Idővel még a legkeményebb ellenállások is megtörnek. A beton is. A természet türelmes erői haladnak a maguk útján. Kellő ritmusban, kellő erővel. Nem arroganciával, nem haraggal, nem büszkeséggel, hanem a legnagyobb természetességgel. Szelíden, eltökélten haladnak a maguk útján. Úgy tűnik, mintha nem történne semmi. Nem látjuk hogyan nő egy fa. Mintha kimerevített kép lenne csupán. Pedig nem. Kis sejtek milliói mozognak a fában minden egyes pillanatban. Fejlődnek, majd elhalnak. Újak teremtődnek, kölcsönhatásba lépnek, tápanyagot szállítanak, begyorsulnak, lelassulnak, megszilárdulnak, rezegnek, vibrálnak, szóval élnek. Élnek, és építik a fát. Mindezt a saját, belső, Istenadta ritmusuk szerint. Idővel még a legkeményebb ellenállások is megtörnek. Lebetonozhatnak akár egy egész közösséget, egy egész országot is. Viszont a természet türelmes erői haladnak a maguk útján. Kellő ritmusban, kellő erővel. Úgy tűnik mintha nem történne semmi. Mintha egy ledermedt, kimerevített kép l...