Charles Handy és a csindongu

------------------------------------------------------------------------

CHARLES HANDY
Az elefánt és a bolha

Életvitelről, üzletvitelről
a gyorsuló időben

------------------------------------------------------------------------

Úgy tűnik mostanában különleges japán kifejezések kerülnek a figyelmembe. Pár hónappal ezelőtt a "Hara Hachi Bu", most pedig ez a "csindongu", amit Charles Handy fantasztikus könyvében olvastam. Hogy mit is jelent pontosan, arról mindjárt többet is megtudhatsz, de előbb ismerd meg picit az írót is!

Charles Handy, író, üzletember, előadó, filozófus gondolkodó, aki keresi kutatja hogyan tudjuk sokkal inkább összeilleszteni üzleti, társadalmi, szociális dolgainkat itt a földön. Hasonlóképpen, mint Francis Fukuyama.

Érdemes alkalmanként az ilyen típusú szemlélődő emberek gondolatait, tapasztalatait és meglátásait is elolvasni, hogyan is látják ők a világot, és a eltérő kulturális, szociális beállítottság megjelenését az élet különböző területein.

Mr. Handy két könyvét is olvastam most a napokban. Az üres esőkabát -ot, amit valamikor a 90-es évek közepe környékén írt, aztán egy újabbat, amit viszont már a 2000-es évek elején írt, Az elefánt és a bolha -t.

Ebben említi ezt a különleges japán kifejezést, hogy csindongu. Azért figyeltem fel erre nagyon a könyvben, mert a jelentése összepasszolt a júliusban írt, "VILÁGGAZDASÁG" című kolostoros blogbejegyzéssel. Abban ugyanis szó van olyan munkákról, iparágakról és szolgáltatásokról, amelyek valójában teljesen feleslegesek az életünkben, és ha az emberek sokkal kiegyensúlyozottabbak, bölcsebbek (talán még meditatívabbak is) lennének, ezek a termékek és/vagy szolgáltatások teljesen el is tűnének. De ezekből, és a hozzájuk kapcsolódó beszállítók, alvállalkozók és munkavállalók milliói élnek meg. Mi lenne velük?

Az elefánt és a bolha című könyvből megtudtam, hogy távol keleten, az ilyen termékeknek és szolgáltatásoknak neve is van, csindongu. Nézzük mit is ír pontosan a témáról Charles Handy!

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

részlet a könyvből:

"Megállapítottam, hogy a megnövekedett GDP tekintélyes része csupán csindongu - ez a japán szó a fölöslegesen megvásárolt árukat jelenti. (kedvenc példám az autók ablaktörlőjéhez hasonló szemüvegtörlő, amit esőben be lehet kapcsolni)

Csindongu azonban az a pár cipő is, amelyet csupán tartalékba vásárolok, meg a húsz nyakkendőm, amely használatlanul hever egy fiókban, plusz mindazok a könyvek, melyeket hirtelen ötlettől megrendelek az Amazon-tól, aztán sohasem olvasok el, vagy a fiunk "fogyasztói terápiájának" drága termékei. A csindongu az első jele a kapitalizmust jellemző bőségproblémának. Gazdasági növekedés csak úgy lehetséges, ha többen költenek több pénzt. Ez aztán több embernek biztosít több munkát, nekik is több vásárlásra fordítható pénzük lesz, és így tovább a végtelenségig. Ez a spirális növekedés jellemezte Amerikát a huszadik század végén, és egy-két megtorpanástól eltekintve a világgazdaságnak utolsó ötven évét is. Ezt azért aligha nevezhetnénk problémának.

Nem is probléma egészen addig, amíg van ember, akinek az étvágyát ki kell elégíteni. A kapitalizmus akkor mond csődöt, ha csökken a kereslet, ha már kielégítettük a szükségleteinket, és az istennek sem akarunk már semmi többet. A fogyasztói igények csökkenése Japán nagy problémája volt a kilencvenes években. A kormány már utalványok osztogatását is fontolgatta, hogy az emberek vásárlókedve visszatérjen. A keresletet ébren tarthatják az újabb vagy jobb termékek is, miként az a törekvés, hogy nekünk is legyen meg, ami másnak már van, vagy éppen az, ami másoknak még nincs. Fontos ösztönzője a keresletnek a hirdetések formálta divat, továbbá az irigység is.

