A hygge előtti
dán mindennapok
Északi minimalizmus, lenyűgöző irodalom, tragikus élet. A dán írónő, Tove Ditlevsen háromkötetes életrajzát olvastam a napokban, ami teljesen magával ragadott. Bepillantást adott a dán munkásosztály életébe, egy szégyenlős kislány felcseperedésébe, művésszé válásába, szerelmeibe és munkáiba, hogy aztán a végén az olvasó elkísérje a legsötétebb bugyrok mélyére, a narkotikumok által láncravert függő világba. Súlyos témák, szimpla, szolid irodalmi ruhába öltöztetve, és úgy elmesélve, ahogy csak a legnagyobbak képesek. Habosítás nélkül, egyszerűen, tisztán, és ebben van az ereje.
Tove Ditlevsen 1917 és 1976 között élt. Átélhetjük vele az akkori korszakot, a magánélet és a művészlét kérdéseit, a családi drámákat, és Európa történelmi fordulatait. Az író halála után több évtizeddel kezdték csak el felfedezni a nagy nemzetközi szerkesztőségek őt, mint Dánia egyik legeredetibb íróját, hogy aztán a világlapok méltassák. Magyar fordítója, Kertész Judit 2023-ban egy interjúban azt mondta a könyv sikeréről:
"...mondanivalója égetően időszerű, ráadásul első megjelenése óta radikálisan megváltozott mind az irodalom, mind a nők helyzete a világon. Zavarba ejtő önfeltárulkozásával Ditlevsen forradalmárnak számított a maga korában, amikor még az is kérdéses volt, hogy nő egyáltalán lehet-e költő."
A könyvből tudható, mennyire semmibe nézték próbálkozásait és művészi ambícióit a hozzá közel állók, most pedig már tananyag lett az életműve. A fenti három könyv az életéről szól, néhol fiktív elemekkel kiegészítve. Kertész Judit azt mondta:
"A Koppenhága-trilógia az írónő élete által inspirált magasrendű szépirodalom."
Hogy mennyire nehezen tudta őt befogadni a korszak, azt jól mutatják a fordító további sorai:
"Olyan természetességgel ír a legkényesebb témákról is, hogy az olvasó szinte átéli az általa bejárt legmélyebb poklokat és csúcsokat. Nem tudok nőíróról az egész világirodalomban, aki ilyen nyíltan ír a függésről, a leszokás embertelen megpróbáltatásairól és a női lét versus alkotás közt feszülő ellentétről. A korabeli dán kritikusok pedig éppen ezért bírálták: túlságosan őszintének, banálisnak, merevnek és régimódinak tartották. Az elit irodalmi nyilvánosság elutasítása kifejezetten fájó pont volt az életében. Akasztófahumorára jellemző, hogy megírta a saját nekrológját, amelyben többek között azon csodálkozik, hogy „ez a zseniális nő”, akinek a halála óriási veszteség a dán irodalom számára, vajon miért nem nyerte el a Dán Akadémia irodalmi díját."
Fejezetről-fejezetre haladtam ennek a különös nőnek az életében a három könyv által. Drukkoltam neki, még ha tudtam is, hogy a harmadik kötet után öt évvel saját kezűleg vetett véget az életének.
Divatos kifejezés manapság a dánokkal kapcsolatban: a hygge. Valamifajta kellemes és meghitt, otthonos és kényelmes életérzés ez; stresszmentes pillanatok, finom pihe-puha pulcsik, italok, gyertyák, kellemesség, ráérősség, valamifajta reklámfilmszerű idilli boldog lebegés a hétköznapok egyszerű és megnyugtató pillanatában.
Elhiszem, hogy megvan bennük erre az igény, elhiszem hogy létre tudják hozni, dícséretes is erre törekedni, ám végig ott volt a fejemben a könyv olvasása közben, micsoda ellentmondás ez a koppenhágai munkásosztály korabeli életével szemben. Bár, meg kell hagyni, azóta sokat változott a világ, és talán pont nem az akkoriak ellenére furcsa ez a mai lebegésszerű boldogságkeresés, hanem egyenes oka annak. Valahonnan tehát eljutottak valahová, és élvezik, tudnak neki örülni. Ha így van, akkor talán a magyarok is reménykedhetnek, hogy kitörnek egyszer a mélabúból.
Ez az utazás Tove Ditlevsen életében szépen és kedvesen, letisztult és egyszerű mondatokkal kísérte végig az olvasót egy keserű sors bugyraiba, és az irodalom fenséges magaslataira. Különös lény az ember, hogy pokolbéli kínlódásaiból ilyen szép művészetet képes varázsolni, majd az alkotó lelép a színpadról, írását pedig a világ ámultan olvassa.
