MEDITÁCIÓ - a kolostor udvarán

Újévi jókívánság : kreatív és örömteli íróasztalt! Kedvelem az íróasztalokat, és különösen azokat, amiket munkájuk közben láthatok. Alkotótársak ezek a bútorok, múzsa, fegyverhordó, szerszámosláda, vagy akár alkímiai műhelyként is szolgál. Ősi társ, még ha modern eszközökkel is pakoljuk tele. Jöjjön tehát így az év végével egy különös személyes hóbort az íróasztalok varázslatos világából.  Két nagy alkotói univerzum tölti ki az életemet,  és mindkettő ugyanahhoz az íróasztalhoz köthető. Az egyik világban pénzt kezelek, saját tőkét fektetek be Európa részvénypiacain , a másikban pedig szövegeket írok hobby jelleggel. Cikk, blog, haiku, könyv, miegymás. Mindkét tevékenységet kedvelem, és már hosszú évek óta folytatom. E két világot pedig sok minden egyéb mellett egy fontos dolog köti össze: az íróasztalom. Széles, nagydarab, masszív barna asztal. Kedvelem, tisztelem, társnak tekintem, és örömmel tölt el, hogy már hosszú évek óta menetelünk együtt az idő hullámzó ö...

Ünnepi fények közt lépkedünk Zsuzsával Sopron belvárosában. Amúgyis kedvelem az épületeit és a hangulatát, de így a karácsony közeledtével különös varázsa van ezeknek az utcáknak és tereknek. Emberek mindenfelé, sapka, sál. Puncs és forralt bor illatát hozza a hideg decemberi este. Sültek, cukorkák, és egyéb finom falatok. Karácsonyi árusok, kézműves ajándékok. Lassan közelítünk esténk tervezett helyszínére, a belvárosi evangélikus templomhoz, ahol Szekeres Adrien ad ünnepi koncertet. Az utcába befordulva már messziről kígyózó sort látunk. Mindenki türelemmel vár a hidegben. Beállunk mi is. Ahogy hallom, még a hétköznapok dolgai tölti ki a körülöttünk állók beszélgetéseit. Bevásárlás, busz, orvos, kisebb-nagyobb nyűgök és örömök, aztán egyszercsak megindul a sor, kinyílt a templom ajtaja. Helyet foglalunk az évszázados falak közt, és lassan tele lesznek a padsorok, a később érkezők pedig a karzatra mennek fel. Csendesedik a tömeg zsizsegése, távolodunk a hétköznapoktól, ére...

  A híres német festő születésnapjának 250. évfordulóját ünnepelte idén a kulturális világ. Mivel egyik festménye különös személyes érintettségbe lép a sziklákon és a ködtenger felett vándorló lelkemmel , ezért beleástam magam én is alaposan a témába. Több cikken, interjún, könyvön és dokumentumfilmen rágtam át magam idén. Leültem Friedrich úr szemlélődő vándorai mellé, hogy együtt nézzük a hajókat, a tengert, az eget, a tájat, a világot, és talán önmagunkat, vagy inkább a rajtunk is túlmutatót. Magányos, csendes szemlélődésem végül elvezetett az egyik legkülönösebb jelenséghez, magához Caspar David Friedrich mágikus szeméhez. Rám tekintett, én rá, és mintha kettőnk között lett volna még valami természetfeletti. Erről fog szólni mostani írásom.  Különös utazás egy különös alkotó világában,  ahol otthonosan érzem magam a megfestett alakok társaságában. Magamhoz közel érzem őket. Vándorolnak, tűnődnek, szemlélődnek, kérdéseiket az égre vetik, a hullámokat hal...

Nagyításhoz klikk a képre! A kulturális világ az idei évben ünnepelte az egyik legjelentősebb német festő, Caspar David Friedrich születésnapjának 250. évfordulóját. A témával azután kezdtem el mélyebben foglalkozni, miután rájöttem, egyik képén (a fenti) megfestett engem. Egyszer hasonlót éltem már át Claude Monet csónakban ülő alakjával kapcsolatban, és most újra, tessék, én magam állok ott vándorként a hegyen, legalábbis ennyire ezt érzem Caspar David Friedrich ecsetvonásából. Nézzük meg a témát részletesebben! Friedrich egy visszahúzódó különc volt, aki csak alkonyat után hagyta el drezdai házát hosszú sétákra. - írja a Deutsche Welle Alapjaiban változtatta meg a látásmódunkat, benne a táj szemlélését. Nem tudunk már többé egy naplementét úgy nézni, hogy ne gondolnánk Friedrichre. - említi a kurátor Holger Birkholz Azt sugallja, hogy a természetfeletti létezik , de nem válik ideológussá, vagy misszionáriussá. - mondja egy interjúban Florian Illies művészettörténész. Ő a közv...

 Lélegzetét visszatartva figyel a világ  - írja a Die Zeit az ősz legnagyobb eseményével, az amerikai választásokkal kapcsolatban a főoldalon. Rémálom - így folytatódik a kép alatt Giovanni di Lorenzo, a Zeit főszerkesztőjének írása, utalva Donald Trump visszatérésére. A hetilap november 7-i kiadása aztán több cikkben is alaposan körbejárja a témát, több oldalról megvilágítva a helyzetet. Kedvenc hetilapom mellett engem is megrázott Trump visszatérése. Hosszan tudnám részletezni ezt, de inkább hagyjuk. A témával kapcsolatban maradjunk most a régi (zen vagy sztoikus) egyszavas bölcseletnél: elmúlik. Igen, előbb-utóbb minden elmúlik, a napsütés is, a jó idő is, a reggel, az este, a szélcsend és a viharok. Úgy tűnik, elmúlik szépen lassan az idei ősz is. Jöjjön tehát a szokásos évszak végi visszatekintés, nézzük mi történt itt a kolostor udvarán az elmúlt három hónapban: SZEPTEMBER - Mandala 23. >> - Mit hoz ez az ősz, és vajon merre tart a világ? >>> - Guy Spier ...

Együtt kertészkedtünk, fotózásról elmélkedtünk, elutaztunk Berlinbe, a nyugati sajtót lapoztuk, főztünk, kacagtunk, de legfőképpen egy öreg fa árnyékában nagyokat hallgattunk - kezdeném szívesen így az irodalmat kedvelő olvasóknak szánt személyes beszámolót, de ennél sajnos sokkal szimplább a Nádas Péterrel eltöltött elmúlt két évem. Tanulsággal szolgálhat azonban, töprengésre késztethet, és nem utolsó sorban, de valamifajta irodalmi gyönyörhöz is elvezethet, már amennyiben kedvet csinál az olvasónak egy hasonló, több éves Nádas-utazáshoz. Egy monstre irodalmi kaland szubjektív meglátásai következnek. Mélyvíz, fejesugrás, víz alatt hosszanti suhanás, majd vízfelszín és levegővétel, aztán kitartóan monoton tempózás. Valahogy így telt az elmúlt két év. Korábbiakban voltak már óvatos próbálkozásaim a Nádas-univerzum alapos felfedezésére, de itt-ott elakadt a nemes küldetés. Két évvel ezelőtt viszont fejest ugrottam Nádas Péter vaskos könyveibe. Víz alá merültem, le egésze...

Nagyításhoz klikk a képre! 2021 tavaszán kezdtem bele, hogy megfessem a magam lélektani mandala-sorozatát Carl Gustav Jung inspirációja alapján. Az első után nem tudtam mi következik. Nem tudtam mennyi lesz és milyenek. Azóta sok kép készült, ez a fenti a huszonnegyedik, és azt érzem, hogy nem értem még a végére. Ezek nem művészi festmények. Nem is mindig, úgymond "szabályos" mandalák. Ezek önismereti ábrák, lélektani képek, amatőr festmények, egyfajta belső párbeszéd, önismereti út. Mindegyik különböző és sajátos jelleggel bír. Mintha önálló egyéniségek lennének. Pedig csak különböző hangulatot, inspirációt és benyomást tükröznek. Volt olyan kép, ami egy csendes éjszaka, az elalvás előtti szendergő állapotban jelent meg bennem, viszont volt olyan, amit egy helyszín, vagy egy társasági esemény hívott életre. Két kép elkészülte között volt olyan, hogy csak pár nap, vagy hét telt el, néha pedig több hónap. Nehezen megfogalmazható különös élmény ezeket a képeket ...