2015. január 10., szombat

Régi Hagyomány Újjáéled


A Padok


2012 Novemberében kezdődött ezzel a képpel, Ádám fotójával

A nagyon régi, "ős" kolostoros blog olvasók emlékezhetnek, hogy szívesen tettem közzé padok képét itt a blogon. Megérintettek ezek a padok. Mintha szimbólumai lennének a jó értelembe vett "ücsörgésnek", az élet felé fordított tűnődésnek,
egyfajta meditatív szemlélődésnek.

Az újabb, néhány éve csatlakozott olvasók viszont már emlékezhetnek arra is, hogy az Ádám által készített, fent látható fotóval indult útjára az, hogy többen elkezdtek küldeni nekem fotókat. Padokról. Olyanokról, amelyeket ők fényképeztek. Meglátták, és beugrott nekik a kolostoros blog. A padon ücsörgés. A tűnődés és a meditáció. A lassabb, megfontoltabb, meditatívabb életmód. Aztán egyre többen fotóztak, és küldtek be hozzám padokat. Amit itt a blogban aztán rendszeresen be is mutattam. Néhány évig tartott ez a sorozat.

Aztán már nem annyira bátorítottam az olvasókat hogy küldjenek képeket, meg úgy terveztem hogy be is zárom egy időre a blogot. Ennek ellenére azért néha mégis kaptam még képeket. Emlékeztek az olvasók, és amerre jártak, fotóztak, majd elküldték hozzám a padokat. Küldtétek a fotókat. Én meg örültem, nézegettem őket, morfondíroztam, aztán...

Ezért is gondoltam hogy miért is ne induljon újra ez a kis kolostoros "hagyomány", ez a kis egyszerű kezdeményezés. Miért is ne? Úgyhogy hölgyeim és uraim, jöjjön hát a...


FELHÍVÁS

A kolostoros blogban továbbra is egyre több fotót szeretnék bemutatni padokról. Hátha ez a sok pad majd hozzájárul ahhoz, hogy a mai rohanó, kapkodó és sietős ideges világban, egyre többünknek legyen kedve picit leülni rájuk. Csak ülni és semmit tenni. Csak figyelni, merengeni, tűnődni, meditálni. Csak érzékelni önmagunkat, másokat, a környezetet és a világot. Gyönyörködni a tájban. Felengedni, ellazulni. Ezért bármerre is jársz, ha látsz egy padot, egy környezetet, érzel egy pillanatot ami szerinted abszolút ide illene, akkor fotózd le! Küldd el nekem emailben, és megosztjuk másokkal is.

FELTÉTEL:

- Csupán annyi, hogy Te készítsd a fotót, és a padon ne üljön senki. Üres legyen, ezáltal "hívogató".

- Írd majd meg a helyszínt, hogy hol áll a pad, és majd a keresztnevedet is, hogy a blogban a kép alá írhassam. Ha van weboldalad, blogod, azt is küldd át nyugodtan. Nem ígérem biztosra hogy beillesztem a kép alá, de lehet. A weboldal témájától és stílusától függ. De a keresztnevedet biztos feltüntetem.

- A fotónak nem szükséges se művészinek lennie, se nagyon jó minőségűnek. Legyen olyan környezetben és olyan pillanatban, amit úgy érzel hogy jól mutatna itt. Akár városi fotó, akár tanyasi, magyarországi, vagy épp külföldi. Épp amerre jársz.

Egy PAD sok mindenen túlmutat. Országhatáron, nemzeten, gazdasági helyzeten, politikai beállítódáson, bőrszínen vagy valláson. Egy PAD, az "csupán" PAD. Egyszerű és tökéletes. Szimbolikus. Úgyhogy,

Fotómasinákat elő hölgyek és urak,
örvendeztessük meg a padokkal egymást!



Jöjjön ennek az új sorozatnak első fotója:


A fotó beküldője Klára,
helyszín Kolozsvár.
Nagyításhoz klikk a képre!






Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

***********************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!