Búcsúdal

Eljött a pillanat.
Közel 3 év után, itt van az elköszönés és a búcsú ideje.

A Meditatív Szombatok Pécsen című programsorozat, közel 3 éves fennállásának ma délután volt az utolsó programja. Vége. Előtte, majd' egy évig itt nálunk a faluban volt minden héten közös meditáció, aztán pedig bent Pécsen, minden második szombaton. Közel 3 évig. Így összesen mondhatom úgy, hogy egy majdnem 4 éves ciklus zárul most le az életemben.

Minden második szombat délután. Ha esett, ha fújt, télen-nyáron egyaránt. Rengeteg emberrel találkoztam ezalatt. Voltak akik csupán alkalmanként néztek be egy kis feltöltődésre, relaxálásra és elmélyülésre. Voltak akik rendszeresen jöttek, és azóta is életük fontos része lett ez a típusú meditáció. Voltak akik viszont nagyon messziről érkeztek. Akár több száz kilométerről, vagy éppen külföldről, szóval még ilyen nagy találkozások is voltak. Rengeteg sztorit, történetet és élethelyzetet hallottam, sok-sok embert ismertem meg. Fiatalok, idősek, hölgyek és urak, srácok és lányok. Voltak egészen nagy létszámú közös meditációk, aztán volt hogy csupán pár fővel, amolyan kis családias hangulatban töltöttük együtt a meditatív szombat délutánokat.

Mindeközben még meghívás is érkezett más központokból, hogy legyen ott is meditációs program. Aztán volt hogy más városból is jelentkeztek, és alkalmanként ott is volt közös meditáció. Amikor pedig még az idő is kellemes volt, kint a szabadban is lett program. Szóval volt itt aztán mindenféle esemény. Azokkal akik intenzívebben kezdtek el foglalkozni ezzel a típusú meditációval, olykor ellátogatunk akár hazai, akár külföldi sahaja jóga szemináriumokra is. Szép pillanatok és szép emlékek ezek. Szinte mint egy kedves családi fotóalbumba, úgy kerülnek egymás mellé az emlékek. Képzeld csak el mennyire csodás érzés hogy emberek összejönnek pár órára, és az csak arról szól, hogy töltődjünk, hogy meditáljunk, és próbáljunk a hétköznapok nyűgjei fölé emelkedni. Hogy felengedjünk a stresszből, hogy megpihenjünk. Ahh, fantasztikus...
Most azonban a programsorozat megszűnik. Végleg. Ilyenkor érthető egy kis búslakodás, hiszen valami elmúlik. Az ember gyomra picit összeszorul, a torkában nehézkes gombóc lesz, a szavak nehezen jönnek, csupán a kavargó érzelmek. Az ember erősebben érzi ilyenkor hogy ez egy megismételhetetlen pillanat. Talán egy-két könnycsepp is megjelenik. Veszünk néhány mélyebb levegőt,
picit meghatódunk...  és elbúcsúzunk.
Ilyen az élet. Nem lehet a Sors ellen menni.

Az embernek éreznie kell azt a halk hangot amivel az élet megsúgja neki, hogy valamit indítson be, vagy valamerre induljon el. Gyorsítson vagy éppen lassítson. Erre haladjon, vagy éppen arra, netán amarra. És amikor szükséges, akkor pedig álljon meg. Ablakot nyisson, vagy éppen csukjon. Mozduljon vagy várjon. Így most jött el az ideje ennek az ablaknak a bezárásának is. Valami most végleg elmúlik. Az emlékeink részévé válik. Mostani életünk múltjának lesz ez egy kis darabja, kitörölhetetlenül. Egy kép, egy hangulat, egy érzés. A művelődési ház hűvös terme, a füstölők finom illata, a meditációs zenék elringató és felemelő varázslatos világa...
Így megmarad, és megőrizzük magunknak. Nincs is ezzel gond, hisz jön majd más. Jön majd valami új, még ha most ez nem is látszik. Bármi lehet még a jövőben. Van hogy ürességet kell teremteni az életben, hogy nyitott tér fogadja az új dolgot. Néha meg kell tudni újulni. Néha el kell engedni azt, ami menni akar, és készen kell tudni fogadni azt, ami pedig jönni szeretne. Néha tudni kell várni is, néha pedig sebesen megindulni. Mikor épp mire van szükség. Úgy érzem most itt már semmi másra, csakis a búcsúzásra.

És ha még minden sorában nem is vonatkozik pontosan erre a mostani szituációra az alábbi dal, azért hangulatában talán egy picit mégis. A búcsú van benne teljesen. Én sem tudtam volna szebben elmondani. Fogadd sok szeretettel Te is, a pécsi programsorozat is, a művelődési ház dolgozói, a programon résztvevők, a távolról szurkolók, minden kedves blogolvasó, az otthonról a meditációkba bekapcsolódók, a múltban merengők, a jövőbe pillantók és a jelenbe törekvők, fogadjátok mindannyian sok-sok szeretettel az Őrtől, és Ákos-tól, a "Búcsúdal"-t.
Záródjon ezzel ez a néhány kedves év és emlék:



A blog viszont folytatódik...



Üdv
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!