Krimi, vér, egyház, politika, sűrű izgalom, kötélidegzet és titkosszolgálatok, háborúk és hatalmi játszmák. Ferenc pápa temetése és utódlása kapcsán az elmúlt napokban több dokumentumfilmet is néztem a témában, aztán átkanyarodtam a fantáziavilág és a realitás homályos határmezsgyéjére, a Tarjányi-Dosek szerzőpáros egyházi krimijére.
"A fejemben folyamatosan dolgozik a kontroll, tudom, hogy milyen információkat adhatok ki szakmai szempontból civileknek. Úgy próbáltuk csoportosítani az információkat, hogy beleilleszkedjenek a könyv cselekményébe, de ne sértsünk velük semmilyen állami érdeket. 70%-a valóság, 30%-a fikció." - mondta Tarjányi Péter a könyvről egy interjúban 12 évvel ezelőtt a HVG-nek.
Hosszú évek óta figyelem Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt a médiában. Komplexitásában beszél a problémákról, átfogóan mutatja be a helyzetet, de ha kell, akkor egészen apró részletkérdésekkel világítja meg az események menetét. Tudtam a könyveiről, de nem olvastam még őket. Most azonban Ferenc pápa kapcsán kiváncsi voltam a korábban írt egyházi témájú krimijükre. Nem csalódtam, rögtön beszippantott a mű. Izgalmas, konspiratív, és erőteljesen csiklandozza az ember elméjét, hogy a könyv bizonyos részei vajon abba a 70, vagy inkább a 30%-os tartományba tartozik.

Rejtélyek és akciók, papi palástok és fedett ügynökök
közt hangzanak el olyan mondatok a könyvben, amelyek megrázhatják
nemcsak a földi, hanem az égi kormányzást is. A szerzőpáros fejezeteiben
nehéz határt húzni a szent és az istentelen cselekedetek közé, ami a
híreken edzett olvasók számára talán nem is akkora meglepetés, hiszen
maga az élet az, ami néha bizony felülmúlja mindannyiunk képzeletét. A
történelem és a hírek sűrűn szállítják az események olyan láncolatát,
amihez nehezen tudunk igazán kifejező jelzőt tenni. Ilyenkor hangzanak
el erős szavak, mint elképesztő, brutális, kegyetlen, ördögi,
istentelen.
A valóság és a fantázia különös határmezsgyéjéről mesél tehát a Tarjányi-Dosek szerzőpáros, de közben fél szemmel a vatikáni friss híreket is követem, hiszen Ferenc pápa távozott, zárt ajtók mögött pedig tanácskozásra gyűlik a konklávé. A döntéshozók tárgyalnak, végrehajtók intézkednek, írók jegyzetelnek, a történelem kerekei pedig lassan és biztosan fordulnak, megállíthatatlanul haladnak.

Habemus
papam - hangzik el néhány évente a történelmi mondat, és ezzel
beindulnak a hatalmi gépezetek fogaskerekei az egyházban, a politikában,
és a titkosszolgálatoknál. Hogy Isten mit szól ehhez? Rejtély.
A Kolostor Őre
A Kolostor Őre