Idővel még a legkeményebb ellenállások is megtörnek. A beton is. A természet türelmes erői haladnak a maguk útján. Kellő ritmusban, kellő erővel. Nem arroganciával, nem haraggal, nem büszkeséggel, hanem a legnagyobb természetességgel. Szelíden, eltökélten haladnak a maguk útján.
Úgy tűnik, mintha nem történne semmi. Nem látjuk hogyan nő egy fa. Mintha kimerevített kép lenne csupán. Pedig nem. Kis sejtek milliói mozognak a fában minden egyes pillanatban. Fejlődnek, majd elhalnak. Újak teremtődnek, kölcsönhatásba lépnek, tápanyagot szállítanak, begyorsulnak, lelassulnak, megszilárdulnak, rezegnek, vibrálnak, szóval élnek. Élnek, és építik a fát. Mindezt a saját, belső, Istenadta ritmusuk szerint.
Idővel még a legkeményebb ellenállások is megtörnek. Lebetonozhatnak akár egy egész közösséget, egy egész országot is. Viszont a természet türelmes erői haladnak a maguk útján. Kellő ritmusban, kellő erővel. Úgy tűnik mintha nem történne semmi. Mintha egy ledermedt, kimerevített kép lenne csupán. Pedig nem. Kis sejtek milliói mozognak minden egyes pillanatban. Fejlődnek, majd elhalnak. Újak teremtődnek, kölcsönhatásba lépnek, tápanyagot szállítanak, begyorsulnak, lelassulnak, megszilárdulnak, rezegnek, vibrálnak, szóval élnek. Élnek és építik a "fát", a közösséget. Mindezt a saját, belső, Istenadta ritmusuk szerint.
Azt nem tudom, hogy a fa tud-e a többi fáról. Talán igen. Érzékeli a többi fát is. És talán azt is, hogy nemcsak fák vannak körülötte. Hanem fűszál is. Virág, kutya, pillangó, és madár. No meg néha, egy-egy betonkeverő munkás.
Talán a fában nincs is harag. Csupán a ritmus. Az az Istenadta. A számára kijelölt út, idő és erő. És a szerint halad. Ha közben pedig jön a beton, hát halad tovább. Szépen lassan megtöri. Benövi, áttöri, legyőzi, megeszi. Nem bosszúból, nem haragból, hanem... hisz tudod. Igen, abból.
Aztán van hogy betonkeverő munkások egész hadserege jön a fához. Vagy néhány fűrész. Ilyenkor aztán mégis, a fák hatalmas társadalma eggyel kevesebb lesz aznap. Sóhajt egy nagyot az erdő.
Azt nem tudom hogy a többi fa tud-e A FÁRÓL. Talán igen. Érzékelik a társukat. És talán azt is, hogy nem csak az a fa volt a társuk. Hanem körülötte a fűszál. A virág, a kutya, a pillangó, és a madár. No meg alkalmanként az a néhány munkás. Habár, most mintha más lenne a kocsijuk. Hoppá, csodálkoznak a fák. Mintha víztartály lenne most ott, és locsolócső, nem más. Tikkasztó a nyár. Jól jön a víz. Úgy tűnik érti a dolgát a munkás. Néha fűrész, néha víz. Mikor mi. Egy dologért imádkoznak már csak a fák.
Hogy mégis, a kellő arány és ritmus azért meglegyen. Hogy a munkás tudja, mennyi elég a betonból, mennyi elég a fűrészből. Bizony. Ezért imádkoznak a fák, a fűszál, a virág, a kutya, a pillangó és a madár.
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
ui: Ha tetszett, akkor talán ezek is:
