2019. február 14., csütörtök

Örökség

"Ötvenéves a kabaré
 
Kedves Közönség! Bizonyára önök is hallottak róla, hogy a magyar kabaré az idén lett ötvenéves. Hivatalosan úgy van anyakönyvezve, hogy 1907. március 2-án született. Azon a napon, amikor a Teréz körúton, egy vendéglő átalakított helyiségében megnyílt a Bonbonniére. Ott konferált először Nagy Endre!... "
 
Ezekkel az 1957-ben elhangzott szavakkal kezdődik a Szépirodalmi könyvkiadó által összegyűjtött, és 1964-ben kiadott válogatás, ami Kellér Dezső kifinomult stílusát és humorát adja át az olvasónak. Nemrég sikerült hozzájutnom egy könyvkiárusításon.
 

Kellér Dezső fenti sorai, ahogy visszaemlékezett a magyar kabaré születésére, szinte már történelem. Micsoda ötven év lehetett az ott, a 20. sz. század első felében. Ha valamire, hát humorra feltétlenül szükség volt. Ugorva aztán egy nagyot az időben, Kellér Dezső köszöntője után 61 évvel, 2018-ban Verebes István a visszaemlékezéseiben így ír a témáról:

"Némi kontinuitás, ami megszakadt
 
Komlóssal tehát a magyar kabaré történetének egy jelentős korszaka ért véget, ami kezdődött Nagy Endrével, folytatódott Békeffi Lászlóval, utánuk jött Darvas Szilárd és Kellér Dezső, és megemlítem még Róna Tibort is, aki ugyan nem konferanszié, hanem az 56 utáni revizionizmus nagyon tehetséges kabarészerzője volt. Komlós a konszolidációt követően Kádár aranykorának volt konferansziéja, én pedig a rendszer haldoklását örököltem tőle, nekem az enyészet maradt. Egyébként magamat nem utalom az imént felsoroltak közé, mert számomra ez a műfaj mindig csak biztosítékként jelentett kitérőt. Utódom a Rádiókabaréban Fábry Sanyi lett, akinek egykori vehemens rendszerkritikája mára már igencsak csámpássá vált, így aztán vele vége is lett egy százesztendős hagyományokkal bíró sorozatnak."
 
Egy évszázad
 
Minden korszaknak megvoltak a nagyjai. Bár, Verebes István Fábry Sándorral búcsúztatja a konferansziék nagy múltú hagyományát és örökségét, de talán újjászületve a műfaj a standup-ban valamelyest mégis tovább él. Ennél a pontnál jut eszembe az a megható pillanat a Fábry Showban nem is olyan rég, amikor még Bödőcs Tibor is zavarba jött picit. Fábry Sándor ugyanis gratulált a búcsúszentlászlói géniusznak, és őszintén elismerte hogy bőven túlszárnyalta őt. Nagy szavak ezek, talán egy stafétabot átadással is felérnek. Így aztán Tibike viszi tovább a hagyományt, a 21. századra hangszerelve.
 
Most 
 
azonban kanyarodjunk vissza egy letűnt korszakhoz. Jöjjön Kellér Dezső finom stílusa, eleganciája és humora. Álljon itt emlékül a magyar kabaré egy kiemelkedő öröksége, a korszak nagy konferansziéja:
 


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén



Társadalmi célú hirdetés: