2010. május 28., péntek

A tavaszi 200-as!

Na nem valami fémpénzre, esetleg 200-as ünnepi emlék éremre gondolok most, hanem egy teljesen más megvilágításból fogom bemutatni a "tavaszi 200-ast"!

Minderről bővebbet, a blogbejegyzés második felében tudhatsz majd meg, előtte viszont kiderül a legújabb videóból, hogy miért is érdemes rendszeresen, naponta meditálni, és hogyan is kapcsolódik ez a kundalini energiához!




* * * * * * * * * * * * * *
A tavaszi 200-as
* * * * * * * * * * * * * *

Már a legelejétől hittem abban hogy még így a "távolból", az interneten keresztül is át lehet adni az embereknek az emelkedettebb, a meditatívabb élet élményét és lehetőségét! Azt, amikor nem a nehézségek tűnnek el az életünkből, hanem mi válunk sokkal erősebbé, kiegyensúlyozottabbá és ellenállóbbá! Ha Te is rendszeresen meditálsz, akkor már tapasztalhattad ezt! Ha még csak barátkozol a meditáció gondolatával, akkor ajánlom minél hamarabb lépj a "tettek mezejére", hogy a hétköznapok energiavámpírjai közt, ne a Te véredet szívják, vagy éppen Te a másét! Meríts a meditáció csöndjéből és békéjéből! Ne egymás akkuját merítsük, hanem tanuljuk meg szépen feltölteni a sajátunkat!

Hajszál híjján 200-an regisztráltak ide, a kolostoros blogra idén tavasszal. Kb. 200-an iratkoztak fel a bloghírekre, a három tavaszi hónap alatt, miközben azért volt itt elhúzódó, tavaszba nyúló tél, világválság, politikai kampány és választás, árvíz és még sok-sok egyéb dolog, ami lefoglalta az embereket, de mégis vannak, akik a hétköznapok harcán túl, érzik már hogy emelkedettségre van szükségük! Kikapcsolódásra, feltöltődésre, igazi lelki békére, ráadásul mindezt úgy, hogy ne kelljen érte fizetniük súlyos ezreket "nélkülözhetetlen tananyagokra"! Jogos igény ez mindenki részéről, hiszen még mindig nem egyértelmű sokaknak, hogy NEM SZENVEDNI JÖTTÜNK IDE!

Vannak nehézségek tudom, de felül lehet kerekedni dolgokon! Ahogy kapom az olvasói leveleket, tisztán látom hogy vannak olyanok, akik nem is hittek a meditációs technikákban vagy gyakorlatokban, ennek ellenére mégis olyan csodás élményeket kaptak ezektől, amit azelőtt semmi mástól! Békét és reményt! Kell ennél több? Úgyhogy boldog vagyok, mert látom, hogy tényleg van igény is, és eredmény is! Hasznára van a "kolostor" a környék lakóinak! (-:

------------------------------------------------------------------
Levetted a vállamról a feladatot, köszi!
------------------------------------------------------------------

Ez, hogy most tavasszal, közel 200 fő feliratkozott ide, és jelezte hogy Őt érdekli az, ami itt található, és bízik abban hogy innen "értéket kap", az nagy részben Neked köszönhető, és így ennek még nagyobb a jelentőssége!!! Mire is gondolok pontosan?

Mikor kezdtem a blogot, az első időkben rengeteget foglalkoztam azzal, hogy ismertté tegyem! Hogy tudjanak róla az emberek, hogy itt van egy totál bizniszmentes lehetőség, amiből annyit "meríthetnek", amennyit csak bírnak! Képzeld, akkoriban szinte minden eggyes olvasóért, meg kellett "kűzdenem"! Mivel itt nincs bevétel, ezért a kiadás oldal is nagyon minimál, úgyhogy nem lehetett 2 oldalas Nők Lapja, vagy sokszor 30 másodperces Vital TV-s hírdetést feladni, vagy hasonlók! (-: Úgyhogy én "járkáltam" egyéb fórumokra, más blogokra és weboldalakra, és igyekeztem "kopogtatni", hogy "HAHÓÓÓ... itt van valami ami segíthet, ami érdekes lehet a Számotokra... "

...és szépen lassan így indult be...

Megfordult a helyzet mára, és szerintem így a legjobb mindenkinek! Észrevettem ugyanis, hogy szépen lassan, de egyre többen iratkoznak fel, egyre több levelet kapok, és egyre látogatottabb is a blog! Csak hogy egy példát mondjak, május 16-án vasárnap, 298 egyedi látogatója volt a blognak! Azaz, aznap ennyi ember kukkantott be a kolostorba. A napi átlag, olyan 130-150 körül van. Szóval egyre több feliratkozó és látogató van, viszont én egyre kevesebb időt töltök "máshol", azaz már nem járok annyi helyre reklámozni a kolostort! Igyekszem a blogra fordított időm nagy részét egyre jobb, tartalmasabb, értékesebb és szórakoztatóbb anyagok és blogbejegyzések szerkesztésére fordítani, és ahogy látom érdemes, hiszen már egyre többen ajánlják másoknak!!!

Szájról-szájra, azaz gépről-gépre jár a híre a blognak a neten ahogy látom, hallom és olvasom, és ez bizony nagyon jó hír! Ezáltal, szinte önkéntelenül is egymás segítségére lesznek az emberek, hiszen egy olyan dologgal ajándékozzák meg egymást, amit tényleg nem tudnak sehol máshol megvenni! Az erősebb személyiséget, a lélek békéjét, az élet örömét, nem mérik kilóra a boltokban! (még a spirituális kufároknál is csak szóban!) Úgyhogy a legszebb az egészben az, hogy mindenféle érdek és elvárás nélkül tud segíteni másokon az, ha megajándékozod Őket ilyen lehetőséggel, ez esetben akár csak egy linkkel, egy kolostoros webcímmel...

------------------------------------------------------------------------------
Az új, "tavaszi" feliratkozóknak pedig azt kívánom, hogy...
------------------------------------------------------------------------------

Leljék meg azt amit keresnek, találják meg az élet örömét, és ha úgy látják ehhez a kolostor is hozzá tett egy picit, akkor vigyék hírét!

Köszi hogy itt vagytok, köszi hogy tovább adjátok!



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

ui: Az idő csodás és itt a hétvége,
a madarak dalolnak, a levegő friss,
érj hát Te is a bánatod végére!

Üdv, a rimfaragó Őr
(-: