2010. április 2., péntek

A Húsvét Üzenete

Shri Mataji beszéde (részletek)
1987. Róma


"Boldog húsvétot kívánok mindannyiótoknak. Nagy nap ez a mai, melyen Rómába jöttünk, hogy megünnepeljük Krisztus feltámadását. Most a kereszténységet kell feltámasztanunk, mely Krisztus feltámadásával éppen ellentétes irányban halad. És tudjátok, hogy Krisztus nem volt más, mint Chaitanya (vibráció). A Chaitanya az Ő testében jött el. Egész teste Chaitanyaból volt. Azért támadt fel, hogy megmutassa a világnak, hogy az emberek is feltámaszthatják magukat, ha megtudják tölteni a testüket Chaitanyával.

Állandó küzdelem folyik az anyag és a szellem között. Azt láthatjuk az emberi életben, hogy az anyag mindig megpróbál felülkerekedni a szellemen. Ezért van az, hogy elbukunk a feltámadásban, mert teret adunk az anyagnak. Az anyagból származunk, ezért könnyű visszatérni az anyagba. Az összes keresztény nemzet az anyagi fejlődés felé fordult, az anyaggal azonosult, és nem az anyag szublimációjával (finom, nemes formájával). Azért mentünk rossz irányba, mert olyan fontossá vált számunkra az anyag....

....De Krisztus éppen az ellenkezőleg irányba kövezte ki az utat. Azt mondta, tegyetek Chaitanyát, vibrációkat az anyagba, és így élvezni fogjátok a Chaitanyát. Az Ő üzenete, hogy nem csak a lelke, hanem egész teste feltámadt. Tehát Ő a testnek, a bennünk lévő anyagnak a feltámadásáról beszél. A Sahaja Jógában is, amikor bekerültök, felemelkedik a kundalini, megadja nektek az önmegvalósulást, és érzitek a Chaitanyát a kezeitekben, érzitek mindenhol, fénylik az arcotok, akár a gyönyörű lótuszok, megszépül a bőrötök, tündököltök, minden jó, de még mindig jelen van az anyaghoz való ragaszkodás....

.... Semmi más nem számít, csakis a lélek. A lélek egy palota kényelmét adja nektek. Minden védelem áldását adja nektek. A világ minden kapcsolatának örömét adja nektek. Akkor miért is kellene olyan dologgal törődnötök, ami nem jó? Annyira világosan látható ez. Ha tiszta a látásotok, annyira láthatjátok ezt magatok körül....

.....A lélek mindig ott van a szívetekben, mindig ott van, figyel benneteket, lát benneteket, de most, mivel az anyag, amely körülveszi a lelket, feltámadt, vibrált lett, a szemeitek csillognak, a bőrötök fénylik, az arcotok ragyog, gyönyörűek vagytok. Ez a feltámadás. A sahaja jógában nincs helye az ostoba komolyságnak. Mi miatt vagytok olyan komolyak?....

....Az összes komolyság a fejetekben lévő halott anyagból ered. És mindnyájan tudjátok, hogy az élettelenen tenyészik a gomba. És azt is tudjátok, hogy a gomba mindenféle betegséget okoz. Tehát tartsátok magatokat távol, mindattól, ami halott. Csak a Chaitanya teszi az anyagot vibrálttá, és amig nem vagytok összekapcsolva Istennel, addig semmit sem tudtok megvibrálni....

......Ha erős személyiségek vagytok, ha erősek vagytok azoktól a vibrációktól, akkor a másik embert is erősebbé teszitek, és elhozzátok a sahaja jógába, és az élet nektárját adjátok neki. A mai üzenet tehát az, hogy fel kell támasztanunk magunkban az anyagot kívül, belül....

....Tehát a mai nap, a tavasz ünnepe, és mint tudjátok Én tavasszal születtem, és Krisztus tavasszal támadt fel. Tehát a tavasz Krisztus feltámadása után köszönt be. Ugyanígy mi is tavaszi hangulatban vagyunk, készek arra, hogy élvezzük a dolgokat, hogy boldogok legyünk, hogy áldottak legyünk. De nem arra, hogy könnyelműek, közönségesek, gyerekesek legyetek. Ilyeneknek kell lenniük a sahaja jógiknak, és nagyon örülök, hogy mikor spontánul úgy rendeztem a dolgokat, hogy Rómába jöjjek, és ti is ilyen sokan eljöttetek.

Ez azt mutatja, mennyire szerettek Engem. Nem is tudom igazán kifejezni, mit érzek ezzel kapcsolatban, egyszerűen csak könnyek szöktek a szemembe. Bármiért is áldozta fel Krisztus az életét, szörnyű dolog, hogy ez megtörtént. Feláldozta az életét, oly sokat szenvedett, de ti vagytok az eredmény. Mindannyian, akik itt vagytok, akik feltámadtak, és akiknek kitisztult az Agnyájuk és minden olyan nagyon szép.

Isten áldjon meg benneteket."




Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

.