A Kolostor Őre
Kapcsolódó bejegyzések:
- Oravecz Imre, Alkonynapló >>
- Stoner, a nyom nélküli élet >>
- Polcz Alaine, Álomnapló >>
- Tolsztoj, Napló >>
- Ványa bácsi Sopronban járt >>
- Saját olvasónaplóm (ebook) >>
Tove Ditlevsen 1917 és 1976 között élt. Átélhetjük vele az akkori korszakot, a magánélet és a művészlét kérdéseit, a családi drámákat, és Európa történelmi fordulatait. Az író halála után több évtizeddel kezdték csak el felfedezni a nagy nemzetközi szerkesztőségek őt, mint Dánia egyik legeredetibb íróját, hogy aztán a világlapok méltassák. Magyar fordítója, Kertész Judit 2023-ban egy interjúban azt mondta a könyv sikeréről:
"...mondanivalója égetően időszerű, ráadásul első megjelenése óta radikálisan megváltozott mind az irodalom, mind a nők helyzete a világon. Zavarba ejtő önfeltárulkozásával Ditlevsen forradalmárnak számított a maga korában, amikor még az is kérdéses volt, hogy nő egyáltalán lehet-e költő."
A könyvből tudható, mennyire semmibe nézték próbálkozásait és művészi ambícióit a hozzá közel állók, most pedig már tananyag lett az életműve. A fenti három könyv az életéről szól, néhol fiktív elemekkel kiegészítve. Kertész Judit azt mondta:
"A Koppenhága-trilógia az írónő élete által inspirált magasrendű szépirodalom."
Hogy mennyire nehezen tudta őt befogadni a korszak, azt jól mutatják a fordító további sorai:
"Olyan természetességgel ír a legkényesebb témákról is, hogy az olvasó szinte átéli az általa bejárt legmélyebb poklokat és csúcsokat. Nem tudok nőíróról az egész világirodalomban, aki ilyen nyíltan ír a függésről, a leszokás embertelen megpróbáltatásairól és a női lét versus alkotás közt feszülő ellentétről. A korabeli dán kritikusok pedig éppen ezért bírálták: túlságosan őszintének, banálisnak, merevnek és régimódinak tartották. Az elit irodalmi nyilvánosság elutasítása kifejezetten fájó pont volt az életében. Akasztófahumorára jellemző, hogy megírta a saját nekrológját, amelyben többek között azon csodálkozik, hogy „ez a zseniális nő”, akinek a halála óriási veszteség a dán irodalom számára, vajon miért nem nyerte el a Dán Akadémia irodalmi díját."
Fejezetről-fejezetre haladtam ennek a különös nőnek az életében a három könyv által. Drukkoltam neki, még ha tudtam is, hogy a harmadik kötet után öt évvel saját kezűleg vetett véget az életének.
Divatos kifejezés manapság a dánokkal kapcsolatban: a hygge. Valamifajta kellemes és meghitt, otthonos és kényelmes életérzés ez; stresszmentes pillanatok, finom pihe-puha pulcsik, italok, gyertyák, kellemesség, ráérősség, valamifajta reklámfilmszerű idilli boldog lebegés a hétköznapok egyszerű és megnyugtató pillanatában.
Elhiszem, hogy megvan bennük erre az igény, elhiszem hogy létre tudják hozni, dícséretes is erre törekedni, ám végig ott volt a fejemben a könyv olvasása közben, micsoda ellentmondás ez a koppenhágai munkásosztály korabeli életével szemben. Bár, meg kell hagyni, azóta sokat változott a világ, és talán pont nem az akkoriak ellenére furcsa ez a mai lebegésszerű boldogságkeresés, hanem egyenes oka annak. Valahonnan tehát eljutottak valahová, és élvezik, tudnak neki örülni. Ha így van, akkor talán a magyarok is reménykedhetnek, hogy kitörnek egyszer a mélabúból.
Ez az utazás Tove Ditlevsen életében szépen és kedvesen, letisztult és egyszerű mondatokkal kísérte végig az olvasót egy keserű sors bugyraiba, és az irodalom fenséges magaslataira. Különös lény az ember, hogy pokolbéli kínlódásaiból ilyen szép művészetet képes varázsolni, majd az alkotó lelép a színpadról, írását pedig a világ ámultan olvassa.
A Kolostor Őre
Kapcsolódó bejegyzések:
- Oravecz Imre, Alkonynapló >>
- Stoner, a nyom nélküli élet >>
- Polcz Alaine, Álomnapló >>
- Tolsztoj, Napló >>
- Ványa bácsi Sopronban járt >>
- Saját olvasónaplóm (ebook) >>
ÉVEK
Annie Ernaux
remekműve
YouTube Link >>