Voltam annyira közgazdász, hogy fölismerjem: a csindongunak is megvan a maga haszna, ha egyszer munkaalkalmakat biztosít, meg több költőpénzt az embereknek, másfelől viszont aggasztott is a fölösleges dolgok vásárlásában megnyilvánuló pazarlás, az időé és a nyersanyagé. Nem lehet valami nagy élvezet az sem, ha az ember egész nap (és egyre inkább egész éjszaka is) ott áll a bevásárlóközpontban, és csindongut próbál rásózni a vásárlókra, még akkor sem, ha az amúgy jó minőségű, de nem lehet nagy élvezet ilyesmit gyártani sem, vagy egy számítógépes központban fogadni a megrendeléseket a mindenféle bóvlikra. Nem nevezhető tartalmas életnek, még ha a megélhetést biztosítja is.

Aggódtam kissé amiatt is, hogy a gazdagok egyre gyarapodnak, miközben szerte a világon négymilliárd ember nyomorog. Úgy látszik, ezt az egyenlőtlenséget a kapitalizmus képtelen felszámolni, sőt inkább csak fokozza. Szingapúr azonban arra is példa volt, hogyan lehet következetes irányítással a szegények előnyére szabályozni a kapitalizmust. Harminc év alatt Szingapúrban mindenkit sikerült kiemelni a nyomorból, bár néhányan úgy találták, hogy a gondot most már a saját, egyre növekvő ambícióik jelentik.

Furcsa ez - mondta nekem egy fiatal kínai bankár - mert a jövedelmem az ötszöröse az apáménak, mégis a szüleimnek volt saját kertes házuk, inasuk és autójuk. A kertes ház ma már ritkaság, és nagyon drága. Egy ötödik emeleti lakásban élek, inasom nincs. Autóm sincs, mert ahhoz előbb engedély kell, ami majdnem annyiba kerül, mint maga az autó. Ráadásul az apám minden este hatra hazajött, én meg legtöbbször kilencre vergődöm haza. Igazán nem is tudom, ki volt hát valójában gazdagabb: az apám vagy én?

Ez a virágzó kapitalizmus hátulütője: ahhoz is gyorsan kell úszni, hogy az ember egy helyben maradjon. Ma már két embernek kell jóval többet dolgoznia, ha egy házaspár relatíve ugyanolyan jól akar élni, mint a szülei, akik ezt egy jövedelemből oldották meg. Itt fontos a "relatíve", hiszen kevesen érnék be annyi komforttal, mint amennyi a szüleiknek volt, még ha nosztalgiáznak is azoknak lassabb és könnyebb élete után. Valójában a közvetlen környezetünkkel szoktuk összehasonlítani magunkat, nem a saját korábbi helyzetünkkel vagy a szüleinkével. A jólét folyója sebes víz, és bennünket is magával sodor, de a part helyett csak a velünk sodródókat figyeljük, esetleg észre sem vesszük, hogy haladunk egyáltalán.

A politikusok továbbra is csalódottak, ha senki sem mond nekik köszönetet a gazdasági növekedésért, pedig ez természetes. Az egyszeri ember nem visszafelé tekint mint ők, amikor büszkék a teljesítményükre, mivel a kortársait tartja normának. Továbbá ha a gazdasági növekedésnek hála többen úsznak az árral, a folyó egyre zsúfoltabb lesz, a helyzet mind nyomasztóbb és versenyszerűbb. Néhányan késztetést érezhetnek arra - mint én - hogy kimásszanak a folyóból, leüljenek a partra és csak nézzék, mint küszködnek a vízben a többiek. Ha viszont mindenki kiszállna, akkor a gazdaság megroppanna, és nemsokára arról szólnának a hírek, hogy kátyúsak az országutak, romlik az egészségügy, s a gyerekeket nem tanítják rendesen az iskolában. Aki kiül a partra, az menthetetlenül tehertételt jelent abban a gazdasági infrastruktúrában, amelyet az úszók megtermelte gazdaság finanszíroz.

Szingapúrban tiszta és biztonságos utcáin sétálva jöttem rá, hogy nem tudok választ ezekre a gyötrő kérdésekre... "


* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *



Üdv
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén

*************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!