannak akik nyalnak, és vannak akik taposnak! Találtam a Youtubon most egy kis válogatást, nézzük meg együtt!



Ahhoz hogy az önbecsülésed a helyén legyen, és ki tudj lépni, ebből az alá-felé rendelt "marhaságból", ahhoz érdemes a meditációdban külön figyelmet szentelned a torokcsakrádnak!

FORDÍTS ERRE KÜLÖN, extra figyelmet, a csakratisztítás során! Ezt azért is érdemes megtenned, mert itt Magyarországon az emberekben nincs túl jó állapotban ez az energiaközpont. Pl. az önbecsülési problémákon túl, ezért is éreznek sokan, kimondva, vagy kimondatlanul bűntudatot! Hidd el, rengeteg emberben ott van a bűntudat, mégha el is nyomják magukban. Ott rágja őket, a tudatalattijukban. Az önbecsülés helyretételén, és a bűntudattól való megszabaduláson túl, ha rendszeresen tisztítod és feltöltöd ezt a csakrát, akkor egyre kedvesebb, és szebb lesz a kommunikációd is. Jobban és tisztábban fogod érezni a vibrációkat, és nem is fogsz annyira belebonyolódni a dolgokba. Azaz egyre tisztábban át fogod majd látni a szituációkat. Ez a csakra bizony sok mindenért felel az életünkben úgyhogy érdemes tényleg mindennap egy picit "ráfigyelni"!

MEDITÁLTÁL MA MÁR? Ha még nem, akkor a mai szóljon a torokcsakrádról! Egy kis zenei segítséget itt találsz >>

...amúgy a mostani kedvencem ebből a csokorból,
a Deneko Vardan ;-)

EGY TIPP: Ha ének nélküli zenére szeretsz meditálni,
akkor a lista alján keresgélj!


Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

.